A Sándor-palota hangyabolyhoz hasonlít. Mindenki siet, lót-fut a házban. Nem csak az ember, némelyik bútor is keresi még a helyét. Az elnök dolgozószobáját azonban nyugalom lengi körül. Egy Deák- és egy Kossuth-kép figyelő tekintetével kezdjük a beszélgetést, majd a tárgyalóteremben Széchenyi István pillantása mellett folytatjuk. Aki ilyen képek között jön-megy, dolgozik, másként tekint a nemzetére, tudja, hogy szolgálnia kell.
– Milyen emlékei vannak augusztus 20-ról? – kérdezzük a köztársasági elnököt, Schmitt Pált.
– Valamilyen módon mindig ünnep volt, csak a neve változott és az üzenete állandóan. Volt alkotmányünnep, az új kenyér ünnepe, volt István-nap, szent nélkül, hívták szimplán augusztus 20-nak is, és az utóbbi időben Szent István-nap lett. Ahogy a történelem kereke forgott hazánkban. Emlékszem viszont, hogy piros betűs ünnep volt mindig, aminek a szüleim örültek, mert munkaszüneti napot jelentett, s aminek mi, gyerekek is örültünk, tudniillik iskolába sem kellett mennünk. Később azonban fájtak az elorzott Szent István-napok, amikor az eredetiből csak a tűzijáték maradt, amikor a sztálini alkotmány másolata volt az, aminek az ünnepét meg kellett ülnünk. Én még nem éltem akkor, amikor „legfőbb nemzeti ünnepnek” vagy „magyar innepnek” nevezték a lapok – mivel az „csak hazánk kalendáriumaiban volt kijegyezve veres színnel” –, és az ünnepnek rendszerint harangzúgás adott hírt. Talán egyedül március 15. maradt meg a szememben ugyanannak az ünnepnek. Még akkor is, ha egy időben nem úgy ünnepeltük meg, ahogyan kellett volna. Az összes többi ünnepek jöttek-mentek – április 4., a felszabadulás napja, november 7., az októberi forradalom évfordulója és így tovább. Ebbe a sorba illeszkedett augusztus 20. is, amelyet sokáig nem tudtak kezelni, de kikerülni sem.
– Mit kell tudnunk nemzeti ünnepünk keletkezéstörténetéről, amely első királyunk 1083. augusztus 20-án történt szentté avatására nyúlik vissza?
– Valójában akkor kezdett országosan is népszerűvé válni az ünnep, amikor a Habsburgok hagyományos Szent István-tiszteletének jeleként Mária Terézia elrendelte, hogy a hazakerült Szent Jobbot fényes processzióval mutassák be Budán. Így történt, hogy 1774-től kezdődően mindig augusztus 20-án ünnepelték meg Szent István napját és a szent ereklyét.
– Mikor nyilvánították nemzeti ünneppé?
– A jelek arra mutattak a XIX. század elején, hogy nincs messze az az idő, amikor ez bekövetkezhet. Ugyanis 1818-tól kezdődően Szent István napját minden évben egyre többen ünnepelték meg. A szabadságharc leverése után azonban csak 1860. augusztus 20-án volt először Pest-Budán igazi Szent István-napi ünnep. Végül aztán az 1891. V. XIII. t.-c. törvényerőre emelkedésével lett az egyházi ünnepből de jure nemzeti ünnep. Augusztus 20. legfényesebb ünnepségeire alighanem a hatalom nemzeti jellegét különösen hangsúlyozó, református Horthy Miklós kormányzósága alatt került sor. Az ötvenes években Rákosi ezen a napon szegte meg az új kenyeret, de gondoskodott arról, hogy a szent szót eltöröljék a király neve mellől. Kádár idején ugyancsak háttérbe szorult az ünnep történeti jellege. Mindennél többet elárul, hogy 1950 és 1971 között Tarnóczi János esztergomi kanonok plébánosi lakásának szekrényében őrizték a Szent Jobbot! Pontosabban a ma is meglévő szekrénysor egyik ajtószárnya mögött, a falhoz erősített széfben, hogy egyszer egy évben a bazilikában kiállítsák. El lehetett vonulni előtte, de megállni nem volt szabad.
