Lennon a nappaliban

Hetven éve született és harminc esztendeje halt meg John Lennon, a rock and roll emblematikus figurája és talán legnagyobb hatású művésze. A fájdalmasan korán lezárult életmű még évtizedekig ad munkát és örömet a kutatóknak és a rajongóknak, de a kettős évforduló jó alkalom az összegzésre. A megemlékezések, tisztelgések sorában kiemelt jelentőségű az EMI nyolc album újrakevert zeneanyagát tartalmazó gyűjteménye. A katalógus kiadását Yoko Ono kezdeményezte Lennon hetvenedik születésnapjára, és ő is felügyelte a munkálatokat. Ez a nyolc lemez nem fedi pontosan Lennon Beatles utáni alkotó korszakának eredeti kiadványait, az első négy például rögtön hiányzik. A Two Virgins, a Life with the Lions és a Wedding Album kis példányszámban megjelent avantgárd kísérletek voltak, az irányzat minden kellékével felvértezve. Zajok, zörejek, torzítások, szabad stílusú éneklés, rádió keresőgombjának tekergetése, huszonöt percig mozdulatlan dobos egy koncerten, két perc néma csönd, egy magzat szívverése, de a csúcspont alighanem az, amikor John és Yoko fél órán keresztül ismételgeti a másik nevét. Ezek az albumok érthetően kevesebb érdeklődőt vonzottak, mint mondjuk a Please Please Me, és ez elmondható a sorrendben negyedik hanghordozóról, a Live Peace In Torontóról is, amelyre az Eric Claptonnal felturbózott zenekar a repülőgépen állt össze. Miután Lennon ily módon mindent megtett, hogy darabokra törje saját mítoszát, és kiírja magát a szórakoztatóiparból. Éppen negyven évvel ezelőtt megjelent a John Lennon/Plastic Ono Band című lemez, és megkezdődött a második időszámítás. Pontosan tíz éve volt még hátra.
Az első „igazi” Lennon-szólólemez megszületésében jelentős szerepet játszott, hogy John és Yoko fél évet töltött dr. Janov pszichiátriai klinikáján, ahol nyilván felszínre került néhány fájdalmas emlék. Az albumot a Mother és a My Mummy’s Dead című dalok foglalják keretbe, és Lennon édesanyjának korai halálát idézik meg, de szóba kerül a gyerekkor, a bűntudat és az újrakezdés is, a leszámolás mindazzal, ami addig komolyan foglalkoztatta. Belső utazás puritán hangszereléssel és olyan slágerekkel, mint a Working Class Hero, a God vagy a Well Well Well.
A fő akadály manapság a világban az álszentség és a bizonytalanság – jelentette ki Lennon, és meg is adta a választ. 1971 októberében megjelent máig legismertebb és legnépszerűbb lemeze, az Imagine. Gyönyörű anyag, minden szerzeménye rendkívül erős, köztük olyan örökbecsűek, mint a Jealous Guy, az I Don’t Want To Be A Soldier vagy a Give Me Some Truth. Nyilvános piszkálódás Paul McCartneyval (How Do You Sleep és egy malac fotója a tasakban), viszont játszik George Harrison, és itt fújja az utolsót King Curtis szaxofonista. Felhőmotívumok és a legendás fehér zongora.
Alig egy év múlva megjelenik Lennon első dupla lemeze, a Some Time In New York City, természetesen Yokóval, valamint Harrisonnal, Keith Moonnal, egy komplett dzsesszzenekarral, Eric Claptonnal és Frank Zappával megbolondítva. Lennon rendesen belecsap a lecsóba, ez valódi riport a földön zajló „fesztiválokról”, kábítószerről, polgárjogi küzdelmekről, az észak-írországi rendőri brutalitásról, a borítón többek között Nixon meztelenül táncol Maóval (őket Warhol is „kifestette”), benne meg olyan dalok, mint a Woman is the Nigger of the World, a Sunday Bloody Sunday vagy a Cold Turkey.
Lennon krisztusi korba lép, és elkészíti a Mind Games című albumot. Megalkotja egy képzeletbeli ország (Nutopia) alkotmányát, ahol minden polgár egyben nagykövet is, himnuszuk is van, három másodperc csönd. Nutopiának a világmindenségre vonatkozó törvényeken kívül más törvényei nincsenek. Lennon japánul, falzettben – parádés lemez, az egyik legjobb. A címadó dal eredetileg a Make Love Not War címet viselte, nagyon helyesen, de azért mindennek van határa.
Megjelenik a Walls and Bridges album 1974-ben, Yoko Ono szerint az egyik legjobb Lennon-mű, a klasszikus rock mestermunkája. Talán azért is, mert másfél éves különélésük idején született, és az ember olyan állat, hogy akkor értékel valamit igazán, amikor elveszítette. A szerző ez idő tájt vaddisznó módjára ivott, és saját bevallása szerint sikerült komplett idiótát csinálnia magából, de ez a dalokon nem hallatszik, bár szenvedélyesek és őszinték. A No. 9 Dream című szerzeményben az álombeli szellemek nem létező nyelven szólalnak meg, komoly delírium, kozmikus félelem igazgat.
Kilencszázhetvenöt: éppen ideje volt egy ilyen lemeznek is: a Rock ’N’ Roll az egyetlen olyan album, amelyen Lennon kizárólag mások szerzeményeit adja elő Chuck Berrytől Buddy Hollyig. Tisztelgés a régi idők előtt, egyben felhőtlen szórakozás két világmegváltás között. A borító fotója is az ifjúkorra emlékeztet, egy Jürgen Vollmer nevű hamburgi diák készítette 1961-ben, az ős-Beatles németországi klubkoncertje kapcsán.
Öt év tudatos elvonulás után, 1980. november 17-én megjelenik a Double Fantasy, Lennon életében az utolsó. A dalok a családi, személyes boldogság megtalálásáról üzennek. December 8-án Mark David Chapman az elátkozott Dakota-ház előtt lelövi példaképét, John Lennont. Az újrakevert, digitalizált kiadvány dupla, tartalmaz egy úgynevezett stripped down, lecsupaszított verziót. Az utolsó dal a Hard Times Are Over.
A nyolcadik CD eredetije 1984-ben látott napvilágot, és a Double Fantasy egyenes folytatásának tekinthető, a kiadatlan dalokat Lennon ugyanabban az időszakban rögzítette. A Milk and Honey a tragikus események ismeretében egyszerre szívszorító és felemelő.
És a ráadás: a tizenöt legnagyobb sláger dupla CD-n és DVD-n, a Power to the People-tól a Give Peace A Chance-ig.
A lemezek mellett számtalan fotográfia, rajz és írás segít eligazodni egy páratlan életműben, ha mindent tudni akarunk a hetvenes évekről és nem csak a rock and rollról.

John Lennon-katalógus, 8+1 CD (EMI, 2010) lllll