Szentendrei áldomás

A szentendrei skanzenben tegnap átadták a nyolcadik magyar tájegységet reprezentáló épületegyüttest, amely Észak-Magyarország, közelebbről az Ipoly és a Bodrog közti terület – Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén és a történeti Gömör megye – 19–20. századi paraszti kultúráját, hagyományos népi építkezését, életmódját, szakrális és hétköznapi tárgyi kultúráját mutatja be.

A 618 millió forintnyi beruházásból tizenkét lakóház és huszonhat melléképület készült el, amelyekben csaknem ötezer autentikus tárgyat helyeztek el Nagyné Batári Zsuzsanna, az észak-magyarországi terület felelősének néprajzi koncepciója szerint. Az ünnepélyes megnyitóra több mint ezren érkeztek az építészeti szempontból most megörökített falvakból, egyebek közt Domaházáról, Filkeházáról, Karancskesziről, Márianosztráról, Nemesradnótról, Noszvajról, Novajról, Perkupáról, Szomolyáról. Sokan hajnalban keltek, hogy friss süteménnyel: görhővel, csörögefánkkal, mákos kaláccsal kínálhassák a megnyitó közönségét.
Sólyom László köztársasági elnök megnyitóbeszédében kiemelte, hogy sokféle skanzent látott már: hagyományos múzeumszerűt, jelmezbálszerűt, de szerinte az a mód, ahogyan a szentendrei skanzen munkatársai mutatják be a magyar tájegységeket, a legmegfelelőbb módja a hagyományőrzésnek. A köztársasági elnök örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az észak-magyarországi tájegység megnyitóján egy szlovákiai magyar település is jelen van tárgyi emlékeivel és a falubeliekkel. Sólyom László hangsúlyozta, nagyon fontos, hogy Európával elfogadtassuk, a magyarság jelenléte nem esik egybe az országhatár által határolt területtel. Reményének adott hangot azzal kapcsolatban is, hogy idővel erdélyi épületegyüttes is helyet kaphat a szentendrei skanzenben.
Cseri Miklós főigazgató – mint mondta – azzal tudja leginkább szemléltetni a skanzenben folyó munka jelentőségét, hogy hétfőn érkeznek Szentendrére azok az építészek, akik az árvízben elpusztult felsőzsolcai házak helyett új otthonokat terveznek, s a skanzen vonatkozó népi építészeti anyagán fogják tanulmányozni, milyen elemeket tudnak majd a látottakból hasznosítani az újjáépítés során.
Az árvíz egyébként a skanzent sem kerülte el. Amit tudtak, megtettek a szabadtéri múzeum munkatársai: önkéntesekkel kitakarították a patakmedret, helyreigazgatták a megmozdult tetőket, de a nagyobb javításokhoz állami segítségre lenne szükség. Az új épületegyüttes avatását palóc lakodalommal, vagyis Palóc Böske és Közönség Pesta egybekelésével ünnepelte a Nógrádi Táncegyüttes. A haranglábnál Pál István bácsi dudált és énekelt. Egy meghatott újságíró meg is kérdezte tőle: „És itt is tetszik lakni?”
Az ünnepélyes megnyitó programjához tartozott az is, hogy egy kis palóc káponkában a skanzen munkatársnői egy palóc Máriácska mását helyezték el, míg az ünneplők a Boldogasszony anyánkat énekelték. S azután a most felépült házak, csűrök táján igazi magyaros palócos vendéglátás vette kezdetét borral, pálinkával, harapnivalóval, jó népzenével, áldomással. Az új tájegység a nagyközönség számára mától látogatható.