A spekuláció visszaszorítása az egészségügyben

Jó lendületet vett az egészségügyi kormányzat. Az orvosi kamarai tagság kötelező tételével, így az orvosi etikai bizottságok újbóli felállításával mód van arra, hogy legalább a kikényszerített hálapénzt visszaszorítsuk. Ez a legfelháborítóbb módszer mérgezi és devalválja az egészségügyiek munkáját. Állíthatjuk, hogy csak egy vagy két százaléka a gyógyítóknak az, aki kikényszeríti a betegtől a hálapénzt műtéti vagy egyéb kezelési árak bemondásával. Sosem az volt a baj, hogy ha a beteg önszántából adott az orvosának, ápolójának, figyelembe véve a sanyarú fizetési viszonyokat. Természetesen az a végcél, hogy ez is eltűnjön a rendszerből egy becsületes fizetésrendezés után.
Az ország, s így az egészségügy sikeres átalakításának másik sarkalatos pontja, ahogy a miniszterelnök a 29 pont ismertetése előtt elmondta, a spekuláció visszaszorítása és az elvégzett becsületes munka alapján történő értékelés. A spekuláció tette tönkre belülről a betegellátást, ehhez adott alapot a finanszírozás extrém mértékű csökkentése az elmúlt években. Sajnos a spekulatív betegellátásban mélyen érintettek voltak a szakmai kollégiumok és oligarcháik. A szakmai kollégiumokon keresztül az akkreditációk hatalmi szóval való megvonásával, sokszor erőltetett szupercentralizációval a gyógyulni képes betegek áramlását erőltették a centrumokba, sokszor fittyet hányva a szakmailag helyes betegellátási kötelezettségnek. Vidéken volt olyan sebészeti klinika, amely a sérvműtétekre specializálódott, mert ez fizetett a legjobban. Az ilyen betegek könnyebben utaztak több száz kilométert annak ellenére, hogy a saját városukban is megkapták volna a jó ellátást. Mindez az egészségügyi költségvetést terhelte. Ezért különösen bizakodásra ad okot, hogy a minap a Várban megrendezett egészségügyi fórumon szó esett a szakmai kollégiumok ebben a formában való működésképtelenségéről, tekintettel arra, hogy a balliberális egészségügyi vezetés kézi vezérléssel nevezte ki őket, garantálva ezzel a spekuláció térnyerését és a szakmai munka ellehetetlenítését. Így aztán az amúgy is szűkös betegellátás végképp igazságtalanná vált.
Amikor az orvosi oligarchákról beszélnek, sokszor egyből a főorvosi vagy intézetvezetői professzori kart emlegetik. Ez így nagy tévedés, az osztályvezető főorvosok, professzorok zömében rendes, becsületes, a betegekkel együttérzést mutató, nagy tudású orvosok. De az is igaz, hogy a relatíve kevés számú oligarcha is köztük található meg. A hihetetlen egészségügyi nyomor közben ezek az oligarchák nagyon jól érezték magukat. Maguknak és esetleg még a beosztottjaiknak is tudtak juttatni az igazságtalanul megszerzett előnyökből. Reméljük, ennek vége lesz, és valóban a betegek érdekeit figyelembe vevő ellátási rendszer fog kialakulni. Mert mindig az a jó az orvosnak, nővérnek, ami a betegnek, még akkor is, ha ez rövid távon nem feltétlenül látszik meg. A műtétes szakmákban különösen kártékony az oligarchák működése, mert a műtétek igazságtalan elvétele vezet az alulképzéshez, a fiatalok elvándorlásához, így az általános színvonaleséshez, miközben az oligarcha dúskál a javakban.
Közben a megyei kórházak osztályain is pangás alakult ki, az orvosaik külföldre menekültek vagy a szakmát feladva más elfoglaltságba kezdtek. A műtétes orvostársadalom megosztottá vált, a kollégiumokban is mindenki a saját pecsenyéjét sütögette, az akut ellátási szint a mélypontra jutott. Az oligarchák letörtek minden kisebb osztályról induló fejlesztést, szakmai próbálkozást akkor is, ha nem esett érdeklődési körükbe, nehogy valamelyik kisebb osztály kinője magát újra. Ha egy osztály fejleszteni akart, akkor az oligarchák eljártak az illető kórház igazgatóságánál, hogy ne történjék fejlesztés. Így a betegek több száz kilométeres utaztatása vált gyakorivá a teljesen egyszerű sebészeti beavatkozásokra váróknál is. Ugyanakkor saját osztályukat is annyira megterhelték, hogy érdemi tudományos eredmény egyre kevesebb a műtétes szakmákban. A megyei kórházakat egy mértéktelenül erőltetett centralizáció szétverheti, ennek semmi indoka nincs, csak az oligarchák önzése diktálja.
Az egészségügyi kormányzatnak nagyon oda kell figyelni, hogy kire hallgat. Jó lenne, ha a műtéti szakmákban az eddig háttérbe szorított, de a szakmát már jól elsajátító másodorvosi réteg helyzetbe kerülne, és a fiatal sebészek gyakorlati képzése is számon kérhető lenne. Kerüljenek hátrányba azok a helyek, ahol elveszik a fiataloktól a műtéteket. A tudományos címek szépek, kellenek, de nem feltétlenül takarnak gyakorlati tudást, erkölcsi tartást, önzetlenséget. Pedig elsősorban ebben kell megújulnia a hazai egészségügynek.

A szerző orvos, idegsebész