Alakulgat a párton kívüli MSZP

Elfedi az ellenzéki pártok közti csetepaté, hogy komoly érdekközösség alakult ki közöttük. Falanxba tömörülve támadnak, és érveik szinte megszólalásig hasonlítanak. Ám mivel a Jobbik néha jól odamond az MSZP-nek és vice versa, az MSZP megszólja az LMP-t és fordítva, az a látszat kerekedik, hogy jobban utálják egymást, mint a kormányt. Holott ugyanazt sulykolják: a kabinet alkotmányt sért, átlépi a jogállami demarkációs vonalat, méltatlanná vált posztja betöltésére, mert ami sok, az sok, irgum-burgum, lesz itt uniós össznépi agyabugya, nemulass és harag napja.
Kirohanásaikban széles, nehéz karddal csapkodnak. Éppen csak az érvelés hiányzik – pusztán állítások vannak bizonyítás nélkül. Megszoktuk, hogy a szivárványos ellenzéknél ezt a kényszeresen ismételt, monotonul pergetett vádzuhatagot hívják okfejtésnek. Valójában annyi az összmondandójuk, hogy aki az Alkotmánybíróság jogait korlátozza, az a gyehenna tüzén pusztuljon, és triplán méltatlanná vált a demokrata névre. Szerény kérdésünk: mit tennének a chartázó sikoltozásra ismét rákapó álbaloldaliak mondjuk Nagy-Britanniában? Ott nemhogy alkotmánybíróságnak se híre, se hamva, de még írott alaptörvény sincsen. Mégsem szokás Malawival és Bolíviával egy gyékényen emlegetni az angolokat. Hogy mi az oka a kormányra zúdított kartácstűznek Alkotmánybíróság-ügyben? Az ellenzék utolsó sápadt reménysugara ez. Úgy gondolják, ha sikerülne elérniük, hogy a polgári oldal meghátráljon, még lehet keresnivalójuk. Ki akarják erőszakolni, hogy a költségvetésen hatalmas lyuk keletkezzen. A kabinet pedig kényszerüljön végre rá az MSZP örök receptjére, az óriási lakossági megszorításokra. S bukjon meg, mint ők! Ezért formálódott szivárványos ellenzéki koalíció olyanok részvételével, akikről azt hinné a gyanútlan polgár: úgy viszonylanak egymáshoz, mint a tűz meg a víz. Pechükre az emberek átlátnak a szitán, érzik, hogy az ő bőrükre megy a játék. Ezért növekszik a Fidesz– KDNP népszerűsége még a baloldallal szemben engedékeny felmérésekre hajlamos Szonda Ipsosnál is. Vagyis kontraproduktív az ellenzéki offenzíva, ami joggal teszi őket elkeseredetté.
Külön bonyolítja a helyzetet, hogy az MSZP maga is hasadozik, bomladozik, ezért még több tagból áll a furcsa koalíció. A Jobbikban szintén törésvonal alakult ki, ami a radikálisabb, az alkotmányellenes akciókat megbocsátóan néző párttagok és a realistább, a jogállami keretekre nagyobb respektussal tekintő politikusaik között húzódik. Az LMP a balsikerrel zárult helyhatósági választás után máris osztódással szaporodik. Ahogyan az MSZP-t otthagyta Szili Katalin, az újliberálisoktól meg az egyetlen ismert vidéki politikusuk, egy szem polgármesterük, Ivády Gábor vett búcsút. Az álnaiv konglomerátum-párton belüli meghasonlásról szemléltető előadást tartottak, amikor az I love AB (értsd: Alkotmánybíróság) kikiricssárga alapon szívet ábrázoló pólót az LMP-nek csak a fele frakciója viselte a T. Házban.
Az MSZP hasadozottsága nyílt színi performance keretében vált még nyilvánvalóbbá a chartás kollektív félelmi orgián, tüntetésen a Nagy Imre-szobornál. A legtalálóbban Medgyessy Péter volt miniszterelnök világította meg, miért volt balfékség utódjának, Gyurcsány Ferencnek a hisztérikus nagyjelenete, amit beszédként konferáltak föl. Az érdekbaloldali milliárdoshoz képest feltűnően józannak tűnő Medgyessy szerint utódja komolytalanná tette a baloldalt azzal, hogy világgá rikoltotta: nem tekinti legitim kormányfőnek a kétharmados felhatalmazású Orbán Viktort.
