A viza, a rozmár és a tigris

Nemrég vizát telepítettek a Dunába. Ettől reménység szerint a Vizafogó-lakótelep lakóinak is megnő majd az egyébként is jogos önbecsülésük, és a gyerekek is rájönnek, hogy a névadó nem egy szerszám, mint a harapó, vagy a lapos, esetleg kombinált, hanem egy csodálatos hal. A viza a tokfélékhez tartozik, amiről azért sokaknak azonnal beugrik egy rendes kaviár képzete. Egy pompás, nemes állatról beszélünk, a súlya akár az egy tonnát (!) is elérheti, tehát még gazdaságos is, ha a fejlődés oldaláról közelítjük meg a jelenséget. Hazai jelenlétét természetesen az ember szúrta el a hülye duzzasztóműveivel, mert a viza eredendően a Fekete-tengerben lakozik, csak ívni jár fel a folyókba, köztük a Dunába is. Ha tud. És itt meg is állhatunk egy pillanatra, szegény Vásárhelyire és a többi félresiklott haladó gondolkodásúra emlékezve. Ha a folyót folyni engedjük, lészen rendes ökoszisztéma és nem kezdődik minden Orbán-kormány menetrend szerinti árvizekkel. De visszatérve a vizára, Magyarországon az utolsó példányt 1987-ben, Paksnál sikerült kifogni, ami egyáltalán nem jelenti azt, hogy a pákászok elvétették a többit, inkább a mázli kategóriájába tartozik. A Fekete-tenger ugyanis borzalmas állapotban van, a Duna szennyeződése szintén kriminális, a viza pedig a tiszta vizet kedveli. Végre valakik azonban távlatokban gondolkodnak. A vizatelepítési program kitalálói abban reménykednek, hogy az állat úgy 2020-ra visszatér a Duna felső szakaszaira is, ehhez persze hallépcsők kellenek, meg hogy ne ömöljön mindenféle trutymó a vízbe és hogy szeressük a biológiai sokféleséget és végre magunkat is. Az, hogy Budapesten száz növendék vizát telepítettek a Dunába, mindenesetre szép kiindulópont. Aztán meg soha nem tudhatja az ember, hogy mit köszönhet egy jószágnak. A sikeres vizaprogramhoz elengedhetetlen Németország, Ausztria, Magyarország, Szerbia és Románia illetékeseinek közös gondolkodása. Ami összetartozik, az megint összenő a víz alatt, vagy mi.
Egy vizát még egy rozmárcsalád is elfogadna vasárnapra, amenynyiben ők is túlélik a nehéz időket. Egyelőre viszont az a helyzet, hogy elolvadtak azok a jégtáblák, amelyeken pihenni szoktak, ezért több tízezer példány a partra kényszerült Alaszkában. A rozmárok ezért Point Lay közelében egy 1,6 kilométeres partszakaszon zsúfolódtak össze és félő, hogy egyszerűen agyonnyomják egymást. Pedig a rozmár is szép állat.
Miként a tigris is, amiből jó, ha háromezer példány szaladgál még szabadlábon, beleértve a napokban megtalált himalájai szakadárokat is. Még jó, hogy a thai kolostorokban macskaként tartják őket olyan arcok, akik nem félnek semmitől. Mert egy idő múlva majd még visszasírjuk az állatkerteket.