Idén augusztusban 857 vállalkozással szemben indítottak felszámolási eljárást. Ez csaknem másfélszer annyi, mint a tavalyi év azonos időszakának adata, amikor 576 cég jutott hasonló sorsra. (A felszámolást a hitelezők kezdeményezik, amikor veszélyben látják kölcsönük visszafizetését.) Bár az előző hónaphoz képest – ahogy minden korábbi évben is – augusztusban alacsonyabb volt a cégbedőlések száma a szabadságolások miatt, mégis csúcsot döntött az első nyolc hónap összesített adata.
Az idei évben már több felszámolási eljárás indult, mint a válság induló évében, 2008-ban. Két évvel ezelőtt 11 451 cég volt kénytelen bezárni kapuit, az idei első nyolc hónapban viszont már
11 512 vállalkozással szemben kezdeményeztek eljárást – jelentette ki Csorbai Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója. Ez a júliusi adatokhoz viszonyított augusztusi csökkenés ellenére egyértelmű romló tendencia, hiszen az év első kétharmadában a bedőlések száma 19,2 százalékkal haladta meg a tavalyi év hasonló időszakának csődszámát.
A végelszámolások is emelkedő tendenciát mutattak az első nyolc hónapban, igaz, növekedésük lassabb volt, mint a felszámolásoké. (A végelszámolást a cégtulajdonos kezdeményezi, hogy a megszüntetést követően a maradék vagyonból fizesse ki a hitelezőket.) Idén augusztusig 9743 cég jelentette be tevékenységének megszüntetését, míg az előző esztendő első kétharmadában erre csak 8880 vállalkozás kényszerült, azaz majd tíz százalékkal többen dobták be idén a törülközőt. Az adatokat elemezve Csorbai Hajnalka arra hívta fel a figyelmet, hogy az augusztusban bejelentett több mint ezer végelszámolás más esztendőben akár éves csúcsot is jelenthetett volna, pedig a nyolcadik hónap minden évben a legnyugalmasabb harminc napot jelenti.
Válság ide, visszaesés oda, a cégalapítási kedv nem nagyon csappant meg. Tavaly az év első nyolc hónapjában 31 404 új vállalkozást jegyeztek be a cégbíróságok, idén augusztusig pedig csak valamivel kevesebb, 30 494 céget hoztak létre, vagyis alig három százalékkal kevesebb társaságot alapítottak. A stratégiai igazgató ezt azzal magyarázza, hogy a tönkrement vagy csődbe vitt társaságok tulajdonosai alig számolták fel egyik cégüket, máris újabbat alapítottak. A statisztikák szerint az ilyen céllal létesített vállalkozások – adósságokkal kibélelve – viszonylag gyorsan elődeik sorsára jutnak, azaz a sikertelen társaságok számát gyarapítják, miközben a tulajdonosok a vállalkozásból kivont pénzzel ismét újabb és újabb cégeket hoznak létre.

Egy szélsőbaloldali provokátor kerül Gyurcsány helyére