Kolompár újabb kudarca

Joó István
2010. 07. 01. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ismét olyan rendkívüli közgyűlést hívott össze Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke, amelyet utólag kudarcként könyvelhet el. A tegnapi ülésen nem sikerült keresztülvinnie, hogy az OCÖ felsőoktatási ösztöndíjalapjából harmincmillió forintot faragjanak le a balatonlellei gyermeküdültetés kedvéért.
Június 11-én már volt olyan rendkívüli közgyűlés a cigány önkormányzatnál, amikor még a napirendet sem sikerült megszavaztatnia Kolompár Orbán elnöknek, ugyanis elfogyott közgyűlési többsége. Ahogyan akkor, úgy most is pénzeket szeretett volna átcsoportosítani. Amint hangoztatta, azért, hogy a balatonlellei üdülőben biztosítva legyen ötezer hátrányos helyzetű gyermek nyaralása.
Berényi László, a Lungo Drom-frakció vezetője, fideszes honatya lapunknak elmondta, nem tudnak hinni a több anyagi természetű bűncselekménnyel vádolt Kolompárnak. Aggódnak, hogy az őszi kisebbségi önkormányzati választások kampányára folynának el közpénzek. Ráadásul – folytatta – elképesztő ötlet, hogy a felsőoktatásban ösztöndíjjal támogatott roma fiatalokat rövidítse meg a pénzügyi anomáliáiról elhíresült baloldali vezetésű OCÖ. A Lungo Drom frakcióvezetője felidézte, hogy tavaly is botrányok voltak a kisebbségi önkormányzat üdülőjében, egyebek között felnőttek foglalták el a gyermekek helyét. Kolompár egyébként felrúgta azt az egyezséget, amelyet Szászfalvi László nemzetiségekért felelős államtitkár helyettesével, Latorcai Csabával kötött a múlt hét közepén. Kolompár akkor megígérte, de nem teljesítette, hogy múlt vasárnapig közrebocsátja azokat a dokumentumokat, amelyekből kiderül, képes-e az általa vezetett OCÖ szabályszerűen üdültetni gyermekeket a lellei – egyébként az állam által visszavett – üdülőben. A tegnapi rendkívüli közgyűlésen a többségre jutott Lungo Drom-képviselők még ügyrendi kérdésekben sem kaptak szót, ezért kivonultak az ülésről, amelyet emiatt félbe kellett szakítani.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.