(mi a szerencse )

Én nem tudom, megvéd-e a „hülye azért nem vagyok” jelszó attól, hogy hülyének nézzenek bennünket. Vagy attól, ami kevésbé esik rosszul, hogy valóban hülyék vagyunk.
Jómagam általában abból indulok ki, ha – valami szokatlanul kedvezőnek látszó – ajánlatot kapok telefonon, levélben vagy
e-mailben ismeretlen személyektől, kft.-ktől, zrt.-ktől, hogy egy cég (üzleti vállalkozás) menedzsmentjét sohasem az én jobblétem szolgálata vezérli, hanem a haszonszerzés valamely tisztes vagy tisztességtelen, egyébként természetes vágya. Ha az ajánlat túlzottan kedvező, gyanúm ugrásszerűen megnövekszik: a telefonkagylót köszönettel leteszem, az e-mailt a szemétkosárba dobom, a levélben pedig, ha éppen arra van kedvem, elkezdem keresni a csapdát, amit zöld lombokkal és virágfüzérekkel álcázva nekem ástak. Levélben nyertem már ötvenmilliót, nevem többször bekerült már a „sorsoláson részt vevő legszerencsésebbek” közé, autócsodákra tehettem volna szert, ha kitöltöm a hivatalos meghatalmazást, és a mellékelt csekken elküldöm azt a szimbolikusnak tekinthető pénzösszeget, amiért nemcsak a kisorsolandó luxuskocsit kapom meg, hanem egy bajuszpödrő szettet is, s további ajándékként egy strapabíró fogkefét.
A csapdát általában az apró betűs kiegészítésben találom, amelyet a cég jogásza oly leleményesen fogalmazott meg, hogy nincs az a bíróság, amely – per esetén – bármifajta „nyereményt”, bár megnyertem, nekem ítélne. A minap, rendkívül hivatalos és impozáns borítékban, csopaki címemre egy Beck Reisen nevű feladótól kaptam levelet, amely közölte velem, hogy ön nyert!!! Mégpediglen, egy ingyenes VIP-tagságot és egy garantáltan ingyenes nyolcnapos, kétszemélyes nílusi luxushajóutat. Nyereményemért csak oda kell utaznom, ahova a Beck értem küldött kényelmes busza visz, s ahol „kellemes koccintás” és ebéd vár, továbbá információs bemutató. A közlés szerint szerencsém úgy ért, hogy az összes magyar asztali telefonnal rendelkező személy közöl ötszázat kisorsoltak, és én Fortuna kegyéből köztük vagyok. Ugyanekkor budapesti címemre is érkezett egy ilyen levél, s mit ad Fortuna, feleségem barátnője is kapott egyet. Mindannyiunk nyereményéhez sok örömöt kíván Jens Beckhauser cégtárs.
Mennyibe kerülhet a Becknek ez az „ingyenes” út? Két személyre, ötszáz nyertest számolva, százmillióba. Ekkora nagylelkűség ritkaság a mai világban. Egyetlen kérdés gyötör: hülyének néznek? Feleségem barátnője és élettársa elutazott Beckékhez, hogy átvegye nyereményét. Kiderült, hogy az ingyenes nílusi út kiindulópontjáig a repülőjegy 240 ezer forintba kerül, az információs bemutatón felszolgált ebéd pedig csak hétszáz forintba. Viszont rájuk sóztak egy méregdrága porszívót. S miközben ezeken a dolgokon tűnődöm, arról értesülök a Magyar Nemzetből, hogy Beckéket már egyszer megbüntették néhány millióra, tisztességtelen üzleti tevékenységért. A tisztességtelen üzleti tevékenység elsősorban mindig arra alapul, hogy a partnert egyszerűen hülyének nézik. A Pest közelében tartott üzleti bemutatón kiderült, hogy a csapdába főleg szegény, hiszékeny, idős emberek estek bele. A Beck pimaszsága ezzel együtt még tűrhetetlenebb. Szegénytől lopni az egyik legnagyobb bűn. Öregeket átverni az egyik legnagyobb disznóság. A Magyar Nemzetben megjelent leleplező cikk ellenére mégis folyik ez a tevékenység.
Hogy hány millió venné el tényleg a kedvét ennek a cégnek, én nem tudom…