Röviden

MTI
2010. 07. 30. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lance Armstrong hiába hajrázott
Nagyot hajrázott, de nem tudta megnyerni idei első szakaszát a hétszeres bajnok Lance Armstrong a Tour de France országúti kerékpáros-körverseny 16. etapján, amelyen a hazai közönség előtt szereplő Pierrick Fedrigo győzött. Az utolsó Tourján tekerő amerikai sztár egy szökevénycsoporttal ért célba, és bár mindent megtett a diadalért, végül a győztessel azonos időt elérve csak hatodik lett. Az összetettben nem történt változás, a címvédő spanyol Alberto Contador továbbra is nyolc másodperccel vezet a luxemburgi Andy Schleck előtt. (MTI)

Balzsay visszatér
A 37 éves francia Aziz Daari ellen tér vissza a szorítóba Balzsay Károly, korábbi nagyközépsúlyú profi ökölvívó-világbajnok. A német Universum 30 éves bokszolója – aki új edzőjével, Michael Timmel készül – jövő szombaton áll ki a nyolcmenetesre tervezett találkozóra, amelyre az Universum és
a német közszolgálati csatorna, a ZDF utolsó közös bokszrendezvényén kerül sor. (MTI)

Nowitzki marad
Dirk Nowitzki újabb négy évre elkötelezte magát az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Dallas Mavericks együtteséhez. A 32 esztendős német sztár ez idő alatt nyolcvanmillió dollárt tesz majd zsebre. Nowitzki az augusztus 28-án rajtoló törökországi világbajnokságon nem vesz részt, de az olimpiai kvalifikáció miatt fontos jövő évi Eb-n már a német válogatott rendelkezésére áll. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.