Piactérx

Újranyitná az egykor bezárt kispostákat az Orbán-kormány. Az életre kelő hivatalok új feladatokat is kapnának a hagyományos postai szolgáltatás mellett, a kialakuló agorák a közösségi élet központjai lehetnének az aprófalvakban.

Pethő Tibor
2010. 08. 02. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A zempléni Erdőhorvátiból kétfelé vezet az út. Az egyik Háromhutára, a másik a kis zsákfaluba, a völgyben fekvő Komlóskára. A ruszinok által lakott békés, festői település éveken át ádáz belpolitikai csatározások középpontjában állt. Köteles László, a 2001-es cenzus szerint 369 lelkes kisközség agilis polgármestere valóságos szabadságharcot folytatott a helyi kisposta megvédéséért. Mint meséli, Komlóska elhalásra ítélt település volt már a kommunista rendszert idején is. Nem volt önálló vezetése, önálló gazdálkodása, nem volt elegendő munkahely, és a községben építkezni sem lehetett. 1948-ban a lakosság harmadának el kellett költöznie, az itt élő ruszinokat ugyanis szlováknak nyilvánították, s a kényszerű csehszlovák–magyar lakosságcsere-egyezmény értelmében annyi magyart telepíthettek ki odaátról, ahány szlovák hajlandó volt átmenni innen északi szomszédunkhoz. A lakosság „rábeszélését” sokszor nem kis erőszakkal, nyomásgyakorlással csehszlovák ügynökök végezték a magyar hatóságok kényszerű passzivitása mellett. Hatvannyolc családot veszítettek. A szándékolt falurombolás folytatását látták a postahivatal 2003-as megszüntetésében is.


