November 22.
A jászok régmúltjáról. Makkay János régész tart előadást a jászok eredetéről, régi szokásairól a Jászok Egyesülete szervezésében.
Helyszín: Pest Megyei Megyeháza, II. emelet 201. terem (1052 Budapest, Városház utca 7.).
Időpont: 17 óra
Színtan. Goethe természettudományos munkásságában az először 1810-ben kiadott Színtan hasonló jelentőségű, mint irodalmi művei között a Faust. Megjelenésének kétszázadik évfordulójára készült el a mű legfontosabb, úgynevezett didaktikai részének teljes magyar kiadása. Ebből az alkalomból beszél a Színtanról Hegedűs Miklós festő-fordítóval Mélyi József művészettörténész.
Helyszín: Design Terminál (1051 Budapest, az Erzsébet téri volt buszpályaudvar).
Időpont: 18 óra
Kereszténység a kora középkori Kárpát-medencében. A Keresztény gyökerek és a boldog magyar élet című sorozat következő előadását Vida Tivadar régész tartja a IV–IX. század közötti időszakról.
Helyszín: Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium (Szombathely, Széchenyi utca 2.).
Időpont: 18 óra
Elhallgatott történelmünk. Az előadás-sorozat következő találkozóján Böszörményi Zsuzsa Hosszú utazás című dokumentumfilmjét mutatják be a rendező részvételével. A téma: hogyan utaztak határokon át egy falu lakói, miközben végig ugyanabban a faluban éltek.
Helyszín: a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium díszterme (1118 Budapest, Villányi út 27.).
Időpont: 19.30
November 23.
A XX. század nevezetes politikai személyiségei. Rákosi Mátyásról Tóth József történész tart előadást.
Helyszín: Óbudai Kulturális Központ (1032 Budapest, San Marco utca 81.).
Időpont: 15 óra
Árpád-házi királyaink temetkezési szokásai. A témáról Tóth Endre régész tart vetített képes előadást.
Helyszín: Credo-ház (Vác, Kossuth tér 4.).
Időpont: 18 óra
A kínaiak is lovas nép? Kína történelmi szereplői közé illik sorolni a lovakat, mert jelentősen hozzájárultak a hatalmas birodalom felépítéséhez, fenntartásához és védelméhez. Kínai írásos bizonyítékok már a Kr. e. 2. évezredből beszámolnak különleges lovakról. A kérdésről Vért izzadó mennyei lovak címmel Szabó Szilvia kutató tart előadást a Konfuciusz Intézet szervezésében.
Helyszín: ELTE BTK – Kodály-terem (1088 Budapest, Múzeum krt. 4/F., magasföldszint).
Időpont: 18 óra
Beszélő képek a Párbeszéd Házában. Vértesaljai László jezsuita Caravaggio alkotásait mutatja be és értelmezi.
Helyszín: Párbeszéd Háza (1085 Budapest, Horánszky utca 20.).
Időpont: 18.30
November 24.
A rossz hírű Bourbonok. A Királyi legendák, az európai királyi udvarok című előadás-sorozat részeként tart előadást a Bourbonokról Hahner Péter történész.
Helyszín: Wosinsky Mór Megyei Múzeum (Szekszárd, Szent István tér 26.).
Időpont: 15 óra
Kádár leányai. Tóth Eszter Zsófia történész, főlevéltáros, az ELTE Társadalomtörténeti Doktori Iskola oktatója elsősorban az 1945 utáni társadalomtörténettel foglalkozik. Második kötete, a Kádár leányai című munka a közelmúltban jelent meg. A szerzővel Gyáni Gábor akadémikus beszélget arról, milyen volt a nők helyzete az előző rendszerben, hogyan tekintettek a korabeli politikai helyzetre.
Helyszín: Írók Boltja (1081 Budapest, Andrássy út 45.).
Időpont: 17 óra
A különös sorsú magyar királynő, Jagelló Izabella. 1539-ben fényes lakodalom zajlott a budai várban: Szapolyai (I.) János magyar király feleségül vette az ekkor 19 éves lengyel hercegnőt, Jagelló Izabellát. Egy év múlva, alig két héttel kisfia, János Zsigmond születése után, a királyné megözvegyült. Olyan döntések vártak rá, amelyek meghozatala komoly államférfiak számára is embert próbáló feladatot jelentett volna. A Magyarország és Erdély Mohács utáni történetéhez sok szállal kötődő királynéról Oborni Teréz, az MTA Történettudományi Intézetének főmunkatársa tart előadást. A belépő 300 forint.
