Hideg zuhany

E B E K  H A R M I N C A D J Á NBezárhatják télre Budapest legrégebbi és legszebb uszodáját, a Csillaghegyi strandot, legalábbis ettől tartanak a törzsvendégek és a környéken lakók. A páratlan környezetben fekvő, saját vízbázisú fürdő állapota az elmúlt években jelentősen leromlott, a szállodára, étteremre lakat került, a faházak romosak, a hatalmas park kihasználatlan.

Az egykor szálláshelyül szolgáló faházak roskadoznak, az öltözősorokat benőtte a növényzet, az utcafrontra nyíló szállodát, valamint az egykor méltán népszerű éttermet bezárták.

Sötét, nyirkos folyosók a föld alatt, oldalt lereteszelt fülkék. A kő hideg, a csempe megkopott, a falak málladoznak. Egyik irányból gaz tör fel, arrafelé már kijutni sem egyszerű. Nem egy elhagyatott szovjet laktanyában, hanem a Csillaghegyi strandon járunk, Budapest legszebb fürdőhelyén: a tizenkét hektáros őspark megbúvó szobraival, saját vízforrásával alighanem világviszonylatban is páratlan érték.
– Tényleg eladják? – kérdezem naivan a kabinost, aki azt mondja, a Csillaghegyi bezárásáról szóló rémhír évről évre felröppen. Attól tartanak, nem is minden alap nélkül. Tény, a páratlan adottságú és állandó látogatói körrel rendelkező intézmény vezetői hatalmas veszteségekről, gazdaságtalan működésről beszélnek, a felújítások elmaradtak, a komplexum mára igencsak lepusztult. A vélt okokról a július közepén rendezett csillaghegyi lakossági fórumon komoly vádak is elhangzottak. A felszólalók lényegében azt vélelmezték, hogy a cégnek hátsó szándékai lehetnek a Csillaghegyivel, csak éppen a nagy erejű civil és önkormányzati ellenállás áthúzza a számításait. Vagyis azt, hogy idővel alacsony áron értékesítse a területet. Erre azonban semmilyen bizonyítékuk nincs.
Ami viszont biztos: a parkból jelenleg 2,5–3 hektárt hasznosítanak, kilenc hektár, mondhatni, parlagon hever. A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) vezérigazgatója megkeresésünkre azt mondja, a kihasználatlan terület jövőjét illetően két elképzelés fogalmazódott meg. Elsődlegesen az, hogy sport- és rekreációs célokat szolgáló létesítmények jöjjenek létre, ami jelentős anyagi beruházást igényel, s Ferenci Tibor szerint valószínűleg ezután sem lenne önfenntartó. Mint ahogyan az ilyen jellegű létesítmények egyike sem. De a megoldás érdekében tárgyalnak minden érintettel, így az önkormányzattal és a fővárossal is. A másik, kevésbé kedvező lehetőség a terület értékesítése, majd a befolyó pénzből a megmaradó létesítmény felújítása. Kérdés persze, hogy akadna-e bárki, aki hajlandó lenne reális áron megvásárolni egy ekkora területet Budapest III. kerületének külső határában.
Szemmel látható: az egykor szálláshelyül szolgáló faházak roskadoznak, az öltözősorokat benőtte a növényzet, az utcafrontra nyíló szállodát, valamint az egykor méltán népszerű éttermet bezárták. Ferenci Tibor vezérigazgató szerint az igények megváltoztak, negyven éve még volt kereslet a vizesblokk nélküli, egyszerű szálláshelyekre, ma már nincs.
Belopózom az utcafrontról nyíló egykori hotel épületébe, kíváncsi vagyok, mi maradt belőle. A recepció úgy fest, mintha bombatámadás miatt mindenkinek menekülnie kellett volna – aztán megállt az idő. A szekrények ajtajai kitárva, az asztalon régi számítógép porosodik, a pulton pedig egy pakli francia kártya hever szétszórva. A foteleket, kávézóasztalokat elvitték. A szobákhoz lépcsőn lehet feljutni, nem is olyan régen még 58 fő számára kínálkozott itt szálláshely, elvben háromcsillagos (valójában ennél gyengébb) színvonalon, szobánként egy éjszakára átlag tízezer forint körüli áron. (Forrásunk a szálloda még mindig működő honlapja, a www.strandhotelbudapest.hu.)
