Rekordparlament

Az utóbbi húsz esztendőben soha nem tapasztalt aktivitást mutatott a második Orbán-kabinet a Fidesz–KDNP-frakciókkal karöltve az Országgyűlésben. Valóságos tájfunként söpört végig indítványáradatuk a parlament intézményrendszerén, egyszerre okozva fejtörést a Ház intézményi szerveinek és az ellenzéki frakcióknak.
Míg a kampányban a szocialisták azzal vádolták a Fideszt, hogy nincs programja, és nem látható, hogy mi a cselekvési terve kormányra jutva, addig a nyári ülésszak 56 napjában a legtöbb ellenzéki kritika pont ellenkezőleg, a szinte követhetetlenül gyors törvényalkotás és a politikai kétharmados többség hatalmi érvényesítése miatt érte Orbán Viktort és a Fideszt. A nyári rendkívüli ülésszak az összes korábbi – 1994-től 2006-ig – választás utáni parlamenti munka menynyiségét felülmúlta, és a kétharmados többség erejével viharos gyorsasággal és hatalmi szándékkal alakította át az Országgyűlés megszokott munkarendjét.
A Ház elé összesen 174 indítvány, 94 törvény és 80 országgyűlési határozat került (az ellenzéki indítványokkal együtt), 6 esetben volt alkotmánymódosítás, 11 kétharmados törvényt fogadtak el, és a 18 sürgősségi eljárásával a kormánypártok és a kabinet minden idők legrapidabb jogalkotói munkájába kezdtek májusban.
Az eddig végzett munkát minden párt nyilván a maga szempontjai szerint dicsérte vagy bírálta, ám talán szerencsés egyfajta szakmai mérleget is vonni a kormány és a parlament első 56 napjáról. A legtöbb vitát a már jelzett kormányzati gyors – érdemi viták nélküli – cselekvés és a javaslatok minősége váltotta ki. A kormánypárti értékelések nyilván mindezt pozitívan, a „végre van cselekvő kormányunk”, „a kétharmad akarata végre érvényesül”, valamint a „csak az történik, amit az emberek akarnak” retorika mentén üdvözítőnek tartják, s nem mint a Fidesz hatalmi berendezkedését, hanem mint a közért cselekvő kormány munkáját kívánják láttatni. Az ellenzék pedig szinte mindent igyekszik lesajnálni, mindent csak pártarroganciaként értelmez, miközben levegő után kapkod a parlamenti munkában való járatlanság vagy a politikai kiüresedettség miatt. Az igazság feltehetőleg árnyaltabb e két retorika téziseinél.
De hogyan is értékelhető hát ez az első 56 nap?
Mindenekelőtt – a javaslatok minőségét nem érintve – fontos hangsúlyozni, Orbán Viktor kormányzásra való készülését dicséri az a tény, hogy miniszterelnökké való kinevezésekor a benyújtandó törvények már készen, kidolgozva sorakoztak pártja tarsolyában. Csak összehasonlításként jelzem, míg 2006-ban Gyurcsány Ferenc 22 kormány- és 7 kormánypárti képviselő által benyújtott törvényt tudott felmutatni kormányzásának nyári időszakában, addig az Orbán-kabinet összesen 70 benyújtott törvénnyel „torpedózta meg” a parlamentet első 56 napjában. Vagyis a felkészülés mennyisége és a kormányzás látható határozott iránya dicsérendő. Ám nézzük az indítványokat!
A nyári ülésszak indítványait három nagy csoportba lehet sorolni. Az első csoport a szimbolikus kérdések köre, a második a közjogi berendezkedést érintő javaslatok köre, és áttételesen ide sorolom a média törvényi szabályozásának átalakulását is, a harmadik pedig a gazdasági természetű javaslatok csoportja.
A szimbolikus kérdések többsége nyílt politikai állásfoglalás volt jobbára össznemzeti történeti, történelmi és államszuverenitási ügyek tisztázására. Ezek esetében a tabuk ledöntése a nemzetpolitikai stratégia szempontjából kimagasló volt. Ezekben az ügyekben lehetett és kellett is gyorsan dönteni. Ezek ugyanis politikai akarat kérdései voltak. Legyen kettős állampolgárság, vagy sem? Legyen trianoni emléknap, vagy sem? Legyen nemzeti együttműködést elfogadó nyilatkozat, vagy sem? Ezek megválaszolhatók voltak gyors parlamenti munkatempóban. Kár, hogy e tabukról nem ejtett szót a miniszterelnök évadzáró beszédében. Pedig átütő sikere itt volt a kormányzatnak. A nemzeti centrumot valahol a 344 kettős állampolgárságra leadott szavazatban kell keresni.
A trianoni emléknap, a nemzeti összetartozás napja is fontos történelmi kiigazítása a magyar Országgyűlésnek. Jó, hogy a mai Fidesz ennek kezdeményezője, s nem ennek hallatán a teremből kivonuló csapat volt. Ezek a nyári ülésszak legfontosabb szimbolikus döntései voltak.
Vitát váltott ki a győztesek kétharmados felhatalmazását forradalomként értelmező nyilatkozat, amelyet a parlament megalakulása után elfogadhatott a kormánytöbbség, ám a szöveg kifüggesztésének elrendelése a középületekben talán felesleges volt mind funkcionálisan, mind politikai értelemben. Ám e vita csak kis magyar valóságunkra emlékeztetett a ténylegesen felemelő nemzeti öszszetartozást jogilag és ünnep szerint is megteremtő javaslatok mellett.
