Nem védte az országot a közelgő veszélytől

Simor András MNB-elnök leválthatatlan. Havi nyolcmillió forint feletti (cca. 30 000 euró) bére sem csökkenthető, zengi a ballib médiakommandó. Tekintsük át, hogy mi alapozza meg e magabiztos kijelentéseket.
1990 nyarán Antall József Surányi Györgyöt tette meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökének. Jogi értelemben akkor a jegybanki és kereskedelmi banki tevékenységek nem voltak külön törvényben szabályozva. A két törvény kidolgozása Surányiékra várt. Szépen meg is írták saját igényeik szerint. A jegybanknak nem kellett feladni kereskedelmi banki funkcióit, az Állami Számvevőszék nem vizsgálhatta a monetáris politika hatékonyságát, a parlamentnek meg kellett elégednie azzal, hogy hiteles könyvszakértői vélemény nélkül évente egyszer az MNB elnöke eléjük terjeszt valamit. (A CW-botrány egyik jelentésben sem volt megemlítve.) Ez a törvény az MNB-t Magyarországon belül mindentől (kormánytól, parlamenttől) függetlenné tette. Az MDF-kormány nem kívánt változtatni a törvényen. Beérte azzal, hogy egy zűrös, sorsmeghatározó ügy miatt Surányi helyére Bod Pétert Ákost ültette. Őt székéből – jegybanki függetlenség ide vagy oda – gyenge szellőként fújta ki 1994 után a kétharmados MSZP–SZDSZ-koalíció; kényszerűen, de lemondott. Újra Surányi jött, és pótolta, amit az első körben kifelejtett. Mamutfizetést állapított meg önmagának az érinthetetlen jegybanktörvény keretében, amit minden évben az inflációval meg is kell emelni. A szabály máig érvényben van. Láttuk, milyen könnyedén szabadultak meg Bod Péter Ákostól. 2002 után Járait is ki akarták üldözni a jegybankból. Némi kíméletet akkortól kapott, amikor 2003-ban belement a Medgyessy–László-féle forintócsításba, az árfolyamsáv eltolásába, aminek következménye a kamatok drasztikus megemelkedése és az újabb tízezermilliárd forintnyi eladósodás lett.
Nézzük ezek után, kiket miként lehet elmozdítani a világpolitikában. Egy angol koronás fő szerelmi ügyei miatt vált meg a koronától. Nixon a Watergate-botrány miatt kényszerült visszalépni. Neves jegybankelnökként Karl Otto Pöhl a kancellár kérésének tett eleget, pedig a vitatott kérdésben (keleti és nyugati márka átváltási árfolyama) neki volt igaza. Pöhl tehát felállt, mert a választott politikai hatalom jelezte, hogy nem kíván vele együttműködni. Simornak is jelezte egy minősítetten erős politikai felhatalmazás, hogy menjen, de ő maradni akar. Kitölti idejét, mert esküje erre kötelezi. Mire is esküdött Simor? Nyilván a köztársaság szolgálatára és az alkotmány betartására. Erre esküdött, de mit csinált eddig, az a kérdés.
2007 elején, az agg Fekete János intelmeit alapul véve az offshore folytonosság biztosítására nevezte ki Gyurcsány Ferenc. Hivatalba lépésekor már tudható volt, hogy az országot iszonyú piaci felárral finanszírozza a piac. Független jegybankelnökként, a pénzpiacok legfőbb őreként ezt többször szóvá kellett volna tennie. Nem tette, ilyen anyagokat nem láttunk tőle vagy a jegybanktól. Miért nem használta korlátlan függetlenségét, miért nem óvta az országot a közelgő veszélytől?
