Nem engedték be tegnap a tiszalöki börtönbe az élelmezésért felelős alvállalkozó dolgozóit. Úgy tudjuk, a Prison Food Kft. munkavállalói hajnali négy órakor hiába próbáltak bejutni munkahelyükre, az intézményt üzemeltető fővállalkozó, a KÉSZ csoport megtagadta beléptetésüket. A börtönben raboskodó 750 elítélt és a harmincöt fős személyzet azonban nem maradt ellátás nélkül. Az élelmezés feladatait a KÉSZ csoport egyik vállalkozása vette át.
Az előzményekről lapunk számolt be először. A tiszalöki börtönt – magánerős közcélú beruházásként, vagyis PPP-rendszerben – a KÉSZ csoport építette fel még a Gyurcsány-kormány idején. Cserébe a vállalatlánc megkapta a büntetőintézet üzemeltetésének jogát, amiért az állam minden hónapban átlagosan bruttó 190 millió forintot fizet. Az étkeztetést azonban – tegnapig – nem a KÉSZ csoport, hanem egy alvállalkozó, a Prison Food végezte. A fővállalkozó és az alvállalkozó között elszámolási vita bontakozott ki. Bár az állam a KÉSZ csoportnak az elmúlt időszakban fillérre pontosan kifizette az étkeztetést is magában foglaló üzemeltetés díját, az élelmezőcég hónapok óta mégsem kapta meg szolgáltatásának ellenértékét, több tíz millió forintot. A fővállalkozó ugyanis károkozás és más címen pénzt követel alvállalkozójától, s emiatt visszatartotta a hozzá érkező összegeket. A Prison Food vezetője arra gyanakodott, cégét el akarják távolítani a börtönből, a KÉSZ át szeretné venni az étkeztetés feladatát, ezért nem fizet. A vállalatlánc ettől a feltételezéstől korábban egyértelműen elhatárolódott.
A KÉSZ csoport tegnap közleményben tudatta: a jövőben nem a Prison Food szállítja az élelmet a tiszalöki raboknak, ezt a feladatot a KÉSZ csoport egyik társasága látja majd el. Magyarázatként hozzáfűzték, a közelmúltban megállapítást nyert, hogy a Prison Food sorozatosan megszegte egyes szerződéses mellékkötelezettségeit, s ezeket utólag valótlan tartalmú okiratokkal kísérelte meg elleplezni. Mint írták, a KÉSZ csoport nem kíván együttműködni olyan céggel, amely a szerződéses feltételek megszegésével és alaptalan feljelentéssel veszélyezteti a börtön biztonságos működését. Korábban beszámoltunk róla, hogy a katonai ügyészség korrupció gyanúja miatt nyomoz a tiszalöki intézetnél. Az eljárásról szólva a KÉSZ közölte: saját tevékenységével kapcsolatban sem vesztegetés, sem más jogszabályba ütköző cselekmény nem történt.
Kovács Viktor, a Prison Food vezetője kérdésünkre rögzítette: cége kárt nem okozott a KÉSZ-nek, pont fordítva, a vállalatlánc járt el törvénysértően, s jelenleg 135 millió forinttal tartozik társaságának. Kovács emellett visszautasította, hogy a névtelen feljelentéshez bármi köze lenne. A Prison Food vezetője minden lehetséges jogi eszközt megragad majd, hogy igazát bebizonyítsa, és pénzéhez hozzájusson.

Egy szélsőbaloldali provokátor kerül Gyurcsány helyére