– Vannak-e adatok arra vonatkozóan, hogy melyik Szent István-napon volt először tűzijáték?
– Tudomásom szerint nincs pontos adat erre, de az 1820–30-as években a Városligetben, illetve a Horváth-kertben valamilyen pirotechnikai látványossággal már szórakoztatták az embereket.
– Mikor látta először a Szent Jobbot, és milyen benyomást keltett?
– Nagyon későn. Mintegy tizenöt éve volt alkalmam megtekinteni közelről a bazilika Szent Jobb kápolnára keresztelt oldalhajójának üvegtárlójában. Imponáló volt a tabernákulum is, a gyönyörű iparművészeti munka, amelyben az ereklyét elhelyezték. Nekem sokat mond a kéz, mert vívó voltam. Meglepően kicsinek találtam, hiszen bennünk egy nagy ember él, akit az alkotása, a kisugárzása miatt fizikailag is nagynak képzelünk. Ráadásul István úrnak – Szabó Magdától kölcsönzöm a szavakat – ökölbe van szorítva a megmaradt jobb keze. Ma már tudjuk, hogy a hirtelen kiszáradás okozhatta a kar összehúzódását. Az alsó kar könyöktől fogva meghajlott, a tenyér pedig ökölbe szorult. Akárhogy is: megható volt látni.
– Mikor szembesült először Szent István koronájával, és a pillanatot hogyan élte meg?
– Ismeretes, hogy 1978-ban hozták haza a koronát, és a Nemzeti Múzeumban állították ki. Ide vittem el a gyerekeimet, mert szerettem volna megmutatni nekik. De az igazat megvallva magam is kíváncsi voltam, milyen a valóságban. Amíg az ember nem foglalkozik a történelemmel, a nemzet sorsával, a múltjával, addig a korona sem jelent mást, csak egy gyönyörű szép látványt, egy műremeket. Bizonyos távolságból vagy szemszögből kell nézni, hogy az ember ihlettel vagy megilletődve álljon előtte. Mára már eljött ez a nap. Korábban sokszor láthattam a Parlamentben, vendégeimnek megmutattam és elmeséltem a történetét. Bevallom: fennkölt érzés volt. Számomra a korona egy különleges tárgy, egyfajta közjel, amely a nemzetet, a nemzet egységét, történelmünket, a hitünket, európaiságunkat szimbolizálja.
– Beiktatási beszédében is kitért arra az új alkotmány bevezetésével kapcsolatban, hogy javasolni fogja, az új alaptörvény előszava tartalmazza a kereszténységre történő utalást és a Szent Koronát.
– A korona kifejezetten az Istentől származó hatalmat jelképezi. Szimbolikus funkciójának fontosságát igen szépen példázza Szent István koronája, hiszen magát az államot testesítette meg, amelynek a magyar közjog szerint egyenlő tagja volt a király és a nemzet. Alattvalói különleges tiszteletben részesítették. A magyar Szent Korona Európa egyik legrégebben használt és a mai napig épségben megmaradt fejdísze. A magyar államiság egyik jelképe, amellyel kellő alázattal együtt tudott élni a magyarság ezer éven át.