Egy ideig úgy látszott, Szanyi Tibor is most már tényleg komolyan küldi melegebb éghajlatra a párttársait örökösen átverő Gyurcsányt. Aztán kiderült: sokadszorra is csak médiafigyelmet akart kibrusztolni magának, s visszaszívott minden bíráló szót. Így múlik el az MSZP dicstelensége. Egyszerre nem lehet megfelelni a kritikusi szerepnek meg kicsit azért az ellenkezőjének is. Az nem jó, ha a közönség úgy hallgat egy szónokot: jól megmondta, de vajon mit üzent és kinek?
Egyre lejjebb csúszik az utódpárt. Érdekes módon azonban egy újabb szocialista morális mélypont az elterelő manőverek és füstbombák miatt észrevétlen maradt. Sajnálatosan senki nem tette szóvá, hogy a rendszerváltozás óta eltelt időszak legordenárébb beszéde hangzott el az álcivil gyűlölködési gyakorlatozáson a Vértanúk terén. Mert amit Ungváry Rudolf produkált, arra mentség nem lehet. Az író átlépett egy tiltott erkölcsi határvonalat, és leereszkedett a csatornaszintre, amikor Gyurcsány trágárságának nyomdokain világgá kiáltotta: a kurva anyját mindenkinek, aki az ő magyarságát kétségbe vonja (sic!). Tudjuk persze, így akart bekerülni a hírekbe. Vagy csak a charta holt lelkekkel, már elhunyt közéleti személyiségek aláírásaival kufárkodó szintjéhez igazodott. Hol is van az állítólagos szellemi elit kisugárzása, a haladó értelmiségi attitűd? Ez lenne a baloldal szellemi fölénye? Az volt a legfigyelemreméltóbb, hogy a feltehetőleg válogatott és a stílusra rendkívül igényes közönség erősebben megtapsolta ezt a példátlan otrombaságot, mint az új charta önimádó alapítójának rekedtes ágálását. Ungváryhoz csupán Gy. Ferenc mérhető mélységben, aki a hazát „kurva ország”-ként becsmérelte az őszödi beszédben.
Húszéves álproblémát ásnak ki újólag azzal, hogy úgy tesznek, mintha bárki is kétségbe vonta volna a polgári oldalról bárki magyarságát. Gyanús: ez egyfajta hergelési együttható, politikai Viagra a számukra, hogy megfelelő hőfokon tudjon izzani bennük a gyűlölet. A műbaloldalon mire föl vonhatják kétségbe a jelenlegi kormány és a rá szavazó milliók demokrataságát? Egyébként is: miről sivítoznak? Most volna diktatúra? Hiszen most lehet tüntetni. Nincsenek fölvonultatva a vízágyúk. Akkor meg miről beszélnek? Az nem volt diktatúra, amikor kordonnal vették körül a Parlamentet, és megverték, bezsuppolták a demonstrálókat, sőt ünneplőket? Az viszont, amikor a bunkósodó baloldal kedvére sértegetheti ellenfeleit, és gyalázhatja az édesanyákat, szerintük mégis önkényuralom. Sajátságos értékrend. Már nem is kocsmaszint: a kocsmának hozzájuk képest van egy sajátos kultúrája, ahol anyáinkat sértegetni nem nagyon lehet pofonveszély nélkül.
A nyomdafestéket nem tűrő gusztustalanságok arra is alkalmasak, hogy eltakarják: egyre kevesebb a valóságanyag a bukott miniszterelnök beszédeiben. Elfelejtik neki, mert az Apró klán feje teljesíti a radikális baloldal szadizmus iránti igényét. Közben egyre világosabb: a demokratikus chartából akar új pártot csinálni a szintén saját maga által gründolt Demokratikus Koalíció közbeiktatásával. Ki akarja vinni a pártot a chartába, vagy a chartát beemelni az MSZP-be? Ahogy tetszik. Egy párt, ami teljesen kifordult önmagából? Avagy párton kívül tágasabb? Úgy néz ki: alakulgat az első párton kívüli MSZP. A közönségességük szimptomatikus. Nyilvánosság előtt mindig az az ember válik ordenárévá, aki nem elég erős, hogy dühén felülemelkedjen. Szollár Domokos legalább csak nyegle volt, amikor azt mondta a reptéri dolgozók kéréseire: örüljenek, hogy lyuk van a fenekükön.
A volt kormányszóvivő mondását most akár az egész párt megfogadhatja. Az emberek ráébredtek, hogy az igazságtalanság, valamint a korrupció nem eleve elrendelt kényszerűségek. Gyurcsány chartája tömegtaszító attrakcióival a polgári kormány malmára hajtja a vizet.
A végén még megérjük, hogy azzal gyanúsítják: jobboldali beépített ügynök.