A totalitárius rendszerek működési hasonlóságát a szakirodalom évtizedek óta evidenciaként kezeli. Hazai viszonyok között a Szálasi-féle, alig egyéves országlás és a Rákosi nevéhez fűződő fél évtizedes zsarnokság ideológiai szempontból ellentétes platformon helyezkedett el, abban azonban azonosak voltak, hogy mindkét rendszer totális ellenőrzést vezetett be, egy-egy idegen hatalom kiszolgálására épült, és ideológiai azonosulást követelt a társadalomtól. További érdekes fejlemény, hogy a hungarista és a kommunista diktatúra hasonló állambiztonsági szervezetet épített ki a maga idejében, amelyek elnevezése is egyezést mutatott. Szálasi belügyminisztériumának államvédelmi részlegét ugyanis csakúgy Politikai Rendészeti Osztálynak nevezték, amint a Péter Gábor által létrehozott ÁVH-elődöt. A név megdöbbentő hasonlóságán már csak a tényleges működés formai, illetve tartalmi párhuzamai tesznek túl.
Magyarország német megszállása után a kollaboráns Sztójay-kormány katonai alapokra helyezte és centralizálta az addig sem kisméretű és korántsem szűk hatáskörű belügyminisztériumot. Miután 1944. március 19-én az évtizedig tárcavezető, konzervatív Keresztes-Fischer Ferencet letartóztatták, a szélsőjobboldaliak ellen nyomozó rendőrdetektíveket pedig eltávolították, semmi sem állt útjában annak, hogy a német belbiztonsági szervekhez hasonló testület jöjjön létre Budapesten is. Ekkor került államtitkári pozícióba a magyar zsidók elhurcolásáért felelős Baky László, Endre László páros, s ekkor nevezték ki az újonnan felállított Állambiztonsági Rendészet élére a németeknek kémkedő Hain Pétert – mondja Kovács Tamás történész (Magyar Országos Levéltár), aki féltucatnyi tanulmányt jegyez a Horthy-kor végének rendvédelem-történetéről. Szálasi 1944 szeptemberében – már a kiugráson dolgozó Lakatos-kormány regnálása alatt – nevezte ki Kovarcz Emilt a hungarista fegyveres erők parancsnokává, és megbízta a nyilaspuccs előkészítésével. A Nyilaskeresztes Pártban már ekkor készültek listák, hogy esetleges hatalomátvétel során kiket kell lecserélni, és kiket kell addigi szolgálataikért egy-egy belügyi státusszal megjutalmazni – avat be az október 15-i nyilaspuccs előkészületeibe Kovács Zoltán András kutató, aki idén könyvet írt a Szálasi-féle belügyminisztériumról.
Kovarcz főhadiszállásán gyülekeztek a nyilascsoportok 1944. október 15-én, amelyek német felügyelet mellett hajtották végre a hungarista államcsínyt. Szálasi két nap múlva nevezte ki Vajna Gábort belügyminiszterré, Kovarcz Emilt pedig a „nemzet totális mozgósításával és harcba állításával” bízta meg, de kulcsszerepet játszott a belügy „átállításában” két csendőrtiszt is, Láday István és Orendy Norbert. A „nemzetvezető” kormánya 1944. október második felétől kezdve radikálisan átalakította az államigazgatást. A Szálasi-féle belügyminisztérium a Sztójay-kabinet által már központosított tárcánál is nagyobb lett, és sokkal szélesebb jogkört kapott, sőt a nyilaskeresztes totális diktatúra legfőbb állami eszközévé vált. A nyilasuralom első néhány napján a terror korlátlanul tombolt, amelynek során Budapesten a zöld inges karhatalmisták tömegesen lőttek zsidókat a Dunába. Ahogy azonban a Vörös Hadsereg ostromgyűrűje szorult Budapest körül, úgy hagyta el a nyilasvezérkar a fővárost, és december elejétől a hungarista szervek a Nyugat-Dunántúlra települtek. 1944 decemberétől 1945 februárjáig a főváros az alsó szintű nyilasszervek hatalmába került, innentől kezdve rendszeressé váltak a nyilas-terrorakciók. Kovács Tamás a kegyetlenkedéseket annak is tulajdonítja, hogy a klasszikus Horthy-kori eljáráshoz képest – amely a szélsőbalt és a szélsőjobbot egyaránt biztonsági kihívásként kezelte! – leegyszerűsödött az államvédelmi szervek ellenségképe, hiszen mindenki elpusztítandó volt, akit a nyilasdiktatúra ellenfélnek nyilvánított.
