Saját sikerükből okulhatnak

Ha valamikor a közeli vagy távolabbi jövőben magyar kézilabdacsapat agyonnyert állást ront vereségre, és éppen felsóhajtanánk, hogy ilyesmi is csak velünk történhet meg, idézzük fel, mi ment végbe 2010. június 20-án este, nagyjából negyed és háromnegyed nyolc között, Veszprémben! Ahol férfiválogatottunk a 27-25-ös ljubljanai vereség és a 14-19-es hazai részeredmény következtében összesítésben hét, de kevésnek tűnő idegenbeli gólja miatt nyolcgólos hátrányba került a Szlovénia elleni világbajnoki selejtezőn. Az utolsó húsz perc és a 28-25-ös diadal örök emlék maradhat, de megpróbáltatásainkat se feledjük, hisz végre saját sikerünkből okulhatunk. Mert azért azt sem árt.

Mocsai Lajos jól láthatóan többször is a szívéhez kapott a második félidőben. „Szúrt, de nem számít” – ismerte el utólag a válogatott szakmai igazgatója. Majd amikor felvetettem, hogy e valószínűtlen feltámadás magyar kézilabda-történeti kuriózum, Mocsai az 1986-os svájci vb-vel példálózott, amikor szintén az ő vezetésével nyert ezüstérmet szorosabbnál szorosabb mérkőzéseket játszva a férfi nemzeti együttes. Sőt, a 2000-es olimpia női tornájának negyeddöntőjében is Mocsai dirigált, ahol az osztrákokat sikerült az utolsó öt és fél percben mínusz négyről utolérni, Skaliczky László pedig a 2007-es, kieli vb-nyitányt citálhatná, ahol a dánokat ugyancsak négygólos hátrányból verték eggyel fiaink. De 14-6-os hajrát, nullára nyert utolsó tíz percet hiába is keresnénk.
Ez is azt mutatja, ritka lelki és mentális képességeket rejt a mai férficsapat – amelynek azért megvannak a korlátai, szűk keresztmetszetei. Főleg átlövő poszton, hiszen Carlos Perez részéről roppant derék elhatározás volt, hogy vállalta e két mérkőzést, ám úgy tűnt, közel a negyvenhez nem tőle kellene várnunk a megváltást. Nagy Lászlótól már inkább, de ki tudja, mi jár a fejében? Egyesek szerint már régen hivatalosan le kellett volna mondani róla, de azon túl, hogy egy percen, egy napon át keménynek, vagánynak éreznénk magunkat, kinek tennénk jót ezzel? Csupán Nagy Lacinak. Csak fortyogjon ő a saját levében, ne háríthassa el a végleges döntés felelősségét, és ha akár a szíve, akár az esze megszólal még egyszer, ez is, az is a jó irányba viheti.
Ha pedig nem, nélküle is van élet, van világbajnokság. Éppenséggel jövő január 13. és 30. között Svédország nyolc városában. A huszonnégyes mezőnyt a július 9-i, göteborgi sorsoláson négy hatosra osztják majd, mindenünnen hárman jutnak tovább a legjobb tizenkettőbe, így egyáltalán nem mindegy, hogy együttesünket a kiemeléskor a harmadik vagy a negyedik kalapba helyezik-e. Bár ha azt veszszük, hogy a legutóbbi vb-n, 2009-ben, Horvátországban hatodikként zártak a fiúk, a második kalap sem lenne XL-es méret. A 24 résztvevőből 21 már ismert, a maradék három kvótát a ma kezdődő Pánamerikai Játékok dobogósai kaparintják meg. Aki számít, ott lesz Skandináviában – kivéve a románokkal szemben hazai pályán elbukott oroszokat –, annál is inkább, mert a jövő évi vb részben már az olimpia jegyében zajlik. Az aranyérmes egyenes ágon jut ki Londonba, a 2–7. helyezettek pedig kiemeltként vághatnak neki a 2012. tavaszi ötkarikás selejtezőnek.
Addig persze még akad némi tennivaló. A Mocsai Lajos, Csoknyai István duónak például a napokban jár le a megbízatása, és amikor előbbit megkérdeztem, e vb-selejtező után el tudja-e képzelni, hogy januárban a meleg szobából, fotelből tévén figyeli, amint valaki más vezényli a vb-n a válogatottat, kitérő választ adott. – Erre most nem mondhatok sem igent, sem nemet. A klubomhoz 2013-ig érvényes szerződés köt, ennek ismeretében kell összegezni minden szempontot – felelte Mocsai, hozzátéve, hogy ősztől Császár Gábor, Laluska Balázs és Nagy Kornél is a Veszprémet erősíti.
Ez valóban újabb, nyomós érv – és semmiképpen sem szólhat a közös folytatás ellen.