Dzsudzsák először, Polgár tizenötödször

A sakkozók körében itthon 1964 és 1994 között huszonháromszor legjobbnak választott Portisch Lajos abszolút első helye egyelőre nincs veszélyben, de a Magyar Sakkszövetség döntése értelmében már Polgár Judit is tizenöt elsőségnél tart, s a női világranglista „örökös” éllovasának még sok jó éve lehet. Miként első és eleddig egyetlen londoni kvótásunknak, a sportlövőknél hetedszer befutó Sidi Péternek is, aki úgy számol, hogy akár még öt olimpián is ott lehet. Az MTI sportszerkesztőségének felkérésére a hazai szövetségek 1964 óta minden esztendőben eldöntik, hogy sportágukban kik az év legjobbjai, s tegnap hivatalos lett az összesítés.

Munkatársunktól
2010. 12. 16. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Polgár Judit nyomában van a sífutó Tagscherer Zoltán, aki tizenharmadik alkalommal végzett az élen szövetsége szavazásán, valamint az asztaliteniszezőknél immár tizenkét elsőséget jegyző Tóth Krisztina. Gyenesei Leila harmadszor lett az első a női öttusázók között, s érdekesség, hogy ő korábban aquatlonban és sífutásban is kiérdemelte az év legjobbja címet. Nem sportágat, csak szakágat váltott az úszó Risztov Éva, aki medencés sikerei és tavalyi visszatérése után első számú hosszútávúszónknak tekinthető. Janics Natasa még „csak” negyedszer lett az év legjobbja, no persze női kajakban nagy a konkurencia. Ami a frekventáltabb csapatsportágakat illeti, labdarúgásban Dzsudzsák Balázsra (1), kézilabdában Ivácsik Gergőre (1) és Pálinger Katalinra (3), kosárlabdában Horváth Ákosra (1) és Fegyverneky Zsófiára (1), vízilabdában Madaras Norbertre (1) és Takács Orsolyára (1) esett a szakszövetségek választása.
A legjobbak névsora annak jelölésével, ki hányadszor végzett az élen:
Amerikai futball: Ágota Balázs (Bp. Wolves) 1.
Asztalitenisz: Jakab János (Borussia Düsseldorf) 4. Tóth Krisztina (FSV Kroppach) 12.
Autósport: Michelisz Norbert (gyorsasági, Zengő Motorsport Kft.) 2. Tuzson Attila (gokart, 2005-Visual SE) 1. Pi-
kó Zsuzsa (ralinavigátor, ASI Rallye Club) 1.
Atlétika: Kiss Dániel (Ikarus BSE) 1. Papp Krisztina (UTE) 3.
Baseball/softball: Illés Imre (Szentendre Sleepwalkers) 1. Balatoni Krisztina (H. Astros) 7.
Birkózás: Hatos Gábor (HVSE) 1. Sastin Mariann (Vasas SC) 6.
Búvársport: Vilhelm Szilárd (Mátrai Erőmű Búvárklub, uszonyos) 3. Székely Lilla (BÁCSVÍZ KVSC, uszonyos) 1. Balázs Péter (Amphora Búvárklub, tájékozódási) 8. Bognár Bernadett (DVCSH UBSE, tájékozódási) 3.
Cselgáncs: Ungvári Miklós (MTK-Erzsébetváros) 4. Mészáros Anett (BHSE) 6.
Erőemelés: Nagypál Krisztina (Ducsai-Eötvös SE, fekvenyomás) 2. Kovács Ferenc (Orosházi Toldi SE, fekvenyomás) 2. Szabó Ágnes (Orosházi Toldi SE, erőemelés) 4. Mikula Norbert (Ducsai-Eötvös SE, erőemelés) 1.
Evezés: Galambos Péter (Vác Városi Evezős Club) 1. Szabó Katalin (Vác Városi Evezős Club) 2.
Fallabda: Krajcsák Márk (Pro Squash Akadémia-Griff SE) 8. Szombati Edina (Rózsadombi Squash Egyesület) 4.
Golf: Kővári Dániel (Old Lake Golf and Country Club) 1. Szurovszky Zsófia (Pannónia Golf and Country Club) 2.
Gyeplabda: Ficzere Zsombor (Rosco SE) 1. Suszter Zsófia (ARES Hockey Club) 1.
Hosszútávúszás: Gercsák Balázs (A Jövő SC-Veolia) 4. Risztov Éva (Debreceni Sportszolgáltató Kft.) 1.
Íjászat: Buzás Károly Zoltán (Ráckevei Íjász SE) 1. Bognár Fanni (Delta Íjász Egyesület) 1.
Jégkorong: Ladányi Balázs (SAPA Fehérvár AV19) 3. Medgyes Dorottya (UTE-Marilyn) 1. Kiss Ákos (inLine, Győri ETO HC) 1.
Kajak-kenu: Kammerer Zoltán (kajak, Győri Graboplast VSE) 3. Vajda Attila (kenu, Démász-Szeged) 4. Janics Natasa (kajak, Démász-Szeged) 4.
Karate: Horváth Éva (MTK) 1. S. Kovács Ádám (MTK) 8.