– Kós Károly írja egyik elbeszélésében az utolsó magyar király, IV. Károly 1916. novemberében tartott koronázásáról, amelyet nem messze innen, a várban tartottak: „Aztán egy napon megtörtént a koronázás főpróbája is. Nagyjából végignéztem. Ott volt a király, a királyné, nagypapok, mindenféle urak és szolgák. Hallottam, amikor a király olvasta az eskü szövegét, és láttam, hallottam, ahogy kacagtak, tréfálkoztak… Akkor határoztam el, hogy a tényleges koronázási ünnepet nem nézem meg…”
– A korona látványa, vagy az azzal kapcsolatos ceremónia minden emberből más és más képzetet hívhat elő. Másként gondolkodunk róla fiatal korban, másként felnőtt fejjel, mást hív elő egy politikusból, egy turistából vagy egy egyszerű diákból, és az idézet tanúsága szerint mást hívott elő Kós Károlyból, aki mellesleg Az országépítő című megragadó Szent István-regényében azt emelte ki, hogy a végső cél és mérce az, ami az építő szándék eredményeképpen létrejön.
– Szerencsésnek tudhatjuk, hogy István akkor kért koronát a pápától, amikor II. Szilveszter ült a trónuson – 999 áprilisától 1003 májusáig. Számára fontos volt, hogy a kereszténység terjedjen Európában.
– Vívónyelven szólva mondhatjuk, hogy „jó tempóban” kérte a koronát. De hát Zrínyi is megerősítette, hogy „Jó szerencse – semmi más”. Szilveszter még ravennai érsekként és III. Ottó német-római császár tanácsadójaként nagy figyelemmel kísérte István harcát Koppány ellen. Nemeskürty István ír arról, hogy minden idők egyik legnagyobb tudósa volt. Sevilla és Cordoba arab mestereinél sajátította el a természettudományokat, többek között neki köszönhetjük az arab számjegyek bevezetését és elterjesztését.
– Vajon miként alakult volna az ország sorsa, ha Koppány serege győzte volna le István hadát?
– Ebben az esetben néhány évtizedes késéssel, és némileg más szerkezetben valósult volna meg a magyar állam születése. Tudniillik amit eddig inkább Szent István művének tekintettek, hasonló módon, többé-kevésbé párhuzamosan fejlődött Kelet és Nyugat határmezsgyéjén. Szomszédaink, de Észak- és Kelet-Európa más népei is közel egy időben vették fel a keresztséget, és hoztak létre intézményes államot. Ez semmit sem von le Szent István érdemeiből, akit már kortársai felmagasztaltak azért, hogy megnyitotta a jeruzsálemi zarándokutat Magyarországon át. E tettével bevonta az országot Európa kulturális vérkeringésébe, amely a X. század végéig összekötő láncszem lett Kelet és Nyugat között.
– Mit gondol: hány Szent István-szobor van az országban?
– Ahogy ezt az országot, az elmúlt hatvan évet és a szobrok sorsát ismerem, bizonyára kevesebb, mint ahogy kellene… Legalább ezernek kéne lennie…
– Százötven van…
– Nagyon kevés!
– S ha ehhez hozzávesszük, hogy az „igazi dömping” az államalapítás millenniuma idején, 2000–2001-ben vette kezdetét, amikor nem kevesebb, mint 103 hazai település adózott első királyunknak emlékművel, akkor a múltat illetően még szomorúbb a kép.
– Közel 3200 település van az országban. Arra gondoltam, hogy egy valamire való falu… Minden harmadik… De talán eljön az az idő is… Mint ahogy azt is szeretném, hogy Szent István Intelmeit minden diák olvassa el. Ez rendkívül fontos.
– A Szent István idejében elindult irodalmi tevékenységről mit mondhatunk?
– Ha az Intelmekre gondol, akkor meggyőződéssel állíthatjuk, hogy joggal van helye a kora középkor államelméleti műveinek sorában. A magyar alkotmány gyökereit vissza lehet vezetni az Intelmekhez. István király évszázadokon át használt törvénykönyvet is alkotott. Ez elveszett, de meglétét számos idézet bizonyítja. Györffy György szerint Szent István két törvénykönyve legnagyobbrészt önálló alkotás. Ugyanő állítja, hogy „jogbiztonság tekintetében Magyarország az élvonalba került Európában. Ez eredményezte, hogy Európa minden részéből megindult a bevándorlás Magyarországra, és a legkülönbözőbb nemzetiségűek, vallásúak és foglalkozásúak találták meg itt boldogulásuk helyét”.
