Zsákutcák

Bánatunkra-e vagy örömünkre, de megoldódni látszik az emberiség egyik nagy problémája: az olcsó, bárki számára hozzáférhető, minden jogi szabályozás alól mentesülő gyógyszeres magzatelhajtás. Nyilvánvaló, hogy aki azonnal és minden körülmények között meg akar szabadulni a méhében növekvő kis tehertől, ezt a szempontot tartja szem előtt, és nem a biztonságosság vagy tisztességesség kérdését.
Kiderült ugyanis, hogy a gyomor- vagy szülés utáni vérzést csillapító, egy dollárnál is kevesebbe kerülő szer – mellékhatásként – vetélést okoz a várandósság első nyolc hetében, igaz, csak 80–85 százalékban, vagyis minden ötödik esetben nem. Ám a feminista szervezetek és a liberális publicisták az emberi jogok kiteljesedésének eszközét látják benne. A The New York Times publicistája, Nicholas D. Kristof egyenesen úgy találja, hogy „a szer megszünteti az évtizedes zsákutcát, amelyben az abortusz van világszerte”, és forradalmasítja a magzatelhajtást a szegény országokban, megmentve ezzel sok százezer nő életét.
De miről is van szó?
Mióta világ a világ, mindig volt nem kívánt terhesség, amelytől az asszonyok a rendelkezésükre álló eszközökkel próbáltak megszabadulni. A módszerek kétszeresen is a kriminalisztika tárgykörébe tartoztak: egyrészt bűncselekménynek számított a terhességmegszakítás, másrészt egyik eljárás rettenetesebb volt, mint a másik, emiatt nemcsak a magzat, hanem jó eséllyel az anya is belehalt, ha nem a vérzésbe, akkor a fertőzésbe. Az orvostudomány fejlődése és a jog liberalizálása folytán a demokratikus országokban – bizonyos feltételek mellett – a XX. század második felében legális lett az abortusz. (Magyarországon 1956 után – szó szerint gyilkos cinizmussal – egyfajta kedélyjavító intézkedésként engedélyezte az állampárt a művi vetélést, azóta több mint hétmillió magzatot fosztottak meg az életesélytől. Az utóbbi években százezer körüli élveszülésre nagyjából 56 ezer terhességmegszakítás jut.) A liberalizálás azzal járt együtt, hogy a terhességmegszakítást kórházi műtőben, steril körülmények között, szakszemélyzet felügyelete mellett végzik, így jelentősen csökken a beavatkozás egészségi kockázata. Sok nő azonban úgy érzi, a műtéttel megalázzák, és maga szeretné irányítani a vetélést. Vagy éppen olyan módszerre vágyik, amelynek révén titokban tarthatja a dolgot.
Nekik jelentett megoldást az 1988-ban Franciaországban szabadalmaztatott, RU 485-ös kódot viselő hatóanyag-kombináció, amely abortusztabletta néven vált ismertté. Ez két hatóanyagból áll: az első blokkolja az embrió életben maradásához szükséges progeszteron hormon működését, a másik – 24–27 órával később – összehúzódásokkal segít kilökni a méh tartalmát. A szert számos európai országban használják, persze szigorú orvosi felügyelet mellett, mégsem olyan népszerű, mint amilyennek első látásra tűnt: a legtöbb nő nem veszi magára azt a lelki terhet, hogy órákig, napokig várja magzata elhalását és a vetélés bekövetkeztét.
Hazánkban a szer zöld utat kapott minden fórumon, még a szakmai kollégiumtól is, rejtélyes módon azonban egyetlen gyógyszercég sem jelezte, hogy forgalmazni akarja az országban. Semmi akadálya annak, hogy százezer forintért Bécsbe menjen valaki a készítményért – és az orvosi felügyeletért. Háromszáz euróért az interneten is megrendelhető, ám fennáll annak a veszélye, hogy ha valaki orvos ellenőrzése nélkül veszi be, csatlakozik tizenkettediknek ahhoz a tizenegy asszonyhoz, akik igazoltan ettől az abortusztablettától véreztek el. Természetesen ennek a szernek is kering a világban mindenféle Távol-Keleten gyártott gyanús változata, emiatt sem biztonságos a netes rendelés. Ezzel együtt több feminista szervezet küldetésének érezte és érzi, hogy eljuttassa a készítményt azokba az országokba, amelyekben tilos az abortusz.
