Átírja a kivonulást az iraki erőszak?

A kurdok lakta Észak-Irak és a szunnita arabok dominálta középső országrész határmezsgyéjén kiújuló erőszakos konfliktus átírhatja az amerikai csapatok kivonulási ütemtervét, amely Barack Obama külpolitikájának egyik sarokpontja. Az elnök aligha örülhet az irakból érkező rossz híreknek, miközben leginkább az afganisztáni hadvezetés kohézióját igyekszik helyreállítani. Szeptember 1-jéig az Irakban állomásozó amerikai erők létszámát a kivonulási ütemtervnek megfelelően 50 ezer főre kellene csökkenteni a jelenlegi 77 ezerről, ám Dijala, Kirkuk, Ninive és Dzslavla tartományokban újjáéledni látszik a főként szunnita ellenállók tevékenysége. Bár a 2007-es, még a Bush-kormány által elrendelt csapaterősítési stratégia nyomán – de főként a szunnita törzsfők nem éppen önzetlen átállása eredményeképp – elért fordulat országosan nagyságrenddel szorította vissza az erőszakot, nemkívánatos hatással is járt. Azok az ellenállók, akiket nem sikerült megszólítani, megbékíteni, vagy egyszerűen lefizetni, – kiszorulva Szaddam Huszein hatalmának egykori hátországából – északon szedték öszsze erejüket. Az iránitól a szíriai határig tartó, sarló alakú területen minden jel szerint akkor is súlyos harcok zajlanak majd, ha az amerikaiak hivatalosan augusztus 31. után már csak „stabilizációs műveleteket” hajthatnak végre, azaz tanácsokat adhatnak, támogathatják, kiképezhetik és felszerelhetik az igazi harctevékenységre hivatott iraki erőket.
A legnagyobb probléma az, hogy ez utóbbiak még messze nem állnak meg a saját lábukon. Helyszíni riportok tanúsága szerint míg az amerikaiak eredménynyel szállnak szembe az ellenállókkal, a velük párhuzamosan, de önállóan működő irakiak üres kézzel térnek vissza a bevetésről, nem akadnak a célszemély nyomára. A haladás visszafogottsága aligha független attól, hogy a különböző szerződéses vállalkozókon keresztül is zajló kiképzési és felszerelési programok között a túlszámlázás, a korrupció, a rossz minőség számos esete került nyilvánosságra, arról nem is beszélve, hogy a megszállók és a helyiek között sohasem tudott mélységes bizalom kialakulni.
A bagdadi politika akut problémája, a választások óta négy hónapja húzódó kormányalakítás tükröződik az erőszaktól dúlt régiókban is. Míg a fővárosban a szunnita, síita és kurd frakciók nem tudnak megegyezésre jutni, addig félő, hogy északon az amerikai katonák kivonulásával, illetve háttérbe húzódásával megszűnik az az erő is, amely eddig elejét vette az iraki kormánycsapatok és a de facto független iraki kurdok biztonsági erői, a pesmergák közötti összecsapásoknak.