Végzett a feleségével és magával

Féltékenységében ölhette meg feleségét tegnap az a férfi Móron, aki magával is végzett. A családi dráma tanúja volt a házaspár lánya, őt és bátyját a nagyszülők vették gyámságuk alá.

Csibra Tibor
2010. 07. 30. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megtalálták a házaspárt. Megtalálta a rendőrség a Bács-Kiskun megyei Bátmonostoron annak a házaspárnak a földi maradványait, akiket sokáig eltűntként tartottak nyilván. A nyomozók rövid időn belül elfogták a gyilkosságok három elkövetőjét is. A hatóság ma számol be az ügy részleteiről.


Szerelemféltés lehetett az indítéka a rendőrség szerint a tegnapi móri családi tragédiának. A Fejér megyei kisvárosban egy 63 éves férfi engedély nélkül tartott pisztolyával életveszélyesen megsebesítette 42 esztendős feleségét, majd maga ellen fordította a fegyvert, s agyonlőtte magát. Úgy tudjuk, az aszszonyhoz a házaspár 16 éves lánya hívta ki a mentőket, akik riasztották a székesfehérvári légi szolgálatot is. Az áldozat életéért fél óráig küzdöttek a szakemberek, de szervezete feladta a küzdelmet. A fiatal nő tanúja volt szülei gyilkosságot megelőző veszekedésének, illetve a lövéseknek, így vélhetőleg ő tud majd a legtöbb adattal szolgálni a nyomozóknak – mondta el lapunknak Németh-Kész Mónika, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A rendőrség tegnap szinte egész nap helyszínelt, tanúkat kutatott fel, és hallgatott meg a tetthelyen és környékén, amely nem messze van attól az egykori bankfióktól, ahol nyolc éve nyolc embert mészároltak le a rablók.
A rendőrséget a mentők riasztották, miután rátaláltak a Dózsa György úti négyemeletes panelház egyik lakásában a lőtt sebektől haldokló nőre. Férje az említett veszekedés után többször meglőtte az asszonyt a kis kaliberű fegyverrel, majd elhagyta a lakást, és az utca másik oldalán lévő garázsukba ment, és ott magával is végzett. Úgy tudjuk, a párnak már korábban is rendszeres nézeteltérései voltak, márciusban beadták a válókeresetet is. A férfi a vendéglátóiparban dolgozott, egy kocsmát vezetett, s helyiek szerint féltékeny volt nála jóval fiatalabb feleségére. A szomszédok tisztességes, jóravaló embereknek ismerték őket. A család egyik barátja a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy hétfőn este találkozott a férjjel, aki arról panaszkodott neki, hogy megromlott a kapcsolata feleségével. A férfi vélhetőleg nem rendelkezett fegyvertartási engedéllyel, sem rokonaik, sem a helyiek nem tudtak róla, hogy ilyen eszközt tartott magánál. A rendőrség egyelőre nem közölt részleteket a pisztoly típusáról. A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya emberölés miatt indított nyomozást.
A házaspár két gyermeket nevelt, az említett lánynak van egy 17 éves bátyja. A móri önkormányzat rendkívüli segélyt ad az árváknak, ennek összegét később állapítják meg – mondta el tegnap a távirati irodának Arany Tamás képviselő. A fiatalok ellátásáról a gyámhatóság gondoskodik, már felvették a kapcsolatot a kamaszok nagyszüleivel, akik elvállalták gyámságukat.
Mór – a biatorbágyi merénylet óta – a hazai kriminalisztika legvéresebb tömeggyikosságának helyszíne: 2002-ben nyolc embert ölt meg két elkövető az Erste Bankban.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.