A szimbolikus kérdések tehát helyesen, gyors politikai kinyilatkoztatások formájában kerültek a parlament elé, mert jellegük inkább eldöntendő kérdésként fogalmazódott meg. Ugyanakkor nem ilyen természetű volt a másik két javaslatkör, a közjog és a gazdaság területe. Itt bizony a gyorsaságot inkább a kétharmados politikai akarat pártleképzése, valamint az ország rossz gazdasági állapota generálta.
Mindennek a Fidesz ügyes jogtechnikai köntöst adott. Nem a kormány nyújtotta be a javaslatok meghatározó részét, hanem fideszes képviselőkkel íratták alá, s így a kormányzat sok esetben mentesült hosszadalmas egyeztetések lefolytatásától, amelyre a törvény egyébként kötelezné. Mindennek alátámasztására szeretném jelezni, hogy a kormány mindössze 13 törvényjavaslatot nyújtott be, míg fideszes képviselőkkel 56-ot nyújtatott be. Mindezt pedig megfejelte azzal, hogy 18 esetben – ez minden idők rekordja – sürgősséggel tárgyaltatta a Házzal javaslatait.
A közjog területén a kisebb parlament, a kisebb önkormányzatok, a változás motorjának megválasztott saját köztársasági elnök, az alkotmánybírák kormánypárti jelölésének megkönnyítése, az Országos Választási Bizottság (OVB) minden választás előtti újraválasztása, a korábbi Fidesz-delegált OVB-elnöki székbe ültetése, a bár jogász végzettségű, de valójában alkalmazott politikatudományok művelőjének jogelméleti alkotmányjogásszá nyilvánítása, s így alkotmánybíróvá választása, az Állami Számvevőszék elnökének szintén nyíltan pártberkekből való megválasztása, a közmédiumok centralizálása Fidesz irányítás alatt és a kétharmados többséget biztosító alkotmányozó bizottság felállítása mind az új kormányzat alkotmányos működést is átalakító hatalmi berendezkedését jelentették.
E területeken a gyorsaság nem szakmai, hanem hatalomtechnikai szempontból volt fontos Orbán Viktornak. S így nem csoda, ha a nyári ülésszakot záró értékelőjében mindössze a kisebb parlamentet és kisebb politikai osztályt – vagyis kisebb önkormányzatokat – említette a közjog területéről mint közös, nemzeti centrumhoz tartozó területet és ledöntött tabut. Ugyanis az összes többi kérdésben és az ezeknek megágyazó alkotmánymódosításoknak egyetlen ellenzéki pártot sem tudott megnyerni támogatónak. Vagyis a parlament igencsak eltérő nézeteket valló ellenzéke a közjog hatalmi alapú átalakításának, a kétharmad állami – törvény szerint független – intézményekben való leképzésének a javaslatait mind leszavazta, és sok esetben érdemi kritikával, netán alkotmányos normakontroll kilátásba helyezésével bírálta. (Pikáns lenne, de ma már ez is előfordulhat, hogy az LMP médiatörvényre vonatkozó normakontrollját Stumpf Istvánnak szignálnák ki az Alkotmánybíróság ügyelosztásaikor.)
Ha azt mondtuk, hogy a szimbolikus kérdések kapcsán tényleges nemzeti centrum létrejöttére vall a 344 igen szavazat a kettős állampolgárságra, ami az előterjesztőt dicséri, akkor a közjog területén lezajlott szavazások és kormányzati irányvonal azt mutatják, hogy a kívánt nemzeti centrum itt még igencsak erőteljesen „Fidesz-centrumnak” tűnik, s a javaslatokban több helyütt szakmai hiátus van.
Ám nézzük a harmadik területet, a gazdasági jellegű javaslatokat és a kormányzati cselekvés gazdasági területeit!
A gazdasági típusú indítványok programszerű felütése Orbán Viktor 29 pontja volt. Mindaz, amit a miniszterelnök abban megfogalmazott, nemcsak itthon, hanem Európában is messzemenőkig pozitív visszhangot váltott ki. Végre először fordult elő, hogy olyan kormányfő beszélt terveiről, aki mögött mind politikai akarat, mind korszerű gazdasági tudás, mind pedig közjót szolgáló akarat felsorakozott. A gyors cselekvés a gazdaság területén szintén indokolt volt. A gazdasági témájú tabudöntés valóban kimagasló sikere ennek az 56 nap kormányzati cselekvésének.
A bankok megadóztatása, a növekedésbarát egyensúly gazdaságfilozófiájának megjelenése és a nemzetközi pénzügyi tárgyalások magyar hangsúlyának végre a magyar állami szuverenitásra és magyar nemzeti érdekre való helyezése, valamint a kisebb adók megszavazása a kettős állampolgársággal azonos mértékű siker. Valódi kitörés az elmúlt húsz esztendő szervilis gazdaság- és pénzpolitikájával szemben. Olyan alap, amely a nemzeti centrum gerincét és anyagi felemelkedését teremti meg. Nem véletlen, hogy Orbán Viktor hat tabudöntéséből négyet a gazdasági cselekvés és indítványok köréből emelt ki.
Összegzésként tehát a mérleg pozitív. A szimbolikus és gazdasági ügyeink nemzeti szemléletű kezelése húsz év után végre elkezdődött, de a polgári arányérzék megjelenése a közjog területén még várat magára.

A szerző politológus