Nyomáspróba alatt

Ma kényszerítik az állampolgárt, hogy botcsinálta közgazdászként értesüljön a napi problémákról.
A közérthető „közszolgálati” magyarázat ma is hiányzik. Azt nem lehet ésszel felfogni, hogy miként fizettünk már ki adósságra ezermilliárdokat anélkül, hogy a felvett hitel egy forinttal is csökkenne.

Kiújult a negyedik médiaháború az Orbán-kormány beiktatása előtt. Igaz, nem PC a kifejezést használni, mert túl sok ocsmányság tapad hozzá. Meghaladott technikának tűnt a folytonos pocskondiázás és a média szocialista és szabad demokrata oldalának öröklétre berendezkedő eszelős gyűlölködése. Ha összeállítanánk egy magyarázó kéziszótárt a húsz év szófordulataiból, a külföldiek azt hihetnék, hogy ebben a tenyérnyi országban a média egyetlen nagy elmegyógyintézet fizetett vagy önkéntes ápoltakkal. Egyszer, egyetlen ember, a Népszabadság már nyugdíjas főszerkesztő-helyettese lépte át lapjának elvi árnyékát, és az Antall- kormány bukása után elismerte, hogy minden alap nélkül hajtották, ütötték, űzték és üldözték a jobboldali kormányt. Aztán 2002-től kezdődött ez ellenzékellenes sajtóhadjárat, ami, mondhatjuk, egyedülálló a környéken, és hogy mennyire nem lehet félvállról venni, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a legdurvább Gyurcsány-uralkodás idején is Orbán Viktort szidták kormányfőként a népek. A legnehezebben bizonyíthatók a gazdasági újságírók által űzött manipulációk. Mivel a választók széles tömegei híjával vannak alapvető közgazdasági ismereteknek, a szakzsargonban közölt információkat készpénznek vesszük, mert a gazdaság misztikus ködben villózó lidércfény a magyar „kisember” számára.
A rendszerváltás előtt a kiskorúsítás miatt büszkén nem tudtuk, hogy mi a külső vagy belső államadósság, GDP, GNI vagy a nagy elosztó rendszerek, de még a járulékfizetés körül is komoly félreértések voltak. Ma azonban kényszerítik az állampolgárt, hogy botcsinálta közgazdászként értesüljön a napi problémákról. A közérthető „közszolgálati” magyarázat ma is hiányzik. Azt nem lehet ésszel felfogni, hogy miként fizettünk már ki adósságra ezermilliárdokat anélkül, hogy a felvett hitel egy forinttal is csökkenne. Az sem igen érthető, hogy miért engedünk ki az országból a multinacionális cégek profitjaként évente kétezermilliárd forintot. Nem értjük, hogy ha az államadósság Gyurcsányék alatt a kétszeresére növekedett, akkor miért nincs látszata annak a tenger pénznek, főképp nem tudjuk, hogy hol van. Milliószor hallottuk, hogy ebből „felpörgetik” a gazdaságot, de nem pörög. Hogy ebből a kis- és középvállalkozókat segítik, de nem segítik, mert a kis- és középvállalkozók döglődnek a tőkehiánytól. Azt is kérdezhetnénk, hova lettek az IMF-ből a Gyurcsányék által lehívott milliárdok? Csak nem a bankokban fialnak kamatot a bankoknak? Ha mégsem, akkor hol a pénz? Ezt a kellemetlen kérdést a Gyurcsány-média még soha fel nem tette, ellenben igencsak produkálta magát Gyurcsány Ferenc oldalán. Naponta „megfuttatták”, mint egy westernhőst, akinek célja: kicsinálni az ellenfelét, a volt miniszterelnököt, Orbán Viktort. Összeszámolja-e valaki valaha, mennyibe került az adófizetőknek az Orbán-ellenes hadjárat? A médiaheccek, a beszédek, az üzengetések, a tanács- és főtanácsadók, a Gyurcsány-intézetek, az udvari dalnokok és önkéntesek, imitátorok, illetve Gyurcsány köz- és főemberei különböző árfekvésekben? Most nagy a felzúdulás, Gyurcsány, amikor nem tehénkedik a parlamenti székekből egyszerre többön is, arról panaszkodik, hogy Budai Gyula hazudozik róla, és politikai bosszúhadjáratot folytatnak ellene a sukorói kaszinó ügyében. Jó lenne tudni, hogy ehhez a beruházáshoz minek kellett kétmilliárdos állami hozzájárulás. Ez a politikai üldöztetés nagyon tetszetős, Szekerestől Demszkyig mindenki „áldozat”, csak a pénz nincs sehol. Még meg sem alakult az Orbán-kormány, máris olyan gyalázkodás fogadta, ami egyáltalán nem példátlan országunk történelmében. Elég fellapozni néhány „kellemetlen” szerzőt, akiknek munkái sokáig voltak hallgatólagos indexen, s értesülhetünk róla, értelmiségünk jobbára tunya és provinciális volt, vagy ócska kollaboráns. Nagy költőink iránt alig-alig volt megértéssel a századuk. Ez az értelmiség ma oly mértékig tekinti mérvadónak magát, hogy erőszakos hangjával, pénzével és jó külföldi összeköttetéseivel uralkodik a közvélemény felett itthon és külföldön. Nem volt nehéz megjósolni, hogy az Orbán-kormány az ő szemükben nem kell, nem kívánatos és nem szalonképes, mert túlságosan „nemzeti”. Hogy az előtte eltelt nyolc év hazugsága, a fosztogatás, a nyíltszíni lopás, kenés, a megvesztegetés és a korrupció szétette az országot egy infantilis hazudozóval az élen, az nem zavarta a csapatot. Joachím Almúnia európai uniós pénzügyi biztost sem zavarta, amikor politikai nyomásra fél év halasztást kaptak Gyurcsányék a konvergenciaprogramra („Feri telefonja” Veres János közlése szerint), amikor jó nagyot hazudtak a választóiknak egy állítólagos 4,6 százalékos hiányról, amiről tüstént kiderült a választások után, hogy van az kilenc is.
