Erőteljes szovjet támogatással – néhol megrendeléssel – kezdődött meg a második világháború legvégén a közép- és kelet-európai németek szervezett üldözése. 1944 és 1948 között több mint tízmillió németet telepítettek ki és át a térségben. A cseh, lengyel, magyar területekről és a Szovjetunió nyugati sávjából leginkább az orosz megszállás alatti Németországba koncentrálták a német nemzetiségűeket. A német lakosság kifosztása, internálása, elhurcolása Kelet-Magyarországon is elkezdődött már a szovjet csapatok megérkezésével egy időben, majd folytatódott Budapest 1945. februári megszállása után és tavasztól a Dunántúlon. Az 1944–45-ben született „svábellenes” intézkedések és a magyar kormány hasonló szándéka a szövetségesek engedélye nyomán 1946 elejétől kitelepítésbe torkollott. A német származásúak elüldözése 1946. január 19-én kezdődött, és 1948. június 15-én fejeződött be; a két időpont között két hullámban több mint 167 ezer német felmenőkkel rendelkező magyar állampolgárt deportáltak Németországba.
Tóth Ágnes kisebbségkutató (az MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézetének igazgatója) megállapítása szerint a németellenes intézkedések már a háború utolsó szakaszában megkezdődtek Magyarországon is. 1944 decemberétől malenykij robotra hurcolták a németeket a Vörös Hadsereg alakulatai, majd a magyar–szovjet fegyverszüneti megállapodás értelmében internálni kezdték őket az ideiglenes kormány hatóságai. 1945 elejétől a németlakta településeken úgynevezett „svábrazziák” sorozatát hajtották végre, a tavaszi földreform menetébe pedig számos németellenes rendelkezést iktattak, amelyek révén országszerte összetelepítések zajlottak. 1945 nyarán pedig elkezdődtek a nemzethűség-igazoló bizottság névösszeírásai.
A kormány 1945. május végén arra kérte a Szovjetuniót, járuljon hozzá 200–250 ezer német Németország szovjet zónájába való kitelepítéséhez. A pár hónap múlva, augusztus másodikán nyilvánosságra hozott potsdami határozat azonban ennél több, mintegy félmillió magyarországi német elűzését helyezte kilátásba. A németországi Szövetséges Ellenőrző Tanács 1945. november 20-án a Magyarországról kitelepítendő személyek számát 500 ezerben határozta meg, így maradt a félmilliós kitelepítési irányszám, amely azért fontos, mert az 1941-es népszámláláskor (amelyet törvényellenes, kirekesztő módon a kitelepítés statisztikai bázisául használtak fel) 470 ezren vallották magukat német nemzetiségűnek és/vagy német anyanyelvűnek. 1945. december 29-én jelent meg a magyar kormány németek kitelepítésére vonatkozó rendelete. Ennek értelmében az ország elhagyására kötelezték azokat, akik az 1941-es népszámlálás során német nemzetiségűnek vagy német anyanyelvűnek vallották magukat, s kitelepítendőnek nyilvánították azokat is, akik tagjai voltak a Volksbundnak, illetve szolgáltak német fegyveres alakulatokban (akár önkéntesen, akár kényszersorozás révén).
Az 1946 elején elkezdett kitelepítések előkészületei egy évvel korábbra datálhatók, és internálások, összeírások, összetelepítések formájában nyilvánultak meg. Kapkodó, de mégis tervszerű volt a deportálás – jegyzi meg Grósz András, a budaörsi Heimatmuseum történésze. A három évvel ezelőtt a Kommentárban közölt tanulmányának megállapításait idézve elmondja, hogy „Budaörs a kitelepítés kísérleti terepe volt”, hiszen itt a lakosság 74 százaléka volt német nemzetiségű, és 1941-ben 86 százalék vallotta magát német anyanyelvűnek. Figyelmeztet rá, hogy Budaörs német lakosságának megfélemlítése megkezdődött már a szovjet csapatok 1944. december végi bevonulása után, majd folytatódott ’45 nyarán internálásokkal s a német gazdák földjeinek kisajátításával. A később általánosan alkalmazott forgatókönyvet itt ültették először gyakorlatba: 1946. január 13-án blokád alá vonták a települést, majd elkészítették a kitelepítendők névsorát, és egyik éjjel parancsot adtak, hogy személyenként 50 kilós csomaggal szálljanak marhavagonba a „svábok”. A kitelepítettek első szerelvényei 1946. január 19-én indultak el a budaörsi pályaudvarról. A 10 ezer fős, gazdag, német nyelvű és szülőhazájukhoz feltétlenül lojális budaörsiek közül csupán 800-an voltak a Volksbund tagjai, mégis hatezer embert telepítettek ki három hét alatt. Egy korabeli újság ennek ellenére azt írta, hogy ha ilyen ütemben folytatódik a félmilliós magyarországi németség kitelepítése, akkor a deportálás 1960-ig (!) tart. A lebonyolítással a politikai rendőrséget megszervező Péter Gábor sem volt elégedett; a két történész által ismertetett feljegyzése szerint bírálta, hogy a Budaörsön tevékenykedő rendőrök lövöldöztek, önkényeskedtek, és a hatóság részegeskedése mellett fosztogatás kezdődött a kisvárosban.
A kitelepítés első hulláma 1946. január közepétől június végéig tartott. 1946. július 9-én amerikai nyomásra leállították a hazai németek Németország nyugati zónájába szállítását – mondja Tóth Ágnes. Ezt követően bajba került a kormány, ugyanis nemcsak munkaerőhiány alakult ki, és nagyfokú társadalmi elégedetlenség, valamint helyi ellenállás bontakozott ki, hanem közeledett a kitelepítési határidő lejárta is. Hiszen a szövetségesek 1946. augusztus elsejéig adtak időt a félmilliós magyarországi németség kitelepítésére, miközben 1946 első felében 172 községből összesen 117 ezer embert telepítettek ki Németország amerikaiak által ellenőrzött övezetébe. Mivel Amerika elzárkózott további kitelepítetteknek az általa megszállt övezetbe fogadása elől, a magyar kormány Moszkvához fordult. A szovjetek 1947 nyarán 50 ezer magyarországi német Kelet-Németországba telepítésébe egyeztek bele. A kitelepítés második hulláma 1947 augusztusa és 1948 júniusa között zajlott. Ekkor a tervezett 50 ezer helyett mintegy 35 ezer személyt telepítettek ki.
A két kutató összegzése szerint körülbelül 166 800 személyt telepítettek ki, ebből 117 ezer a nyugati, a többi a szovjet megszállási övezetbe került. A magyar hatóságok 1948 végén 230 ezer főre becsülték a Magyarországon maradt németek számát. Az 1941-es statisztikai adatok szerint hiányzó több mint 60 ezer német közül legalább 40 ezren a háború végén elmenekültek, sokan meghaltak a harcok során is, a szovjet táborokba hurcoltak számát pedig még megbecsülni is nehéz. Tóth Ágnes Hazatértek (Gondolat, 2008) című könyvének tanúsága szerint azonban nagyjából tízezren visszaszöktek hazájukba Németországból. Grósz András idézi az 1949-es népszámlálás adatait: a nyolc évvel korábbi öszszeírással szemben ekkor már csak 22 ezer német anyanyelvűt és mindössze háromezer német nemzetiségűt jegyeztek fel.
Az 1946 és 1948 között hazánkból elűzött németek tragédiáját ismerteti hétfőn az Ősök tere. Az adás időpontja a Hír Tv-ben: hétfő 22.05. Ismétlések: kedd 10.30; szerda 16.05; szombat 15.05.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
