Gazdaság és etika

Ne azt a lovat üsd, amelyik húz, tartja egy magyar közmondás. Az elmúlt nyolc év ennek a mély igazságnak a tagadása jegyében telt el. Az Orbán-kormány több mint kétharmados felhatalmazással ezzel a gyakorlattal kíván gyökeresen szakítani. Nem szükségszerű, de baloldali kormányok idején mást sem hallhattunk, mint hogy megszorításokra van szükség. Lehettek volna olyan baloldali kormányaink, amelyek a válságból való kilábalás érdekében megadóztatják a bankokat, a kereskedelmi láncokat. A sors, a véletlen játéka hozta volna úgy, némelyeknek érthetetlenül, hogy ezeket egy jobboldali kormány javasolja, s vezeti be? Vagy inkább arról van szó, hogy egy olyan politikai erő került nagyarányú támogatással kormányra, amelytől remélhető az etikai és a gazdasági összekapcsolása?
Mert lehet azt mondani, hogy a jelenlegi kormány azért hagyja el a megszorítások politikáját, s lép másik útra, mert a megszorítások politikája lejtőre vitte az országot, s most ki kell próbálni valami mást. De ez így csak féligazság lenne. Inkább arról van szó, hogy a második Orbán-kormány gazdaságfilozófiáját olyan etikai célokkal kapcsolta össze, amely egybefonódás lehetővé teszi a politikának, hogy ne kelljen szembemennie a közzel, hogy ne az emberek ellenére, hanem értük hozzon intézkedéseket. Nem újabb adót, újabb terheket akar rájuk erőltetni, hanem az országos elszegényedettséget látva törekvéseik mellé áll és összehangolja azokat a kormány tevékenységével. Mindez kétségtelenül erkölcsi megalapozású, de nem pusztán morális indíttatású, hanem kőkemény gazdasági megfontolások állnak mögötte.
Az elmúlt nyolc év kormányainak még filozófiája sem volt, nemhogy annak etikai vonatkozásai lettek volna. Az MSZP plázaszemszögből látta az országot, a Fidesz pedig a szántóföldek és a műhelyek felől nézi. Az Orbán-kormány filozófiáján azért nehéz fogást találni, mert etikai és gazdasági oldala teljes harmóniában van. Ezért nem veszítette el erős támogatottságát az önkormányzati választások idején sem. Orbán Viktor hétfői parlamenti beszédében, a második akcióterv ismertetése alkalmával kijelentette: „most úgy tisztességes, hogy a válság második szakaszában azok vállaljanak terheket, akik jelentős profittal rendelkeznek”. Az etikai és a gazdasági szempont tehát szinte összeölelkezik az akcióterv mögötti koncepcióban. Ez benne az igazán új, és a sikert is leginkább ez az erős összefonódás ígéri.
A bankok után a távközlés, az energiaszektor és a kereskedelmi láncok három évre szóló megadóztatása meglehet, nem találkozik a magánszektor érdekeit a közérdek elé helyező pártok képviselőinek álláspontjával. Mesterházy Attila és Schiffer András hozzászólásai erről tanúskodtak. De nem az ország van a pártelnökökért, hanem fordítva. „A válságadó nem piacszabályozási eszköz” – mondta a kormányfő Schiffer felszólalására. A nap fénypontja alighanem az volt, amikor Mesterházy Attilának a magánnyugdíjpénztárakat védő harcos szavaira Lázár János Fidesz-frakcióvezető megjegyezte: az MSZP-pártelnök magánnyugdíj-pénztári számlájának a „hozama” mínusz huszonkét százalék… Mesterházy tehát olyasmi mellett szónokolt, aminek veszteséges voltáról személyes tapasztalatai voltak. Viccesen groteszk ellentét volt ez ideológia és gyakorlat között.
Úgy tűnik, ennek a kormánynak semmilyen más lehetősége nincs arra, hogy a lázadást és a káoszt elkerülje, mint hogy a közérdeket és az igazságosságot politikája középpontjába helyezi. A választók valóban megüzenték, hogy „tovább”, ez egyszerre felhatalmazás és felelősség. De vannak, akiket a nehéz esetek, a nehéz helyzetek kifejezetten inspirálnak arra, hogy a legtöbbet és a legjobbat hozzák ki magukból.