Ütközőállam

Európa országai legnagyobbrészt nemzeti, jellemzően egy-egy nyelvhez, néphez köthető államok. Kivételt – minthogy Svájc többnyelvűsége ellenére van közös svájci öntudat – mindenekelőtt Belgium jelent. A viszonylag fiatal országnak még szervesen kialakult saját neve sincs. Belgiumnak azontúl, hogy ott jött létre, ahol valamikor a „belgae” nevű kelta törzs élt, illetve a Római Birodalom e törzsről elnevezett provinciája volt, nincs köze az ókori névadóhoz. Az ország lassú formálódása legkorábban 843-tól eredeztethető, amikor a verduni szerződésben Nagy Károly frank császár utódai egyeztek meg a birodalom egymás közötti nem első, nem is utolsó, de legidőtállóbbnak bizonyult megosztásáról. Ekkor született a később Franciaországgá módosuló Nyugati és a majd Németországgá váló Keleti Frank Birodalom is. Közöttük széles ütközőzóna terült el, Lothár országrésze – a későbbiekben gyakori vetélkedésük színhelye –, amely végül részben egyikük, részben másikuk területébe olvadt, de ott alakult államoknak – Belgiumon kívül Olaszországnak, Svájcnak, Hollandiának és Luxemburgnak – is ad ma otthont. A zónában más, már eltűnt ütközőállamok is alakultak, a legjelentősebb Burgundia volt. Uralkodói a XIV–XV. század folyamán mind nagyobb területet vontak közvetlen vagy közvetett ellenőrzésük alá nemcsak Lothár volt országrészében, hanem helyenként attól – főként – nyugatabbra is. A burgund uralom volt az, amely először adott közös keretet a Németalföld addig különálló darabjainak, és általa került sorukba az addig Franciaország részének számító Flandria. Burgundia államépítése 1477-ben megszakadt a csatamezőn maradt uralkodójának halálával, birtokainak nagy része házasság útján a Habsburgoké, idővel a spanyol Habsburgoké lett. Olyan egység, amelyben a későbbi Belgium már fölsejlik, akkor kezdett el – még mindig külső tényezők által formáltan – körvonalazódni, amikor a németalföldi tartományok északi része – Hollandia – 1609-re önállósította magát. A XVII. századi francia és holland terjeszkedés hatására leszűkülő maradék, az úgynevezett Spanyol Németalföld a spanyol örökösödési háború végével, a XVIII. század elején az osztrák Habsburgok birtoka lett. Osztrák Németalföld Belgium legközvetlenebb előképe. Kiterjedése is hasonlított a mai országéhoz, amíg 1794-ben Franciaország birtokába nem vette. A napóleoni francia uralom végével, 1814-ben a győztes hatalmak egységes németalföldi államot alapítottak, ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy a hajdani Habsburg Németalföld holland uralom alatt egyesült újra. Az állam déli része azonban a közös múlt ellenére nem látta szívesen a holland uralmat. A vidék az eltelt két évszázadban Hollandiától eltérően fejlődött, és katolikus vallása is elválasztotta a döntően protestáns északtól. Az elégedetlenség 1830-ban az akkori párizsi forradalom hatására fölkeléshez vezetett. A győztesek új államot alapítottak: Belgiumot. Egyes tartományok hovatartozása azonban vitatott maradt, két erőd még holland kézen volt. Antwerpen bevételét végül francia segítség és a belga ütközőállam születését üdvözlő britek blokádja tette lehetővé. A vitatott tartományokat 1839-ben megosztották: így maradt Luxemburg keleti része is holland uralom alatt önállósága eléréséig, 1890-ig. A nagyobb hatalmak közé ékelt ország semlegességéhez fűzött remények hiúnak bizonyultak: a német csapatok könynyen szelték át mindkét világháborúban. Belgium a német vereség után a kis német Eupen és Malmedy környékével bővült ki 1919-ben. A nemzeti érzés idővel Belgiumban is utat talált, de nem összbelga szinten, hanem – különösen miután az ország más-más nyelvű lakóinak közös afrikai gyarmati vállalkozása az 1960-as évek elején véget ért – a hollandokkal egy nyelvet beszélő flamand, illetve a francia nyelvű vallon közösség egymással versengő, egymásnak mindinkább hátat fordító nacionalizmusaként.

A szerző Londonban élő történész, kartográfus, neves kiadók számára készít történelmi térképeket. A mellékelt térkép is saját munkája, az adatok gyűjtésének eredményei.