Az olyan íróféle, mint én, nem teszi jól, ha finnyásságból sosem keresi a legegyszerűbb emberek társaságát. Ha nem tudja, hogyan áll meg kemény fizikai munka után egy férfi a kocsmapultnál, hogy kikérje a nagyfröccsét, vagy hogy mi az a „kocsmacsönd”. Nő persze egyszerű kis vidéki söntésbe, pesti kricsmibe egyedül nem teheti be a lábát ma sem, de ha van férfi kísérője, miért is ne kirándulhatna olykor a pinceborozók, sörözők szociográfiai albumokba illő világába. Nem is annyira az egzotikum, mint inkább a közvetlenség miatt. Olykor egy laza nagyfröccs elkortyolása alatt több történik ilyen helyen az emberrel, mint egész héten országos emberek társaságában.
Egyik régi kedves dunakanyari italboltunkba tértünk most be, míg notabilitások érkezésére vártunk, akik majd nagy felhajtással megnyitnak egy jelentős beruházásból épült, nemzetközileg is nagyon fontos objektumot. De mi előtte még barátkozunk egyet a nem fontos emberekkel.
A pulton ismeretlen formájú pálinkásflaskára téved a tekintetünk. Integetünk kézzel-lábbal a pultos hölgynek, hogy mi nagy pohár szóda mellé abból kérünk egy háromcentest, de ő széttárja a karját, hogy az az üveg az egyik vendégé. Mutatja, hogy kié. Mondjuk a széles arcú, vízkék szemű negyvenes férfinak, hogy kóstolnánk ebből a tüzes vízből, meghívjuk akár cserébe valamire. Mondja, hogy dehogy hívjuk, a kocsmárosnő addigra már snapszos poharakat tesz mindenki elé, a férfi pedig tölt. Senki nem issza lehúzóra, mindenki szagolgatja a pohárka tartalmát.
– Nincsen aceton szag – mondom önkéntelenül –, de kirobbanó gyümölcsíz sincs, csak nem, hogy többéves a pálinka? De, talált, süllyedt. Megkóstoljuk. Szép, fodrozódó kékes-sárgás gyümölcsíz, szilva tehát és még valami, talán barack, benne szép ívű, lekerekített magkeserűvel. Bérfőzetett pálinkának különösen nagyon jó. Ebben mindnyájan megegyezünk, s közben komoly tekintélyre teszünk szert a kocsmai minitársadalomban. Egy másik férfi kiszalad az autójához, nála egy másik szilvapálesz van, azt is meg kell kóstolnunk. Mit van mit tenni, hát kiöblítjük egy kis szódával, kirázzuk a poharakat, s aztán nézzük csak azt a gugyit! Ez is az a gyengéd, fodrozódós, bárányfelhős, égkékre hasonlító szilva, csak hogy egy kis savanykás utópárlat is belesikeredett.
Maga a pálinka tulaja mondja ki, nem kell, hogy mi sértsük meg ezzel. Másik pultszomszédunknál nincsen ital, de mesél a nagynénjéről, aki gönczi barackpálinkát főzet mag nélkül, szép, tiszta, érett, hibátlan gyümölcsből. Mesél az eperfahordóról, amelyet még az apja hozatott Angliából. Aztán áttérünk arra, hogy hány fokosan kell inni a pálinkát. Elmesélem, hogy van olyan vörös törkölypálinka, amit melengetni, levegőztetni kell, hogy kijöjjön az íze, de ezt nem mindenki hiszi el nekem a pult körül. Pedig már mennünk kell.
origo.hu
Nagy Márton: Tizenhat pontos akcióterv a turizmus fejlesztésére
