A minimális cél a tét a Debrecen előtt

Munkatársunktól
2010. 07. 30. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ha nem várjuk el kötelező feladatként a Debrecentől, hogy a 2010–2011-es idényben is érje el a labdarúgó Bajnokok Ligája főtábláját, akkor a hajdúsági csapat ma este 20 órától az észt Levadia Tallinn ellen játssza talán a legfontosabb mérkőzését a nemzetközi porondon. Ha ugyanis a DVSC túljut a selejtező második fordulóján, s netán a harmadikban alul is maradna a svájci Basellel szemben, az Európa-ligában akkor is próbálkozhat. A második körös kudarc viszont végleges búcsút jelenthetne.
Szerencsére a tallinni első meccs alapján nincs okunk erre gondolni. A Loki végig fölényben futballozott, s bár az észt együttes az 59. percben vezetést szerzett, csereként beállva Rezes a 90. percben egyenlített, s az 1-1-es végeredmény mindenképpen a magyar bajnokcsapatnak kedvező a visszavágóra.
A két együttes egy éve is találkozott egymással a BL selejtezőjében, akkor a harmadik fordulóban, s a Debrecen mindkét meccset 1-0-ra nyerte meg – az elsőt idegenben –, egyaránt Coulibaly góljával. A kezdő tizenegy egy év alatt azonban alaposan átalakult. Akkor Polekszics – Bernáth, Komlósi, Mészáros, Fodor – Czvitkovics, Varga J., Kiss, Szakály – Rudolf, Coulibaly összeállításban harcolta ki a továbjutást a Loki, ma pedig várhatóan így áll fel: Malinauskas – Fodor, Komlósi, Mijadinoski, Nagy Z. – Yannick, Czvitkovics, Kiss Z., Szakály P. – Coulibaly, Kabát. Tehát csak Fodor, Komlósi, Czvitkovics, Kiss Z., Szakály és Coulibaly jelenti az állandóságot.
Egy hete a tallinni mérkőzés meglehetősen családias légkörben zajlott, a debreceniek viszont ezúttal is bíznak a szurkolóik segítségében.

Farkast fogtak. Farkas Balázs, a Dinamo Kijev 22 éves futballistája tegnap ötéves szerződést kötött a Debrecennel. A háromszoros válogatott játékos 2006-ban Nyíregyházáról került az ukrán klubhoz, az elmúlt évet pedig a Videotonnál töltötte kölcsönben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.