Én nem tudom, mivé lenne a világ az úgynevezett marketingtevékenység nélkül. A jó bornak nem kell cégér azok közé a mondások közé tartozik, amelyeknek igazságához mindig is kétség fért, ugyanis az ősidőkben is létezett reklám, csak annyiban különbözött a mostanitól talán, hogy szájról szájra terjedt, reklámguruk közreműködése nélkül.
József Attila a múlt század harmincas éveiben így írt önmagáról mint költő: „Neve, ha van, csak áruvédjegy, / mint akármely mosóporé…” A mosóporhoz való hasonlítással a költészet devalvációjára utalt, pedig az ő korában minden bizonnyal többen olvastak verset, mint manapság. Az, hogy példaként éppen a mosópor jutott eszébe, mintegy sejteti, hogy a mosóporok között már akkor nagy volt a viszálykodás és kiélezett a verseny, bár a hajdani reklámdömping a mait aligha közelítette meg.
Jelenleg egy menő reklámszakember kilóra jóval többet ér, mint egy akadémikus. Valamire való cég nem lehet meg marketingcsapat nélkül, az úgynevezett üzleti élet alapvető, sőt döntő részét jelenti a reklám, s a legközvetlenebb módon kihat az életünkre. A média enélkül saját dugájába dőlne, a kereskedelem pangana és elbágyadna minden. A régi mondást nyugodtan kivetkőztethetjük önmagából emígy: „A jó cégérnek borra nincs is szüksége.” S bizony áruvédjegy is csak akkor lesz egy költő nevéből, ha híre egy alapvető reklámtevékenység, a műkritika szárnyra kel.
Az úgynevezett fogyasztó, akihez a reklám szól, úgyszólván mellékes, nem az ő érdekeit szolgálja a marketing, bár közvetve – mint a gazdaságot mozgató erőnek – hasznából ő is részesül. A reklám megszűntével legelőször a kereskedelmi tévék sötéten énekelő sztárjaikkal együtt, a politikusok pedig – kampány híján – ugyancsak elveszítenék ragyogásukat. A jó választási kampányt bízvást a reklámtevékenység csúcspontjának nevezhetjük.
A reklám tulajdonképpen csali mese, így nem csoda, hogy a gyermekek között felettébb népszerű. Én sajnos nem vagyok már gyermek, és fentebbi soraimból talán kiderül, némi kétkedéssel szemlélem a reklámokat. Persze nem mindet. A jó reklám, ami nem kezd a könyökömön kijönni, tulajdonképpen szórakoztat. Mondhatnám, a jó reklámnak nem kell cégér. A jó reklám, ami közszájra kerül, eleve hatásos. Én viszont, aki nem vagyok elszánt fogyasztó és távol állok a plázacica státustól, úgy érzem, hogy a reklámok többsége rossz, ostoba, erőltetett, dilettáns. Itt vetem közbe, hogy a hideg lel ki, amikor egy gyógyszer hirdetése végén egy, általában undorító férfihang azt recsegi a fülembe, hogy „keresse fel orvosát, gyógyszerészét”. A jó reklámszakember elsődleges eszköze a nyelv, kötelessége a nyelv tökéletes ismerete és leleményes használata. Ebből a szempontból nézve van egy dédelgetett kedvencem, egy gyógyászati reklám, amely a magyar nyelv tökéletes nem ismeréséről árulkodik. Egy gerincvédő készségről szól, ami számítógépek fölé görnyedt korunkban esetleg valóban fontos segítséget jelenthet. Az eszköz bemutatását követő szöveg valahogy így hangzik: Cosmodisk (gerinc) derékbántalmi segédeszköz. Azt üzenem a szöveg alkotójának, hogy a gerinc bántalmazására egy fejsze vagy egy kőtörő kalapács alkalmasabb.
Hogy a „gerincvédelem” az adott esetben kifejezőbb lenne-e, én nem tudom…
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
