A halételek fogyasztását szorgalmazzák

2010. 12. 15. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az óbudai Régi Sipos halászkert és étterem nyerte a Halra, magyar! Halra bor! versenysorozat legutóbbi fordulóját a napokban. Jól mutatja a Régi Sipos halételekben való jártasságát, hogy a neves vendéglő – amely az öt eddigi megméretésből hármon indult – immár második alkalommal végzett az első helyen. A feladat ezúttal az volt, hogy az édesvízi amurral – azt tetszés szerinti módon, de minél ízletesebben elkészítve, és minél igényesebben föltálalva – vegyék le a zsűrit a lábáról. A győztes előételként pompás halkocsonyával rukkolt elő, a fő fogás pedig patkó formájú sült amur volt, amelyhez körítésként az egyszerű és rendkívül ízletes, mégis csak kevés háziasszony által ismert zöldségchipset szolgáltak föl. Az i-re a pontot a házi szilvalekvárral töltött hájas tésztájukkal tették föl. A sajtózsűri különdíját ezúttal a rákospalotai Víg Kalmár vendéglő kapta. Az Aranyponty Zrt. által augusztusban meghirdetett Halra, magyar! versenysorozat célja, hogy az egészséges, könnyen elkészíthető magyar halételeket és a hozzájuk illő kiváló magyar borokat népszerűsítse.
Bár karácsonykor sok család asztalára kerül hal, a verseny szervezőinek célja, hogy a hal ne csak ünnep-, hanem hétköznapjaink részévé is váljon. Kutatások igazolták: a heti legalább egyszeri halfogyasztással jelentősen csökkenthető az infarktus kialakulásának a kockázata és az érelmeszesedés veszélye.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.