A Magyar Posta nem akarta vállalni a felelősséget, azt kérték, a polgármester hirdesse ki a falunak a bezárásról szóló döntést, meséli Köteles László. Összegyűltek, s protestáló hangulatban együtt várták a hivatalos postadelegációt. A tiltakozás aztán túllépett a falu határain: csatlakoztak hozzá a megyében, majd a Zempléni Településszövetség támogatásával országos mozgalmat szerveztek. Több mint kilencszáz település sorakozott fel mellettük, olyanok, amelyeket szintén sorvadásra ítélt volna a postabezárás. A kérelmekkel, levelekkel semmit nem tudtak elérni, a döntés megváltoztatást követelő népi kezdeményezésben összegyűjtött hatvanezer aláírást pedig az Országos Választási Bizottság dobta vissza, mondván, kevesebb mint ötvenezer az érvényes szignók száma.
Minden eszközzel, s csak részben sportszerűekkel, próbálták megállítani őket, idézi fel a múltat a polgármester. Köteles László és családja több életveszélyes fenyegetést kapott, természetesen ismeretlen helyekről. Komlóska közben elindította a maga külön harcát a postahivatal megmaradásáért. Pert kezdtek a Nemzeti Hírközlési Hatóság és a Magyar Posta ellen, amit meg is nyertek. Miután a Legfelsőbb Bíróság is a javukra döntött, hirtelen átfogó, öt évre visszamenő APEH-vizsgálat indult a komlóskai önkormányzat, a helyi alapítvány, a szövetkezet és a polgármester magánvállalkozása ellen. Az összes dolgozót berendelték négyszemközti „beszélgetésre”, aki az elmúlt öt évben megfordult valamelyik érintett hivatalnál vagy vállalkozásnál. A helyi kormánypárti aktivista meg is jegyezte némi malíciával a falu első emberének: befolyásos politikai barátai alig várják, hogy kitekerhessék a polgármester nyakát, ha nem fejezi be a kisposta megmaradásáért indított mozgalmat. Nem találtak semmit. Köteles László azonban a Legfelsőbb Bíróság ítéletét betartani nem kívánó Magyar Postát újból beperelte, ismét sikerrel. Mellettük állt a 911 település és Lenkovics Barnabás, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa. Komlóskán tehát sokszor kilátástalannak tűnő, szívós küzdelemben győztek a túlerővel szemben – igaz, ebben közrejátszott, hogy a kisközségben nincs térerő, s így a mobil posta nem tudott volna működni.
A korabeli tiltakozók között találhatjuk a régi birtokos család leszármazottja által irányított, Heves megyei Ivádot is. Ivády Gábor polgármestert (2010 óta az LMP színeiben országgyűlési képviselő) országosan ismertté tette, hogy 2005 szeptemberében a falunapon – tiltakozásul a posta bezárása ellen – felgyújtott egy mobil postakocsivá átfestett furgont. Öt év telt el, a hangulat lecsillapodott, a községben élők mára elfogadták a mobil postát, mint a polgármester mondja. Ivády Gábor szerint ennek elsősorban az az oka, hogy a kistelepüléseken élők megszokták, szavukra senki sem figyel igazán, s ezért, talán túlélési kényszerből, jóval nagyobb az alkalmazkodóképességük. Az igazán felháborító annak idején is az volt a számukra, hogy meg sem kérdezték őket a kisposta bezárásáról, hanem a fejük felett döntöttek. Ivádon egyébként többe kerül a mobil, mint a korábbi, jóllehet vállalkozói alapon működő fix postaszolgáltatás. A mobil posta ugyan kényelmesebb, teszi hozzá a polgármester, viszont a közösségi életnek kifejezetten hasznára vált a hivatal folyamatos jelenléte.
A Gyurcsány-holdudvarhoz laza szálakkal kötődő, 2008-ig regnáló posta-vezérigazgató, Szabó Pál eredetileg mintegy a felére, háromezerről ezerhatszázra akarta csökkenteni a hazai postahivatalok számát, csak mobil szolgáltatás működött volna a kétezer főnél kisebb lélekszámú településeken. A Szalai Györgyi és Dárday István kétrészes dokumentumfilmjével – amelyet egyébként Szabó Pál sikertelenül igyekezett cenzúrázni – támogatott, váratlanul kibontakozó, hatalmas tiltakozás meglepte a feltételezések szerint postaprivatizációra készülő illetékeseket. Az eladási szándéknak nyilvánvalóan útjában álltak volna a kisposták. Ezek az intézmények ugyanis általában önkormányzati tulajdonú épületekben, sokszor a polgármesteri hivatallal vagy a művelődési házzal közös fedél alatt működtek anélkül, hogy bérleti díjat fizettek volna. A különös szimbiózis pedig nehezíthette volna az egyébként nyereséges nagyvállalat privatizációját. Postai források sokáig az Erste Bankot emlegették mint potenciális vevőt. Az üzletből végül nem lett semmi – hozzátehetjük, szerencsére. Elindult viszont a postapartnerprogram, amely azt jelentette, hogy a cég „vállalkozásba adja” postahelyeit. Ennek az a következménye, hogy a régi postavezetés maga sem tudta pontosan, hány hivatala maradt meg, mennyit zártak be, illetve adtak bérbe üzleti alapon.
Hozzátehetjük, a mobil postaszolgáltatást még az első Orbán-kormány idején, 2000-ben indították el Baranya megye 22 hatszáznál kisebb lélekszámú falujában, ahol viszont addig egyáltalán nem működött a vállalat. (Az Európai Unió ajánlása is inspirálta ezeken a településeken a postakocsi-szolgálat bevezetését.) 2002 után előbb 484-re, majd 946-ra nőtt azoknak a településeknek a száma, ahol csak mobil posta működik. Mintegy ötszáz korábbi postahivatal zárt be, az új szolgáltatás összesen 303 ezer lakost érint.
A Magyar Posta ismét hivatalba lépő elnöke, Kalmár István szerint a cég minden olyan helyen visszaállítja az állandó postahelyet, ahol erre a helyi közösség igényt tart. Az anyagi lehetőségek korlátozottak, ezért mindezt csak fokozatosan tudják megvalósítani. Felül kívánják vizsgálni a vállalkozásba adott posták szerződéseit is. Az állandó postahelyek visszaállítása az új postavezetés számára stratégiai kérdés. Éppen úgy, mint a meglévő hálózat kisközösségi térré, agorává szervezése. A hagyományos postai feladatok ellátása mellett számos új funkciót adnának a helyi hivataloknak.