Az ablakra ragasztott papíron most ez áll: „Technikai okok miatt zárva.” Ismerősünk, Sándor valamikor a vendéglőben dolgozott, szerette a munkáját, úgy ismeri Csillaghegyet, mint a tenyerét. Kellemes volt a környezet, sok a vendég, azt mondja, egy-egy jobb hétvégén hat-hét száz ember is megfordult náluk.
A vezérigazgató szerint ugyanakkor ha valóban elegendő lett volna a forgalom, akkor az étterem ma is működne. Mint kifejti, cégük tevékenységi körébe nem tartozik bele a vendéglátás, ezért szerződtek egy bérlővel, aki azonban veszteségei miatt távozott. Az étterem helyén ma romhalmaz, igaz, egy kis büfé azért működik, műanyag székekkel, műanyag evőeszközökkel.
Az egykori szálloda egykori éttermében a Csillaghegyi Polgári Kör fotótárlata mellett paravánokon híres sportolók neve, fotója és a róluk írt cikkek sorakoznak. Foltán Zoltán, Kovácsi Aladár, Móna István, Schmitt Pál, Székely Éva, a Török testvérek, Vaskuti István vagy az ifjabb generációból Gyurta Dániel – mindannyian Csillaghegyen váltak a víz és a sport szerelmeseivé, s jutottak innen különböző sportágakban egészen az olimpiai dobogóig.
Maga a patinás, Budapesten egyedülálló módon domboldalra épített strand szerencsére rendben üzemel, az ötvenméteres lubickoló medence egyik felében legutóbbi ottjártunkkor éppen filmet forgattak. A 33 méteres úszómedence – a szaunával együtt – eddig télen is nyitva tartott, a hideg hónapokban sátrat húztak fölé. Ezt a módszert még a hetvenes években dolgozták ki, a vezérigazgató szerint viszont mára eljárt fölötte az idő. Azt a hatvan-hetven embert, aki télen rendszeresen látogatja az uszodát, mondja, olcsóbb lenne nap mint nap ölben átvinni a Dagályba, mintsem miattuk nyitva tartani a hideg vizű Csillaghegyit. Ami különben csak nyáron üzemelő strandként alakult meg mintegy százötven évvel ezelőtt, Ferenci szavai szerint értékei, szépségei és a nosztalgikus emlékek is ehhez a funkcióhoz kötődnek.
Egy téli szezonban viszont százmillió feletti a veszteség. A vezérigazgató ezért úgy véli, el kell dönteni, hogy gazdasági társaságként vagy szolgáltatóként tekintünk a fürdőkre – előbbi esetben a veszteséges üzemeltetésnek nincs értelme. Ha azonban az utóbbi szempont fontosabb, akkor többek között az önkormányzatnak is többet kellene tennie, például eltekinthetne az építményadó beszedésétől, vagy ha ez nem lehetséges, ugyanakkora összeggel támogathatná a fürdőt.
Óbuda–Békásmegyer (ahol Csillaghegy is található) egyik alpolgármestere, Puskás Péter viszont a lakossági fórumon azt mondta, az adózás nem „akarom, nem akarom kérdése”, hanem kötelezettség, az önkormányzat pedig tíz év alatt már így is mintegy tízmillióval támogatta a működést. Ez a BGYH szerint az évi százmillió feletti veszteséghez képest viszont elenyésző összeg. Az alpolgármester leszögezte, az önkormányzat és az üzemeltető között érvényes szerződés van hatályban, amelynek értelmében a BGYH esetleg ezzel ellentétes szándékai dacára a fürdő nem zárhat be, ebben a szezonban a téli nyitva tartást is biztosítania kell. A továbbiak pedig az októbertől minden bizonnyal teljesen átalakuló Fővárosi Önkormányzattól függnek.