Most mindenkit minden zavar. A nagy szenzáció, amitől visszhangzik sajtó, tévé, internet, hogy az IMF-delegáció megszakította velünk a tárgyalásokat, és elutazott, mert az Orbán-kormány kész tények elé állította a küldöttséget. Mert rugalmatlan, mert türelmetlen, mert kontár, mert jól megharagította Washingtont meg Rosenberg urat, a főtárgyalót, mert nem egyeztették velük (egy szuverén ország) a kormány 29 növekedési pontját. Hogy mi a kifogás? Végül is minden. Nem engednek a 2,8 százalékos jövő évi költségvetési hiánycélból, nem tetszik, hogy a semmiféle szakmai villantást eddig nem mutató Simor bankelnöknek kétmillióban maximálják a fizetését, nem tetszik, hogy a kormány nem akar újabb nyúzó csomagokat nyomni a lakosság nyakába. Nem tetszik a bankadó azzal a tréfás indoklással, hogy visszafogná a hitelezési gyakorlatot. Mindnyájan tudjuk, hogy az IMF vagy az Európai Unió nem szívgárdisták gyülekezete, de azt figyelmen kívül hagyni, hogy az ország jelentős részében árvíz pusztított, hogy az egy hónapja működő kormány vállára nemcsak milliárdos helyreállítási kiadások nehezednek, de az előző kormány által lazán aláírt ígérvények is, a felültervezett, de be nem folyó adóbevételek, s a kamatok kamatának a törlesztése embertelen erőfeszítéseket kíván. Magyarország 2004 óta túlzott deficiteljárás alatt áll az államháztartási hiány miatt, de mivel mostanra három kivételével minden uniós ország ebben a cipőben jár, nincs engedmény. (Bár Németország és Franciaország megúszták ezt.) A média ellenzéki részére az esemény doppingszerként hatott. A tévében az elemzők csillogó szemmel kárörvendenek. Ez a „lám, megmondtuk előre” károgás olyan, mint a pörölycsapás: szabad a kormány bukására játszani? Erre spórolni? Ezért izgulni? Nem lehet igaz, hogy egy militáns csoportocskának a kormány befeketítése lenne a célja. Jellemző, hogy külföldi bloggereket idézgetnek a helyzetről az interneten, ami, lássuk be, információnak röhej, hitelességnek nulla. De a valutaalap sem gondolhatja komolyan, hogy több pénz kizsarolásával még inkább tönkrerabolják az országot. És mégis vannak számosan, akik ennek örülnének, akiket nem zavar, hogy még az unokákra is csak az adósság marad. Megszólalt az MSZP elnöke, bár ne tette volna. Mesterházy Attila amellett, hogy Gyurcsány hangján dalol két oktávval feljebb, követeli, hogy az IMF-tárgyalások jegyzőkönyvét hozzák nyilvánosságra. Elnök úr, mihelyst Gyurcsány úr felfedi, hogyan keveredett hipp-hopp az IMF-hez, mennyit kapott kölcsön, mit ígért érte, és miért hazudta rögvest, hogy ezt igazából fel sem vesszük, mint afféle vésztartalékot. Tetszik emlékezni, mennyire fű alatt folyt az egész? Az MSZP, amely szívós munkával tönkretette, eladósította és lezüllesztette az országot, még most is azt hiszi, tényező. A romokat takarítják. Pártelvtársak, lapátot és seprűt a kézbe! A jegyzőkönyv ráér.