Budán, a régi Kollonics-lépcső közelében áll egy alacsony, ódon, furcsa épület, a Turner-ház. Sárgára meszelt emeletes homlokzata középen előreugrik, s boltozott kapujával, amelyen még ott lóg a vasrostély fölött a kopogtató kalapács, ólomkarikás, apró ablakaival és csúcsos, fekete tetejével azokra az időkre emlékeztet, amikor még Turner bácsi, az öreg zenekari hornista kemény lépései alatt csikorogtak az emelet falépcsői. Szinte várjuk, hogy mikor lép ki a gránittal kirakott kapualjból tubákszínű gérokkjában, magasra fölcsavart selyem nyakravalóban, biedermeier frizurájával, elefántcsont gombos pálcát szorongatva pecsétgyűrűktől csillogó ujjai között.
Most a leányaié a ház, akiket mindenki ismer Budán. A kaputól balra van a kisaszszonyok kávémérése, a „Három Szerecsen”. Két homorúra kopott kőlépcsőn át juthatunk a szűk, egyablakos helyiségbe, amelynek bizonytalan színű boltozatára műértő kezek szénnel rajzolták rá a boltajtó előtt is ékeskedő három pogányfejet. Itt szolgálja föl mosolygós arccal a két Turner kisasszony a gőzölgő, illatos kávékat, sőt vasárnap a csokoládét is annak a néhány csendes öregúrnak, akik évek óta nap nap után pontosan megjelennek a „Három Szerecsenben”, hogy átlapozzák a Gartenlaube legújabb számát, és órákig törjék a fejüket a legnehezebb találós képeken, amelyeken hol a vadászt, hol a kutyát kell megkeresni. Leginkább nyugdíjazott miniszteri hivatalnokok, levéltári tisztviselők a vendégek, akik mindig jókedvűek.
A berendezés nagyon egyszerű, de szinte bántóan tiszta. Ilyen illedelmes és merev rendet csak katonák (őrmestertől lefelé) és öregkisasszonyok tudnak tartani. Szimmetrikus pontossággal áll minden a helyén, sehol egy véletlenül ottfelejtett pamutgombolyag, leejtett kötőtű vagy fölösleges ránc az asztalterítőkön. Általában az egész szoba azt a benyomást kelti még abban is, aki csak egy pillanatra néz körül benne, hogy már évszázadok óta megmozdíthatatlanul áll itt minden a legjobb helyen, s ha egy asztalt vagy szekrényt arrébb állítanának, egy régi, finom harmóniát zavarnának meg vele.
Este, mikor meggyújtják a fényes dróton függő petróleumlámpát, s a zenélőóra, amely egy fakó aranykeretes, olajnyomású képben van elrejtve, halk spinéthangon kezd bele egy ábrándos német dalba, az idősebb Turner kisasszony, Agatha az ablakhoz lép, s a félrehúzott függönyt fehér ujjaival gondosan visszahajtja, szigorúan ügyelve arra, hogy mind a két oldalra tizenkét ránc jusson. Tinka, a fiatalabb leány, akit Deák Ferenc halála napján tartottak keresztvízre, ilyenkor szorgosan rakosgat a konyhán, hol bugyborékolva forr a fehér tej, s a cukros tetejű kuglófszeletek aranyként csillognak a lámpafényben.
Hat óra körül megélénkül a kis kávémérés, különösen télen, amikor vastag hósipka borítja a régi ház csúcsos tetejét. Jókedvű, megelégedett arcok hajolnak a rokokó díszítésű kávéscsészék fölé, s a Turner kisaszszonyok főkötőinek bóbitái mintha még fehérebben, tisztábban ragyognának a barátságos, barackszínű fénnyel itatott szobában.
(Kárpáti Aurél: Budai képeskönyv, 1914)
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
