Ahogy arról lapunk is beszámolt, óriási botrányt okozott, amikor kiderült, hogy az ír Kneecap zenekar fellép az idei Sziget fesztiválon. Zsidó szervezetek fejezték ki felháborodásukat, sőt liberális művészek sora írta alá azt a petíciót, amelyben a Kneecap zenekar meghívásának visszavonását kérték a Sziget fesztiváltól. A dokumentum arra hívta fel a figyelmet, hogy a szervezők súlyos erkölcsi felelősséget viselnek, amiért teret adnának egy „gyűlölködő, rasszista zenekarnak”, amely a Hamász által a Nova Fesztiválon elkövetett mészárlást már másnap ünnepelni kezdte.

Fotó: AFP
Mivel a Sziget szervezői továbbra is kitartottak amellett, hogy nem vonják vissza a trió meghívását, ezért a kormány lépett,
és antiszemita gyűlöletbeszéd miatt kitiltotta Magyarország területéről a Kneecap ír együttest.
Ez láthatóan nagyon megviselte az ír raptriót, akik először egy közleményben gyalázták Orbán Viktort.
Pénteken pedig a lengyelországi Katowicében tartott koncertjükön szidták a közönséget is felhergelve a magyar miniszterelnököt, amit saját közösségi oldalukon is megosztottak.