Ön 1998 óta a Fidesz országgyűlési képviselője. Hogyan tudja garantálni a későbbiekben, hogy a független Állami Számvevőszék a pártpolitikától mentesen működhessen?
– A legfontosabb lépésnek azt tartom, hogy az Országgyűlésnek kilenc év után végre sikerült alelnököt jelölni a számvevőszék élére, s ezzel megszűnhet ez a tarthatatlan állapot. Ráadásul december óta elnök és alelnökök nélkül működik a szervezet, ez sem mehet így tovább. Az elmúlt húszéves közéleti munkámban minden tekintetben konszenzust próbáltam teremteni, a jelölés feltételeinek megfeleltem, a megválasztásomat követően minden egyéb megbízatásomról és a párttagságomról is lemondok. Ezt az összeférhetetlenségi törvény elő is írja, vagyis már a jogalkotók is számoltak azzal, hogy a politikai életből érkezhetnek ÁSZ-tisztviselők. Kovács Árpád példája mutatja, 12 éven át nem jelentett problémát, hogy az ÁSZ elnöke a Horn-kormány idején az Állami Privatizációs Vállalat vezetője volt. A világban egyébként Ausztriától Norvégiáig, Hollandiától Lengyelországig sok helyen bevett gyakorlat, hogy még a volt kormánytagok is lehetnek számvevőszéki vezetők.
– Az ÁSZ jelentéseiben megfogalmazott kritikák nagy része eddig írott malaszt maradt. Kíván-e ezen a gyakorlaton változtatni?
– A számvevőszék a közpénzek ellenőre, vizsgálója. Szeretném, ha javaslattevő szerepe a jövőben erősödne, és olyan példamutató, segítő szerepet töltene be, amely a közvagyonnal gazdálkodás szemléletében az optimális, hatékony működést ösztönzi. Az elmúlt évek tapasztalata azt mutatja, hogy a szabálytalanságokért már nem elegendő figyelmeztetni a vizsgált szereplőket, így valóban aggályok alakultak ki, mert az ÁSZ ellenőrzései nyomán napvilágra került visszaéléseknek nem volt következményük. Bár az utóbbi időkben már évente több feljelentést kezdeményeztek az ÁSZ vizsgálatai nyomán.
– Önt személyes kritikák is érték az elmúlt napokban egy állítólagos jutalom és kétmilliós fizetése miatt.
– A megyei közgyűlések elnöki fizetését törvény szabályozza, ez nagyságrendekkel kisebb összeget ír elő, az utóbbi három évben pedig egy forint jutalmat sem vettem fel, pedig többször – határozatban – elismerte a megyei testület átlag feletti munkámat. Állandó lakóhelyem nem az egyéni választókörzetemben, Szarvason található, ezért megilletett a lakhatási támogatás, amit törvényesen használtam fel.
Szijjártó Péter a Magyarországgal szembeni súlyos brüsszeli kettős mérce felszámolását sürgette migrációügyben