– Százhetven évvel ezelőtt, 1840. augusztus 20-án Széchenyi István-napot tartott Kiscenken, amelyre közel nyolcvan vendég volt hivatalos, köztük a későbbi első felelős magyar kormány több tagja: Batthyány, Eötvös, Deák, Klauzál. Széchenyi a kastélyt szándékozott bemutatni barátainak, de nyilvánvalóan politikai szándék is vezette. Deák tartotta az ünnepi szónoklatot. Ez volt az az időszak, amikor még mindenki egyet akart, és nem volt sem Széchenyi-, sem Kossuth-szárny. Az eseményt azért is idézem, mert a koronát a nemzet egységét szimbolizáló közjelhez hasonlította.
– Valóban különleges esemény a cenki névnap az augusztus 20-i István-napok sorában, hiszen a reformpolitika nagyjai, legjelentősebb alakjai jelentek meg a kastélyban, és együttlétük olyan dolog volt, amiben bizonyára mindannyian egyetértettek: a reformpolitika, a nemzeti megújulás elismerten legnagyobb alakjának ünneplése, barátságának biztosítása. Széchenyi tehát elismert ember volt, s ezt a névnap fénye tovább erősítette. Életének talán legboldogabb napját élte meg. Innen már csak egy lépés – s mindössze három hónap – volt a csúcsig, 1840. november 19-ig, amikor Pest megye közgyűlésén a korszak leghatásosabb szónoka, Kossuth Lajos kimondta a nemzet ítéletét: Széchenyi a legnagyobb magyar. Nota bene ritkán emlegetik Szent Istvánt a reformkor írói. Valószínűleg azért, mert – ahogy szó volt róla – kultuszát Mária Terézia teremtette meg, a nagyszabású augusztus 20-i ünnepségeket pedig József nádor vezette be.
– Gyakran teszik fel a kérdést az augusztusi ünnepen, hogy miben áll Szent István „aktualitása” ma?
– Az Intelmek megszívlelése és értelmezése különböző korokban más és más tartalommal ugyan, de mindig aktuális volt, ugyanígy napjaink Magyarországán is. Én azonban nem teszem fel magamnak a szóban forgó kérdést, mert szerintem Szent István „aktualitása” örök, amit – boldogulásunkra – testált ránk a sors. „Aktuális” lehet augusztus 20-án is, de egy magyar ember számára az év minden napján. Többet kell tudnunk róla. Többet kell idézni hétköznapjainkban. Miért ne jöhetne elő két fiatal között, hogy milyen lehetett az arca? Magas volt-e vagy alacsony? Irgalmas vagy hajthatatlan? A hadak ura vagy glóriás, imádkozó szent? Esetleg földön járó, vívódó és esendő halandó, amilyenek mi, mai magyarok vagyunk? És így tovább. Töltsük meg szerető fantáziánkon keresztül tartalommal, élettel az alakját. Szabó Magdát idézem: „…te vagy legendáink legnagyobbika, István szent király, aki megnyitottad előttünk az élet kapuját. Amit te tettél, valóban az ég csodája volt, hitet adtál, jövendőt és anyanyelvünk legfigyelemreméltóbb elvont főneveit: józan határú emlékezés, felejtés és bocsánat.” Ha Széchenyire azt mondjuk: a legnagyobb magyar, akkor Szent István legyen az első magyar, a középkori királyideált tudatosan követő nagy államférfi. Egyedülálló tette, a Magyar Királyság megalapítása az Európához tartozás lehetőségét biztosította a magyarságnak. Nem véletlen, hogy a krónikák tanúsága szerint három évig gyászolta az ország. Nincs erre példa a magyar történelemben.
origo.hu
Így alakulnak az üzemanyagárak – nem mindegy, hol tankolsz