Az a hatóanyag viszont, amelynek most fedezték fel vetélést okozó mellékhatását, az abortuszpártiaknak valóságos trójai lovává válhat, mert a művi vetélést a legszigorúbban büntető iszlám országban is ki lehet váltani, ugyanis a dobozára egy közismert gyomorvérzés elleni szer neve van írva. Fillérekbe kerül, és az, amit eredményez, pontosan olyan, mint a természetes, spontán vetélés. Ez kétségtelenül nagy előnye, mert így a nők, akik alkalmazták, szükség esetén a lebukás veszélye nélkül fordulhatnak orvoshoz. Mellette szól még, hogy kétségtelenül sokkal kisebb a fertőzés kockázata, mint a jól-rosszul elvégzett műszeres abortusz esetében, amely miatt milliószámra halnak meg a nők a fejlődő országokban.
Ezzel együtt félelmetes belegondolni, hogy mostantól szabad a vásár, bárki bármikor megszakíthatja a terhességét, még anyagi korlátai sincsenek a műveletnek. Először is vissza lehet élni vele. Másodszor, bár a szert csak a terhesség nyolcadik hetéig szabad alkalmazni magzatelhajtás céljára, félő, hogy a legelszántabb nők 12 hetesnél idősebb, törvény szerint már el nem vetethető babák ellen is bevetik, ami halálos vérzéseket, torzszülött csecsemőket, fertőzött, meddő méheket eredményezhet.
Ma még szeret úgy tenni a világ, mintha a művi vetélés csak a test szintjén zajlana, mégis egyre több szó esik az úgynevezett posztabortusz-szindrómáról, ami az abortuszon átesett nők pszichéjének súlyos sérülését jelenti, hiszen – függetlenül a körülményektől – az anya mégsem tudja megbocsátani magának, hogy megölte gyermekét. Sokakban ez nem is fogalmazódik meg, de a tudattalan nem felejt: egyre több orvos és pszichológus gondolja, hogy a feldolgozatlan abortuszoknak is szerepük van abban, hogy minden ötödik magyar pár meddő, illetve minden harmadik szülés a műtőben végződik.
Alapvető emberi jognak pedig a fogamzásgátlás tekinthető, nem pedig az abortusz, ahogyan azt a feministák gondolják. Ez utóbbi már csak azért sem alapjog, mert a magzatnak is van az élethez joga. Rettenetes kényszerlépés még akkor is, amikor tényleg ez az egyetlen megoldás.
Azokban az országokban, amelyekben tilos a terhességmegszakítás, elsősorban vallási vagy ideológiai oka van a tilalomnak. Ám mivel az ottani nők is tagjai a társadalomnak, rájuk is hatnak az emberi élet szentségéről alkotott nézetek, az abortusz okozta erkölcsi meghasonlás tehát esetükben sokkal nagyobb, mint a liberális társadalmakban élő nőkében. Hiába jutnak hozzá olcsón és könnyen a vetélést okozó szerhez, senki sem védheti meg őket attól, hogy rettegjenek a hatóságoktól, a családi lelepleződéstől, saját lelkiismeretüktől.
Lehet, hogy a szóban forgó szer most felfedezett mellékhatása megszünteti „az abortusz zsákutcáját”, de hogy nem ettől lesz boldog és felszabadult az emberiség, az biztos. Nyílik egy másik zsákutca, amelyből sokkal nehezebb lesz kikecmeregni, mint az eddigiből.