Mintegy 7,5 milliárd dolláros segélycsomagot jelentett be tegnap az Iszlámábádban tárgyaló Hillary Clinton amerikai külügyminiszter. A segélyek a vízgazdálkodási, az energiafejlesztési és az egészségügyi szektorokban valósulnának meg, az öt évre szóló terv részeként Pakisztán évente másfél milliárd dollárnyi segélyt kap. Hillary Clinton tegnap hangsúlyozta, az Egyesült Államok elkötelezett az eddigieknél sokkal mélyebb együttműködés iránt, s a jelenlegi párbeszéd célja megváltoztatni azt a pakisztáni közvélekedést, hogy Amerikát csupán biztonságpolitikai érdekei vezérlik. „A támogatással szeretnék meggyőzni a pakisztániakat arról, hogy Washington nem csak a tálib szélsőségesek és az al-Kaida terrorszervezet elleni harcában áll ki Pakisztán mellett” – közölte Clinton. A terrorizmus kapcsán ugyanakkor felszólította az afgán kormányt, tegyen további lépéseket annak érdekében, hogy az erőszakról lemondani hajlandó tálib lázadókat megnyerjék a párbeszédhez. „Úgy gondolom, hogy Oszama bin Laden Pakisztánban van, és nagyon hasznos volna, ha sikerülne elfogni őt” – jelentette ki egy, az MTI által is idézett interjúban.
Clinton tavaly októberi látogatása során pakisztáni diákok a városháza előtt adtak hangot azon véleményüknek: kétséges, hogy az amerikaiak valóban elkötelezettek lennének a hosszú távú baráti kapcsolat fenntartása iránt. Egy amerikai közvélemény-kutató felmérése szerint a pakisztániak csupán 17 százalékának van kedvező véleménye az Egyesült Államokról.
Guantánamói csökkentés. Kettővel csökkent a guantánamói amerikai fogolytáborban őrzött rabok száma: egyet Algériába, egyet pedig a Zöld-foki-szigetekre szállítottak – jelentette be a Pentagon. (MTI)

Menczer Tamás: Az ukrán kém – Magyar Péter „testvére” – megfenyegette Orbán Viktort!