Mint Kalmár István elmondja, idén lejár az Erste Banknak a céggel kötött együttműködése, s ma már szinte semmi nem indokolja az üzleti szempontból lényegében elhanyagolható jelentőségű, de rövid távon is igazából csak hátrányokkal járó kapcsolat folytatását. Új, a postához kapcsolódó állami bankra volna szükség, amely az összes vidéki hivatalban jelen lehetne. Az elnök hozzáteszi: az úgynevezett sárga csekkes forgalom nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a ma is körülbelül 34 ezer embernek munkát adó Magyar Posta még talpon van. Ha ez a forgalom nem a cég saját bankjába vándorol át, hanem más kereskedelmi bankokhoz, akkor ez megroppanthatja a postát, amely ezt követően a MÁV-hoz hasonló helyzetbe kerülhet. A pénzkezelés területén a legtöbb felkészült munkaerővel jelenleg is a vállalat rendelkezik, számos munkatársuk napi banki munkát végez az Erste és az OTP részére. A posta alkalmas lenne arra, hogy a diákhitelek, a nyugdíjak, a társadalombiztosítási ellátások postabanki számlára utalásával a magyarországi pénzügyi infrastruktúra meghatározó erejévé váljon. Nyilvánvaló az is, hogy az úgynevezett sárgacsekk-forgalom bankszámlapénzzé válik a banki kultúra fejlődésével, s hatalmas kárt okozhatna, ha a vállalat nem saját hitelintézete útján tudná ezt a summát „bankszámlásítani”. A bankalapítás több mint kétmilliárdos költsége valószínűleg két-három év alatt megtérülne.
Érdemes lenne jelzálogbankot is létrehozni Kalmár István szerint. A hazai bankrendszerből ugyanis égetően hiányzik a kis és közepes jövedelmű rétegek számára a kisebb településeken elérhető pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó, az államilag támogatott programok lebonyolítására alkalmas pénzügyi szervezet. A jelzálog-hitelezéssel azon társadalmi csoportok hitelképességét lehetne visszaállítani, amelyek a klasszikus kereskedelmi banki felfogásban már nem rendelkeznek megfelelő fedezettel.
Kalmár István fontosnak tartja a biztosítási tevékenység megújítását is. A posta – jelenleg kisebbségi – tulajdonában levő vagyon- és életbiztosítással foglalkozó két intézet minden hálózati ponton elérhető lenne, működésében meghatározó lenne a társadalmi szolidaritás. Az életbiztosító életpályamodellekkel segítséget nyújthatna partnereinek. Az agorában okmányirodai végpontok is működnének. Nem kellene tehát messzire utazni, ha valaki például meg akarja hosszabbítani a személyi igazolványát vagy a forgalmi engedélyét. Ugyancsak minden kispostán jelen lenne a vállalat újjáalapítandó utazási irodája.


Az egyik legnagyobb, a hagyományos postai szolgáltatásokhoz nem kapcsolódó vállalkozás az úgynevezett magyar–magyar piactér megszervezése lenne. A hazai kistelepüléseken rengeteg olyan ember él, aki nagyon jó minőségű élelmiszert állít elő, de árujával nem tud megjelenni a piacon. Csak nyolcvan kiló sárgabarackja van példának okáért, így a fölvásárló nem áll meg a kapuja előtt. A posta logisztikai rendszerével segíteni tudna a szállításban. A kisboltokban ezek a cikkek rögtön megjelenhetnének, ami ösztönözné a helyi feldolgozóipart, később speciális bolthálózat is alakulhatna. Egyébként a posta, mint azt Kalmár István megjegyzi, korábban is foglalkozott hasonlóval: szállítottak élő állatot, hurkát, kolbászt. A postakocsik visszafelé vetőmagot, gépeket vihetnének az arra igényt tartó gazdáknak. Az engedélyek megszerzésében is segítene a hivatal. Fontos eredmény lenne a felvásárlói kör és a multik kihagyása a rendszerből.
A jövőre tekintő postának az elnök szerint informatikai és telekommunikációs csomóponttá kell válnia. Elképzelése szerint hosszú távon a teljes magyar távközlési alapinfrastruktúra egységes szolgáltatási hálózatban, a posta tulajdonában üzemelne. A postai hálózaton elérhető lenne az összes média, így az internet, a tévé, a rádió és a telefon a legkisebb településeken is. A rendszer alkalmas lenne távmunkahelyek működtetésére, ha minden postához külön teremben felszerelt számítógépparkot csatolnának. Konkrét példával élve: a hölgy, aki a postahelyiségében végzi a munkáját, haza tudna menni délben, hogy megfőzze az ebédet, s várja haza az iskolából a gyerekét. Meg kell szüntetni az elmúlt nyolc év öncsonkolási folyamatát, zárja gondolatait Kalmár István, hogy a posta, részben más feladatokat találva, megújulhasson, s hosszú távon is nyereséges legyen.
Vége

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.