Az energiabiztonságról, az új stratégiai koncepció megvitatásának és elfogadásának szentelt lisszaboni NATO-csúcstalálkozóról, valamint Magyarországnak a regionális együttműködésben és a térség stabilitásában betöltött szerepéről cserélt eszmét tegnap Washingtonban Martonyi János külügyminiszter amerikai vendéglátójával, Hillary Clintonnal.
A magyar diplomácia vezetője szerdán érkezett az Egyesült Államokba, a washingtoni nagykövetségen egy előadáson helyi magyaroknak azt mondta, hogy a kormány értékvezérelt külpolitikát akar folytatni, szemben az érdekalapú politizálással. Megállapította, hogy Magyarország feltétlen híve a transzatlanti együttműködésnek, és annak, hogy Közép-Európa és Magyarország biztonságának meghatározó tényezője az Egyesült Államok legyen. A külügyminiszter tárgyalásokat folytatott az amerikai kongresszus több vezető tisztviselőjével, akik egyetértettek a magyar külpolitika fő célkitűzéseivel, a transzatlanti kapcsolatok megerősítésére irányuló törekvésével. Martonyi János elmondta, szerinte a magyar–amerikai kapcsolatok fejlesztésének nagyon jók most az esélyei, mindenütt megértést tapasztalt. A magyar diplomácia vezetője köszönetet mondott a kongresszus magyar baráti csoportjához tartozó Dennis Kucinich és Steven LaTourette képviselőknek eddigi támogatásukért, például a szlovákiai nyelvtörvény ügyében. A miniszter találkozott Richard Morningstar energiabiztonságért felelős külügyminiszteri különmegbízottal is.
A C-SPAN amerikai televíziónak adott interjúban kifejtette: kétséges, hogy az afganisztáni háborút katonailag meg lehet nyerni, de nyilvánvaló, hogy a szövetségesek nem veszíthetnek, tehát egy köztes politikai megoldásra van szükség.
Karácsonyi orgonahangversenyt ad Teleki Miklós a Pannonhalmi Főapátságban














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!