Jogerős ítélet. Jelentős kárt okozó csalás bűntettének kísérlete és az adóbevételt jelentős mértékben csökkentő adócsalás bűntette miatt jogerősen is elítélte Mezőkovácsháza volt MSZP-támogatású független polgármesterét a Fővárosi Bíróság, amely enyhítette a Pesti Központi Kerületi Bíróság ítéletét. Szarvas Attilát másodfokon egy év négy hónap szabadságvesztésre ítélték, de annak végrehajtását három év próbaidőre felfüggesztették.
Újabb személyeket gyanúsított meg a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztálya a Nyékes Bélához, az MSZP környezetvédelmi tagozatának egykori elnökségi tagjához, volt választmányi delegáltjához köthető csalás ügyében. Mihályné Bornemisza Eleonóra, a megyei rendőrség szóvivője tegnap lapunknak elmondta, az ügynek jelenleg már több mint harminc gyanúsítottja van, egy személy ellen pedig továbbra is nemzetközi elfogatóparancs van érvényben. – A gyanúsítottak közül két személy van előzetes letartóztatásban. Az ügyet, amelyben további gyanúsítások várhatók, július végére vádemelési javaslattal szeretné befejezni a rendőrség – közölte a szóvivő. Mihályné Bornemisza Eleonóra elmondta, továbbra is különösen nagy értékre, bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett csalás, okirat-hamisítás és tartozás fedezetének elvonása miatt folytat vizsgálatot a rendőrség. Akad, akit ezek közül egy, másokat több bűncselekménynyel is meggyanúsított a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztálya.
Tavaly megírtuk, előzetes letartóztatásba helyezték Nyékes Bélát, akit a rendőrség csalással gyanúsított meg. A nyomozás a Kiskunfélegyházi Takarékszövetkezet feljelentése alapján indult. Az MSZP a botrány kirobbanásakor nem vállalta politikusát. – Ő nem tagja a pártnak. Az MSZP tagozatainak párton kívüli is lehet tagja – jelentette ki akkor Nyakó István, a szocialisták szóvivője. Ennek ellentmondott, hogy az MSZP honlapjának portrétárában korábban még szerepelt Nyékes Béla neve, de a bejegyzés később eltűnt. Hiába törölték azonban a tagok közül a politikust, az egyik keresőportálon tárolták a párt internetes oldalának korábbi bejegyzését. Eszerint az előzetes letartóztatásba helyezett politikus az MSZP környezetvédelmi tagozatának elnökségi tagja és egyben választmányi delegált.