A felduzzasztott és korlátlan hatalommal felruházott, ideológiai szempontból pedig végletesen áramvonalasított Szálasi-féle belügyi igazgatás azonban hatásköri konfliktusok tucatjaival küszködött, amit leginkább az okozott, hogy egymás feladatait keresztező szervek sokaságát hozták létre. Kovács Zoltán András kutatásai szerint párhuzamosan, vagyis egymás dolgát is akadályozva végzett politikai nyomozó munkát a csendőrség és a nyilaspárt nyomozati szerve, valamint a Politikai Rendészi Osztállyá átnevezett és a – még Sztójay alatt leváltott, de Szálasi által visszahívott – Hain Péter által irányított Állambiztonsági Rendészet, továbbá a Nemzeti Számonkérő Szervezet. Előbbit jó okkal nevezték „magyar Gestapónak”, utóbbi pedig Szálasi személyes felügyelete alá tartozva hivatalból nem hozhatott felmentő ítéletet. Emellett azonban létezett a párt saját bírósága is, a Nemzeti Számonkérő Szék, a korábbi katonai rendészetet Tábori Biztonsági Szolgálattá nevezték át, a „mezei” csendőrséget pedig militarizálták, és felállítottak egy félig állami, félig a párthoz tartozó milíciát, amolyan „világnézeti karhatalmat” is, amelyet Fegyveres Nemzetszolgálat néven Gera József irányított. Ez utóbbi – mondja Kovács Tamás – a „munka könnyebbik végét megfogva” szolgálatmegtagadókra és bujkáló zsidókra vadászott, illetve a civil lakosságot inzultálta, miközben a magyar hadsereg elvérzett a fronton.
A Dunántúlra evakuálás idején a helyi igazgatást is átalakították, amikor területi „hadműveleti kormánybiztosságokat” állítottak fel, a vármegyék fölé pedig regionális nyilas-„kormányszékeket” szerveztek – árnyalja a képet Kovács Zoltán András. A nyilasrendszer további markáns jellemzője volt, hogy az állam- és közigazgatási szervek mellé elkötelezett pártmegbízottakat állítottak. A Szálasi által kinevezett, pártszempontból abszolút megbízható főispánok egyszerre voltak a nyilaspárt megyei elnökei, a térség hadműveleti kormánybiztosai és a megyeszékhely polgármesterei. A pártelit és az államigazgatási vezetők összefonódását ráadásul „pártmegbízottak” rendszerével erősítették meg, akik a hungarista mozgalom komisszárjaiként eljárva az állam- és közigazgatást terelték ideológiailag „helyes” irányba.
Kilencszáznegyvenöt elejétől kezdve, a háborús vereség közeledtével, felgyorsult a totális állam katonai állammá válása. A nyilas belügyi szervekre jellemző állandó készenlét és gyanakvás a hungarista pártban kezdettől fogva uralkodó bizalmatlanság megfelelője volt. Míg Kovács Tamás az ekkor uralkodott légkört a „szervezett káoszhoz” hasonlítja, addig Kovács Zoltán András helybenhagyja a „hadihungarizmus” kifejezést, a jakobinus rémuralomhoz és a korai bolsevizmushoz hasonlítva a nyilasbelügy végóráit.
Az 1944. október 15-i nyilaspuccs után létrehozott hungarista államvédelmi rendszerrel foglalkozik hétfőn az Ősök tere. Az adás időpontja a Hír Tv-ben: hétfő 22.05. Ismétlések: kedd 10.30; szerda 16.05; szombat 15.05.
origo.hu
Kibillen a Balaton a medréből egy hurrikán miatt
