Gigantikus megafaktor

Évente meghirdetik ezeket a vetélkedőket, szállítanak a könnyűiparnak egy adag utánpótlást, miközben már egymás sarkába lépnek a megasztárok. Mégis mit hirdessenek? Műveltségi vetélkedőt nem, mert annak a fajta műveltségnek, amit a huszadik században annak tudtunk, befellegzett. A mi generációnkkal, mondhatni, kihal

Hát nem tudom! A rovatvezető rám parancsolt, ne legyek kegyetlen, és ne gázoljam le a tehetségtelen, de végtelen önbizalommal rendelkező sztárjelölteket, mert hát… Mert a helyzet az, hogy elérkezett az ősz, és elindult az egész nyáron hirdetett X-Faktor az RTL-en és folytatódik az ötödik Megasztár a TV2-n, súlyosbítva egy közelgő Való Világgal, aminek nagyszerű hozamaival elnevezésüktől függetlenül szembesültünk az elmúlt években. BB Évit az őrültbe kergette a nyomás, Zsanett százezer forintos flekkdíjért írt, anélkül, hogy írni tudott volna, majd eltűnt. VV Ágica volt már öngyilkos, egy Segal nevű lakó börtönben ül, és hol van már a bugyiárus Pongó művész úr? A megasztár hozott néhány gyémántot: Rúzsa Magdit, Oláh Ibolyát, Póka Angélát, Caramelt vagy Fekete Dávidot, és mellettük sokan olyanokat, akik a középszernél jobbak ugyan, fellépnek, énekelnek, lemezük van, de nem dőlne össze nélkülük a könnyűzenei élet. Arra valók a bulvár napi- és hetilapok, hogy életben tartsák ezeket a fakuló vagy fénylő csillagokat. Tóth Gabinak például női betegségeit, nővérének, Verának pedig a kilókkal és a magánnyal folytatott csatáit beszélik ki hétről hétre, Király Viktor összes nőjét ismerjük emelkedő sorrendben, a Galambos–Pély házaspárt is láttuk közösen a kádban.
Elgondolkodtató, hogy Magyarországnak éppen ekkora popsztárfelhozatalra van-e szüksége, és nem a villamosmérnökökére. Évente meghirdetik ezeket a vetélkedőket, szállítanak a könnyűiparnak egy adag utánpótlást, miközben már egymás sarkába lépnek a megasztárok. Mégis mit hirdessenek? Műveltségi vetélkedőt nem, mert annak a fajta műveltségnek, amit a huszadik században annak tudtunk, befellegzett. A mi generációnkkal, mondhatni, kihal. Kit érdekel ma, miért szép a Veii Apolló? Ehnatont miért törölték a fáraók sorából? Vagy mi lett Montezuma veszte? Ez a tudás nem váltható sok pénzre, elsajátításához olvasás, tanulás, elmélyülés szükséges. Ezt pedig a média közönsége ma nem igényli. A nézőnek látvány kell, csillogás, izgalom, azonnali történés. A Megasztárt állítólag kétmillióan nézik, és az idei válogatásra legalább húszezren jelentkeztek. Az X-Faktorban sem lehetnek kevesebben, végre megtudhattuk, hogy a betű jelentése az a talentum kromoszóma, ami pluszban ott van a tehetségben. Mindkét vetélkedő fő eleme a látványosság, a jelzők is erre utalnak, gigantikus, óriási, legnagyobb, leghíresebb, legsikeresebb, elképesztő. Állandó a bődületes decibelszám, a zaj, a kiabálás, a ritmikus öngerjesztés, a csápolás, a skandálás, az interaktív kommunikáció, az „együtt vagyunk” szuggerálása.
Az X-Faktornál mutogatni kell az X-et, ami a képernyőn ügyesen összecsúszik egy valódi keresztté, ejha! Stohl András megható szavakkal adta át az X-Faktor műsorvezetését annak a Sebestyén Balázsnak, aki csak azért nem folyik a csapból, mert már ő maga a csap is, és ez lassan tényleg gáz. De az ilyesfajta vélemény ritka, Till Attilát félistenként kezelik, Balázst szintúgy, csókok, ölelések, sírás, sikongatás, bizalmaskodás, mindből kijut nekik. A kulisszák mögött a szülők, szeretők, barátok, unokák rágják a körmüket, törölgetik a szemüket, és várnak a csodára. Az egyik kislány belesül a második mondatba, majd odafordul a zsűrihez: kimehetek a szövegért anyukámhoz? Szóval a csodavárás. A húszezer jelentkező, akiket nem lehetne odacsábítani egy rögtöni diploma ígéretével, egy azonnali doktori címmel sem, végigállják a gigantikus sort, és egy számmal a mellükön kiállnak a zsűri elé. Miért? Hol van itt bármiféle egészséges mobilizáció? A jelentkezők mind ugyanazt mondják, ki akarnak törni a helyzetükből, és ebből csak egy kiút vezet, a Megasztár vagy az X-Faktor, vagy a Való világ vagy Big brother. Filozófiájuk szerint semmi nem kell a hírességhez vezető úthoz, csak egy kis szerencse. Kottát jobbára nem ismernek, az egész zsűrinek leesett az álla, amikor egy fellépő „deszt” keresett a hangsípján. Számukra a követendő példa az a popceleb, akinek jó kocsija, sok nője vagy fiúja, klassz cuccai vannak, örökké ott zsezseg a tévében, és mindenki felismeri az utcán.
