Pelikán József gátőr azt még megvárta, hogy utoljára levonuljon az ár a termőföldekről, a falvakról, a beépített árterekről, és csak azután hagyta el végleg az őrhelyét. Azt kellett látnia, hogy a gátakon, a partokon sok változás nem történt az ő ideje óta. A természetet nem értők, a mohók, a gondatlanok hagyták, hogy az árterekbe is házak épüljenek, hagyták, hogy a gyanútlan szegény ember házára, földjére menjen a víz. Már nem az eszme miatt , simán csak a pénz miatt. Lelepleződött végül, ki a nagyobb ostoba. Ki ért kevésbé a világhoz. Ki okoz kárt, és ki tudja igazán, hogy mi a dolga.
Ahogyan az együgyű Pelikán József, úgy Kállai Ferenc is tudta. Tizenkilenc évesen a színiakadémia felvételi bizottsága előtt A Góg és Magógból csak a negyedik sorig jutott. Felvették. Kiss Ferenc, az egyik felvételiztető színész át is keresztelte: legyen maga Kállai, mint a miniszterelnök. Kiss Ferenc fején találta a szöget. Kevés színészt láttam, aki annyit tudott volna az emberről, mint ő. Hogy ha gonosz is, ha hatalma van is, vagy pénze, ha gyanútlan, ha önelégült, akkor is esendő, sebezhető, sorscibálta hangszer, remegő, fájó sár, lehúzza a földre valami nehézkedés. Olyan bosszantó, olyan kicsi tud lenni, de mégis muszáj szeretni. Muszáj aggódni, remegni, küzdeni érte. Gutaütés közeli állapotba jönni akár, mint Paál, a ketteske szerepében a Döglött aknákban Major Tamással ordítozva. Igen, ez mind kállaiság. Ez mind az, amit magunkban már örökre azon az erdőzúgásszerű férfihangon hallunk, ami az övé volt.
origo.hu
Rendkívüli egyeztetést tart a miniszterelnök