Helyszín: Pécsi Kulturális Központ – dominikánus ház (Pécs, Színház tér 2.).
Időpont: 18 óra
November 25.
Mi az autizmus? Az autizmus állapotának megértéséhez nyújt segítséget előadásában Somogyvári Ildikó klinikai gyermek-szakpszichológus. A részvételhez előzetes bejelentkezés szükséges a (74) 529 610-es telefonszámon, Hóner Magdolnánál.
Helyszín: Babits Mihály Művelődési Ház és Művészetek Háza (Szekszárd, Szent István tér 10.).
Időpont: 11 óra
A zene mint gyógyító eszköz. Immunrendszerünk erősítése a természet erejével címmel Lepény Éva orvos-természetgyógyász tart előadást.
Helyszín: Szegedi Tudományegyetem, József Attila Tanulmányi és Információs Központ (Szeged, Ady tér 10.).
Időpont: 17 óra
Belső világunk, avagy az információdömping és a szorongás kapcsolata. Az ember képtelen megbirkózni a rázúduló információval és az egyre bővülő, úgynevezett szociális hálózattal: az interneten keresztül és mobiltelefonon sokkal több emberrel tudjuk tartani a kapcsolatot, mint korábban bármikor. Ez az információdömping, megfejelve a médiával, követhetetlenné válik, lelki elsivárosodáshoz, a kreativitás csökkenéséhez is vezet. A nyomában fellépő sikertelenségérzés, frusztráltság részben magyarázza a szorongás, a depresszió, a pánikbetegség rohamos terjedését. A kérdésről Freund Tamás agykutató, Széchenyi-díjas neurobiológus, egyetemi tanár tart előadást.
Helyszín: Magyar Építőművészek Szövetsége (1088 Budapest, Ötpacsirta utca 2.).
Időpont: 17 óra
Mosószerek a XXI. században. Saját testének és környezetének tisztán tartása ősidők óta az ember egyik legfontosabb feladata. A modern vegyipar tonnaszámra állítja elő a legkülönfélébb tisztító- és mosószereket, melyek a környezetünket jelentősen szenynyező anyagokra épülnek. A jelenlegi kutatások legfőbb célja olyan tisztítószerek kidolgozása, melyek a természetben könnyen lebomló anyagokat tartalmaznak, és sokféle szennyezés együttes eltávolítására alkalmasak. A kérdésről Mészáros Róbert kémikus beszél az Alkímia ma előadás-sorozat következő találkozóján. Az előadást kvízjátékok és kísérletek zárják.
Helyszín: az ELTE Kémiai Intézete, 0.83-as számú Eötvös-előadó (1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/a).
Időpont: 17 óra
November 26.
A karácsonyi ünnepkör népszokásai. A népszokásokról Limbacher Gábor néprajzkutató tart vetített képes előadást.
Helyszín: Credo-ház (Vác, Kossuth tér 4.).
Időpont: 17 óra
A történelem és annak valós megismerése. A Keresztény gyökerek és a boldog magyar élet című sorozat keretében Hegedűs András, a Prímási Levéltár igazgatója a történelem megismerhetőségéről beszél.
Helyszín: evangélikus gyülekezeti terem (Zalaegerszeg, Zárda utca 1.).
Időpont: 17 óra
Asztali beszélgetések a közelmúltról és az utópiáról. Spiró György Kossuth-díjas író és Pelikán András evangélikus lelkész beszélget a szerző két legutóbbi kötetéről (Feleségverseny, Tavaszi Tárlat), azt vizsgálva, hogyan függ össze a két regény.
Helyszín: Petőfi Irodalmi Múzeum (1053 Budapest, Károlyi Mihály utca 16.).
Időpont: 18 óra
A Szent Korona az alkotmányban. A Magyarországért Egyesület estjén, a Beszélgetések a készülő alkotmányreformról sorozatban, Bogár László közgazdász és Zétényi Zsolt alkotmányjogász tart előadást az alkotmány és a Szent Korona kapcsolatáról.
Helyszín: Polgárok Háza (1089 Budapest, Visi Imre utca 6.).
Időpont: 18 óra
Ha van tudomása a rovatba illő előadásról vagy rendezvényről, kérjük, az [email protected] e-mail címen vagy az (1) 476 2173-as telefonszámon ossza meg velünk.
Összeállította: Pethő Tibor
Betörőktől rettegnek az egyik budapesti kerület lakói