Ennyi. A többi homály, a lényeg a sok pénz, a hírnév minél kisebb befektetéssel. Énekelni meg, ugye, mindenki tud. A kereskedelmi tévék ráerősítenek erre, mint hallottuk, az X-faktor sokmilliós luxusvillában készíti fel versenyzőit, ahol minden van, ami a kényeztetéshez szükséges. Ha úgy érzik, ott a siker előszobája, kezdődhet a rivalizálás, ki lesz az a hét, akiből sztár lesz. Akkor aztán lesz minden, ami a mostani életükből hiányzik. Hogy mennyire abszurd az egész: az egyik kieső, bűnrossz előadó beszólt Nagy Ferónak, aki a hangját reklamálta: „Na, és magának van hangja?” – kérdezte. – „Nincs – riposztozott a nemzet csótánya –, de én vagyok a Nagy Feró”. A nő nem értette meg, mennyi mindent fed ez a kis bonmot. Hány végiggürcölt évet, tanulást, bukást, mellőzést és sikert, amíg helyet foglalhatott a csúcs közelében. Nem, az előadók nem tisztelik sem a tévénézőt, sem a zsűrit: papírról olvassák az egyetlen nótát, amit betanultak, abba is belesülnek, mutálnak, hamisan énekelnek, röhejes angolsággal, pöszén, hanghibásan, a lámpaláztól megnémulva, tagolatlanul hadarva, ordítva, de megingathatatlanok önmaguk minőségét illetően. Volt, aki megátkozta a zsűrit, Németországban például Dieter Bohlent arcul öntötték egy kancsó vízzel. A versenyzők között sok a munkanélküli, a biztonsági őr, a fizikai munkás (jobb megasztárnak lenni, mint targoncásnak, mondta az őszintét valaki), a tanuló, de az idén megjelentek a 66 évesek is. Az egyik nagymamát nem lehetett levakarni a színpadról, majd kinn ölelgette Tillát újabb meg újabb dalokra fakadva, bohócot csinálva magából mindenki előtt. Az egyik extremitás a börtönből nótázó garázda és tolvajnő, a zsűri szerencsére nem díjazta a csatorna bornírt ötletét, de a hozzáfűzött kommentár is rémes: „Most dől el, hogy besüt-e a nap a börtön ablakán, és a hatgyerekes édesanya élete csillogóra változik-e…” Fújj! Meg a kis 11 éves Alexandra, amint Tiffany nevű húgocskájával az ölében hatodmagával él a panelban, és csecsemőkora óta énekel. A giccses közhelyek, a közvetlen érzékek lerohanása a kereskedelmi tévék nagy hókuszpókusza. Meglepően sok cigány indult a válogatáson, és bizonyságot nyert, hogy a kisebbségi lét nem garancia a tehetségre. Inkább szánnivalók voltak a hadaró fiúk meg túlsúlyos lánytesóik. Ami pedig a fellépők ruháit illeti, a falatnyi sortnadrág, halásznadrág, haspólóból kilógó köldök, tenyérnyi top, edzőcipő, tréningalsó, szedett-vedett hacukák keveredtek azokkal, akiknek derengett, hogy illő ruhadarabbal megtisztelik az alkalmat, a zsűrit és magukat. A negatív csúcsot az „Igen, én fingtam” feliratú fellépőpóló tartja.
Mester Tamás a Megasztár zsűrijéből azt mondta, szeretné, ha nála sokkal jobb, kirobbanó tehetség kerülne elé, aki elkápráztatja személy szerint őt. Ilyen az eddigi Megasztár válogatásában nem volt, az X-faktoréban igen. Egy Muri Enikő nevű nyíregyházi kislány szerény megjelenését akkora hanggal és énektudással, olyan sodró átéléssel ellensúlyozta, hogy a zsűri előbb megdöbbent, majd a közönséggel együtt állva tapsolt a 21 éves lánynak, aki Kelly Clarkson Because Of You számát adta elő többek szerint lúdbőrzést okozva.
Óriási felhajtás, üzlet, a kereskedelmi bevétel már 2006-ban 1,3 milliárd forint volt a Megasztárból, nem szólva arról, hány témával látják el a két csatornát és a bulvárlapokat. Aztán amikor az új győztesek is megkopnak, jöhet a következő cirkusz. Csak győzzük nézni.