A vezérigazgatóhoz hasonlóan külön nyilatkoztatni szerettük volna Puskás Pétert is, többször egyeztettünk titkárnőjével, de ígérete ellenére az alpolgármestertől nem kaptunk visszahívást.
A jelenleg regnáló Fővárosi Önkormányzatnál is akadnak ugyanakkor olyanok, akik szívügyüknek tekintik a Csillaghegyi jövőjét. Csak éppen az illetékes a nevét nem akarja vállalni, mondván, nem kapott felhatalmazást arra, hogy elmondja véleményét. Azt azért megtudjuk tőle, hogy a Csillaghegyi támogatására jelenleg nincs a költségvetésben többletpénz, de szerinte a várható vezetőváltások más irányba terelik majd a kérdést. Mint visszaemlékszik, régen egészen jól működött a szállodával, faházakkal, étteremmel kiegészült strandfürdő, sokkal jobb volt a kihasználtság, s a megmaradás útja alighanem most is a funkcióbővítés.
A vezérigazgató kevésbé derűlátó, szerinte alapvetően megváltoztak a szokások. Régen a fővárosiak tízezrével látogatták a fürdőket, mára azonban rengeteg más szórakozási lehetőség is rendelkezésre áll, a strandok forgalma ezért jelentősen apadt. Jelenlegi kihasználtságuk, állítása szerint, a fővárosban a teljes kapacitás 12 százaléka. Ferenci Tibor elismeri, a Csillaghegyi strand esetében átfogó koncepcióra lenne szükség, de a nem összehangolt javítgatások csak kidobott pénzt jelentenének. Reményei szerint jövőre meg lehet teremteni a konszenzust a főváros, a kerület és a fővárosi tulajdonú BGYH között. Kérdés persze, ki vezényli le a tárgyalásokat, az önkormányzati választásokat követően ugyanis alighanem személycserék következnek.
A közmeghallgatáson a jelenlévők azért megosztották ötleteiket a vezérigazgatóval. A szálló és az étterem mellett üzleteket nyitnának – elvégre jelenleg még egy flakon naptejet sem lehet helyben vásárolni –, iskolák úszásóráit szerveznék ide, az 1700 forintos strandbelépő mellett bevezetnék az olcsóbb, kétórás úszójegyet, s rendes parkolót építenének, megállni ugyanis szinte lehetetlen a környéken. Utóbbival a közterület-felügyelők is tisztában vannak, jóindulatuknak köszönhetően az óhatatlanul szabálytalanul parkoló vendégeket általában csak figyelmeztetik, vagy hangosbemondón keresztül szólítják fel őket, hogy álljanak máshova. Kihasználatlan a futballpálya is, pedig Budapesten alig lehet erre a célra bérelhető szabad területet találni. Ferenci Tibor vezérigazgató hozzáteszi, Csillaghegyen emellett korlátlan mennyiségben áll rendelkezésre forrásvíz, amely szerinte a legjobb minőségű az országban, s amelyet Budapest vizeként lehetne palackozni, ezzel is növelve a főváros renoméját. (Egy cég ballonos palackozást most is végez a területen.)
A pusztuló gyógyfürdők és források kérdését remélhetően hamarosan stratégiai ügyként fogja kezelni a kormány. Vagyis közkincsként, amely nem eladható, az adófizető állampolgárok elől nem elzárható. A jobbikos Z. Kárpát Dániel országgyűlési képviselő a közelmúltban éppen törzshelye, a Csillaghegyi apropóján azt javasolta, foglalják alkotmányba a vízvagyon védelmét.
Eközben a takarítást, mosatást, szerelési munkákat az üzemeltető zrt. már külső cégekkel végezteti, a beléptetést is (a másfél milliárdos tenderből rendőrségi eljárás kerekedett), mivel így az üzemeltetők szerint pénzt lehet megtakarítani. Remélhető, a fürdő sorsáról mielőbb megszületik a kompromisszum, s a vendégek így sosem „kerülnek kiszervezésre”.