A művésznő a Szentendrei Képtárban gyermekkönyv-illusztrációit és festményeit mutatja be. A tárlat előzménye egy csoportos kiállítás volt, amelyen festőként szerepelt.
– Tavaly engem is meghívott a Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága arra a szentendrei kiállításra, amelyet azért rendeztek, hogy a közönséget újszerű módon közelítsék meg, közelebb hozzák egymáshoz a kortárs művészeket és a közönséget. Úgy gondolták ugyanis, hogy manapság nehéz olyan kiállítási programot szervezni, amely szélesebb körben hat, amelynek segítségével új rétegeket is be lehet csalogatni a kiállítótermekbe.
– És a mese, illetve a meseillusztráció alkalmas erre?
– Igen. Bár a szentendreiek vélekedését – úgy látszik – nem mindenki osztja. A kiállítás kapcsán a Nemzeti Kulturális Alap közművelődési kuratóriumánál pályáztak egy komplex programmal, amire azonban nem kaptak egy fillért sem. Ebből egyrészt nagy botrány lett, másrészt viszont az lett az eredménye, hogy a múzeumi emberek nagy gonddal és fáradsággal önmaguk készítették el az izgalmas installációt, a kiállított művekhez kapcsolódva játékokat, motívumkeresési feladatokat szerveztek iskoláknak, egyéni látogatóknak. Nagy sikere lett, bejött a terv, amely szerint nem egyszerűen az én eddigi életművemet mutatják be, hanem a művek alapján egy interaktív kiállítást hoztak létre. A kiállítás gyermekbarát lett, a magyarázó szövegek olyan magasságban kerültek a falra, hogy a kicsik kényelmesen elolvashassák. Ráadásul a Kassai Hajnal és Bodonyi Emőke vezette csapat úgy szervezte meg a bemutatót, hogy vándorkiállításként két év alatt Pest megye több településére eljut majd. A sorozat Ráckevén indul ősszel, majd Nagykőrösön folytatódik. Egyetlen szépséghibának azt érzem, hogy a bejárathoz tervezett installáció végül nem valósult meg, mert a képtár egyik, gondolom, bérbe adott termében működő étterem asztalai úgy eltorlaszolják a bejáratot, hogy ez meghiúsította a vállalkozást. Némiképp ellensúlyozza ezt, hogy néhány sokszorosított grafikám viszont éppen az étteremben látható.
– Az illusztrátor életműve könyvekben, folyóiratokban, újságokban jut el a széles közönséghez. Hogyan lehet hatásosan bemutatni kiállítóteremben?
– Csak olyan illusztráció került valóban – néhány kivételtől, a legújabb munkáktól eltekintve – a közönség elé, amely könyvben már megjelent. Mintegy hetven kötetet illusztráltam eddig, így erősen szelektálni kellett a helyhiány miatt. A képtár legszebb, festett mennyezetű termében az utóbbi öt évben készült, festett, nagyméretű illusztrációk mellett autonóm festői művészetemből is ízelítőt adtam, nagyméretű akvarellképekkel.
– Melyik munkákat emelte ki a sok-sok illusztráció közül?
– Kiemeltem a legutolsót, a Kincskereső kisködmönhöz készült sorozatot, amelyet az Ozirisz Kiadó karácsonyra adott ki, ezeket a lapokat úgy állítottam ki, hogy az illusztrációk mellett egy népművészeti tárgyakból összeállított installáció is helyet kapott. A másik munka, amelyet fontosnak érzek, Feuer Mária Sárkánymese című művéhez készült 2003-ban, s megkapta a Francia Irodalmi Intézet grafikai nagydíját. Magyarországon szinte ismeretlen az a világ, amelyet a kelta–breton legendák jelentenek. Cs. Szabó István összegyűjtött közülük egy kötetre valót, lefordította, verses formában írta meg őket. Annyira izgalmasnak éreztük a történeteket, hogy alkotótársammal, Szinte Jánossal a helyszínen tanulmányoztuk a motívumokat. Szintén vele dolgoztam együtt, amikor nagyméretű olajfestményekkel illusztráltam az Esti mesék a boldogságról című nemzetközi gyűjteményt, amelyet 2005-ben a Novella Kiadó jelentetett meg.
– Vissza-visszatér a festmény kifejezés. Elválasztható-e egyáltalán egymástól a művész munkásságában a grand art és az illusztráció?
– Nyilván abszolút összetartoznak a különböző területek, én legalábbis így érzem, bár voltak, akik megkérdezték, miért nem hagyom már abba az illusztrációt? Hiszek abban, hogy lehet értékes műveket létrehozni e területen, a magyar gyermekirodalmat, -illusztrációt lehet olyan helyzetbe hozni, hogy a magyar népmese és a kortárs gyermekirodalom jelen legyen a nagyvilágban is, számon tartsák, szívesen bemutassák. Külföldön egyébként sokkal fontosabb ez a terület, mint nálunk, én is illusztráltam olyan német könyvet, amelyet a kiadó azután jó néhány országban piacra dobott. De számomra nem ez a fontos igazán, hanem az, hogy itthon szülessenek izgalmas írói és illusztrátori munkák. Az a baj azonban, hogy a magyar kiadók nem vállalkoznak ilyen művek menedzselésére, azt mondják, úgysem lehet sikeres a dolog. Pedig a hagyomány, a magyar népművészet, amellyel gazdálkodhatunk, olyan gazdag, hogy kevés országé hasonlítható hozzá. A Pál utcai fiúkon kívül talán nem is ismernek más magyar ifjúsági regényt a nagyvilágban. Más: Lázár Ervint sem terjesztette föl a kiadója az ifjúsági és gyermekkönyvek legjelentősebb elismerésére, az Andersen-díjra, hogy miért, megfejthetetlen. Azután, hogy meghalt, már nem is terjesztheti. Most pedig elment közülünk Békés Pál is…
– Nem látunk igazán izgalmas kínálatot a magyar kiadóktól a bolognai gyermek- és ifjúsági könyvek nagy nemzetközi vásárán sem.
– Ha ott is van néhány kiadó, nem ezzel foglalkoznak, hanem azzal, hogy olcsón vegyen jogdíjakat. Kis kiadók kezdeményeznek, például a Csodaceruza, ők viszont éhen halnak. Pedig most úgy tűnik, sok fiatal író, illusztrátor jelentkezik, produkál érdekes dolgokat. Felnőtt egy új generáció. Nekünk nehezebb volt, míg meg nem alakult a Magyar Illusztrátorok Társasága, magunkra hagyva próbálkoztunk. Most viszont, hogy az illusztrálás divatos lett, nagyon sokan akarnak vele foglalkozni, de nehéz megélni, méltó feladatokhoz jutni. Külföldön a képes kiadványok a felnőtteket is vonzzák, gyűjtik őket, Párizsban, az ifjúsági könyvek szalonján látom, hogy a gyűjtők sorba állnak értük. Magyarországon hiányoznak az ilyen felnőttek, nincs piac, de éppen ezért lenne fontos, hogy olyan finanszírozási rendszer alakuljon ki, amely közvetlenül támogatja a színvonalas gyermekkönyvek megszületését, hogy ne menjenek csődbe azok a kiadók, amelyek nívós dolgokat adnak ki.
origo.hu
Ez a százforintos akár 2000 eurót is érhet – nézd meg a sajátodat!
