A parlament nemzetbiztonsági bizottságának ellenőrző albizottsága részben már megismerhette azokat az iratokat, amelyek alapján a két kormánypárti és két ellenzéki tagból alakult grémium a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok elmúlt nyolcéves tevékenységének anomáliáit vizsgálja – értesült lapunk.
A bizottság hétfői ülésén Demeter Ervin, az albizottság fideszes vezetője zárt ajtók mögött tájékoztatta a testületet az eddig megtekintett, illetve átvett dokumentumokról. A grémium ellenőrzi a lehallgatási botrányba kevert UD Zrt.-vel szemben folytatott műveleti tevékenység elrendelésének körülményeit, az adatgyűjtések folytatását és utóéletét is. Úgy tudjuk, az ülésen az is elhangzott, hogy az albizottság munkáját szakértőként három, a polgári titkosszolgálatok állományába tartozó főtiszt segíti. A grémium felkérésére a Belügyminisztérium jelenleg is folytatja az akkor még Nemzetbiztonsági Hivatal néven működő polgári elhárítás 2006 és 2010 között folytatott műveleti tevékenységének vizsgálatát. Az albizottság arra is felkérte a polgári titkosszolgálatok irányításáért is felelős Pintér Sándor belügyminisztert, hogy ellenőrizze a fenti időszakban a speciális műveleti költségekre elköltött összegek, az úgynevezett B ellátmány számláit. A testület Balajti Lászlótól, az elhárítás főigazgatójától azt kérte, adjon tájékoztatást az utóbbi négy évben végrehajtott, külső engedélyhez kötött titkos adatgyűjtések szakszerűségéről, célszerűségéről és eredményességéről. Értesüléseink szerint a Belügyminisztérium augusztusi, illetve szeptemberi határidőkkel adja át az ellenőrzések eredményeit az albizottságnak.

Milliárdos házak a magyar ingatlanpiacon – Szegeden is akad luxusotthon