Azt is szó és főként cselekedetek nélkül tűrte, hogy mi már a pénzügyi válság kitörése előtt két évvel recesszióba kerültünk. 2006 negyedik negyedéve már visszaesést mutatott. Ám Simor hallgatott, mint a csuka. 2008 végén, amikor már nem adtak pénzt nagyon drágán sem az országnak, a jegybanki alapkamatot ismét az egekig emelte, mintha nem lett volna mindegy, hogy mennyiért nem kapunk pénzt. Ezzel maradandó kárt okozott. Ő ugyanis, tudván tudta, hogy IMF–EU-hitel lesz a történet vége, és csak utána térhetünk vissza a piacra. Ha nem jött volna létre a 25 milliárd dolláros csomag, a kamatok égig emelése sem segített volna. Ugyanakkor nem mindegy, hogy milyen hazai kamatszintről kezdődött a csökkentés. A nálunk történelminek titulált és tartott 5,25 százalék mindenütt másutt sokkal alacsonyabb. Ilyen brutális kamatemelést sehol sem hajtottak végre. Simor az eltelt három és fél évben nem a köztársaság pénzügyi érdekeit, hanem az MSZP–SZDSZ-kormány országrombolását szolgálta ki, egy szűk klikk érdekét. Erről mondott lesújtó, kétharmados Fidesz-többséget hozó ítéletet a választópolgár.
Simornak az sem szolgál mentségül, hogy nem ért a dolgához, vagy nem tudja, hogy káros, amit csinál. Ő pontosan tudja. Ifjúkorában fél évtizedet Londonban bankárkodott, volt bróker és tőzsdei vezető, valamint könyvvizsgáló. Ennyi képzettség talán elég az éleslátáshoz! Nem véletlen tehát, hogy befektetőként lebukásáig pénzét nem az általa irányított pénzpiacon, hanem az offshore-paradicsom Cipruson tartotta. Megítélése szempontjából mindegy, hogy azt ő találta-e ki vagy volt offshore-tulajdonú cége, offshore-os pénzügyminiszter kollégája vagy az ugyancsak offshore-os volt miniszterelnök, vagy hárman együtt. Simornak nem kellett jegybanki függetlenségre hivatkozni az MSZP–SZDSZ-kormány alatt, mert az országrombolást nagy egyetértésben végezte a szocialista kormánynyal. Most viszont a jegybanki köpönyeg védelmét kívánja, hogy tovább ténykedhessen. Az új kormány viszont zavarja őt ebben. Húsz év után hivatalosan is illik kitalálni a Surányi-féle jegybanktörvény lényegét; ha szocialista–liberális kormány van, akkor részei vagyunk a hatalomnak – ha megbukik a kurzus, a jegybanktörvény véd meg bennünket. Véd minket, hogy ugyanazt folytathassuk, amit korábban a kormánnyal közösen: az adófizetők megrövidítését. Továbbra is válságfrászban tartjuk az országot, revolverezzük a kormányt, és mindennek az árát varrjuk a kormány és az adófizetők nyakába. Jelenleg erről szól a jegybankban tartott 4500 milliárd forintnyi kockázatmentes, 5,25 százalékkal kamatozó kereskedelmi banki pénz, aminek az összedűlő magyar gazdaságot kellene finanszíroznia. Ahelyett a jegybankban pihenget. Erről szól a 35 milliárd eurónyi jegybanki tartalék is, amit drága hitelből finanszírozunk, de alig hoz valamit.
Ez Simor szakmai produktuma, ezt védeti most annyira a jegybanki függetlenséggel és természetesen önmagát és mamutfizetését. Ehhez lármáztatja fel a médiával a fél világot. A világ úgy gondolja, hogy a jegybanki státus nálunk is olyan, mint másutt, azaz független, de nem az országtól független. Simor erkölcsileg bukott meg. Lelepleződött, mert jegybanki tevékenysége klikkérdekeket szolgál. Magánemberként maga sem hitt az általa vitt politikában, érezte, hogy abban a teljes összeomlás is be van kódolva, ezért vitte saját pénzét Ciprusra. Simor erkölcsi alkalmatlanságát a népfelséget képviselő parlament bármikor megállapíthatja, és mennie kell. Ha ez ellen valaki igazi alkotmányos akadályokat tud gördíteni, akkor nem köztársaság a köztársaság, a parlament meg nem népképviselet. Akkor hazánk nem szuverén ország. A Magyar Nemzeti Bankról ugyanis már kiderült, hogy nevében egyetlen szó sem igaz. Még a bank sem. Ehhez nagyban hozzájárult a jegybanktörvény, ami klikkek hatalmi pozícióit rejtette el az intézményben.
Itt az ideje a kód megfejtésének.

A szerző közgazdász