Kerékpár: Szoboszlai Patrik (BMX, Lőrinc 2000 SE Budapest) 1. Kusztor Péter (országúti, Atlas Personal) 2. Fáy Krisztina (országúti és pálya, Contact SE) 1. Szalontai Sándor (pálya, BVSC) 1. Burucki Szilárd (terep, Kőbánya TC) 2.
Kézilabda: Iváncsik Gergő (MKB Veszprém) 1. Pálinger Katalin (Győri Audi ETO KC) 3.
Kick-box: Jároszkievicz Krisztián (Király Team) 1. Hanicz Nelly (Békéscsabai Lakótelepi SE) 1.
Korcsolya: Darázs Péter (rövid pályás gyorskorcsolya, Jászberényi SE) 1. Heidum Bernadett (rövid pályás gyorskorcsolya, Sportország SC) 2.
Kosárlabda: Horváth Ákos (Szolnok) 1. Fegyverneky Zsófia (Pécs 2010) 1.
Labdarúgás: Dzsudzsák Balázs (PSV Eindhoven) 1. Jakabfi Zsanett (VfL Wolfsburg) 3. Gyurcsányi Zsolt (futsal, Rába ETO Futsal Club) 3. Dombai-Nagy Anett (futsal, Vesta Persecutor és 3S) 1. Fekete Viktor (strand, Goldwin Plusz Lőrinci) 2.
Lovassport: Lázár Zoltán (fogathajtás, Lázár Lovaspark) 5.
Motorsport: Solymosi György (enduro, Tokodi Motorsport Egyesület) 1.
Műugrás: Hajnal András (Szolnoki HSE) 5. Barta Nóra (BVSC-Zugló) 9.
Ökölvívás: Bacskai Balázs (Vasas Süllős SE) 1. Kovács Mária (Pécsi VSK) 6.
Öttusa: Marosi Ádám (Bp. Honvéd SE) 2. Gyenesei Leila (Alba Volán SC/Kaposvári Építők) 3.
Rögbi: Garin Gabriel (XV, SZVISE Battai Bulldogok) 1. Bán Gergő (7's, SZVISE Battai Bulldogok) 1. Gyolcsos Mária (Fehérvár RC) 2.
Röplabda: Tóth II Gábor (Kalo-Méh Kecskemét) 1. Sándor Renáta (BSE) 1.
Sakk: Almási Zoltán (Honvéd-Balázs Diák) 6. Polgár Judit (Aquaprofit NTSK) 15.
Sí: Bene Márton (férfi alpesi sí, Fullsport SE) 3. Berecz Anna (női alpesi sí, Fullsport SE) 5. Tagscherer Zoltán (sífutás, Vasas SC) 13. Viczián Vera (sífutás, Vasas SC) 3. Tagscherer Imre (sílövészet, Vasas SC) 10. Pungor István (síugrás, Kőszegi SE) 1.
Sportlövészet: Sidi Péter (Komárom-Olimpia SE) 7. Csonka Zsófia (Pécsi VLK) 2.
Súlyemelés: Baranyai János (Nyíregyházi VSE) 2. Magát Krisztina (BKV Előre) 3.
Szektorlabda: ifj. Farkas Gábor (szektorlabda szakág, Tiszavasvári SE) 1. Horváth Imre (12 érintéses szakág, MTK) 3.
Szinkronúszás: Kiss Szofi (H2O) 2., Czékus Eszter (Alfa SC) 1.
Szörf: Nikl András (Magyar Szörf Akadémia) 1. Detre Diána (Kenese Marina Port/BYC) 6.
Szumó: Líbor Dezső (Szolnoki MÁV SE) 4. Makai Erika (Szolnoki MÁV SE) 2.
Tájfutás: Lenkei Zsolt (Tipo TKE) 1. Gyurkó Fanni (OSC) 1.
Teke: Nemes Attila (Zalaegerszegi TK) 1. Drajkó Gabriella (BKV Előre SC) 3.
Tékvondó: Tóth Balázs (Tájfun SE) 10. Kotsis Edina (Budapesti Honvéd SE) 5.
Tenisz: Balázs Attila (Kiskastély SE) 3. Szávay Ágnes (MTK) 3.
Tollaslabda: Tóth Henrik (Multi Alarm SE) 5. Varga Orsolya (Hajdú Gabona Debreceni TC) 2.
Torna: Berki Krisztián (torna, UTE) 6. Tóth Renáta (torna, FTC) 1. Vass Dóra (rg, Garantiqa Óbuda-Kalász) 2. Meleg Dóra, Xue Andrea, Vincze Borbála (akrobatika, FTC) 1. Juhász Zsolt (gumiasztal, UTE) 1. Demeter Enikő (gumiasztal, UTE) 1. Roik Zsolt (aerobik, Budaörsi DSE) 2. Lendvay Dóra (aerobik, Budaörsi DSE) 2.
Triatlon: Rendes Csaba (TVK Mali Triatlon Klub-Tiszaújváros) 1. Kovács Zsófia (Gyöngyösi Triatlon Klub) 1.
Úszás: Cseh László (Kőbánya SC) 6. Hosszú Katinka (Bajai SVSC) 2.
Versenytánc: Silvestri Andrea, Váradi Martina (latin-amerikai táncok, Valcer TS, Debrecen) 4. László Csaba, Mikes Anna (standard táncok és tíztánc, Szilver TSE, Szentes) 5.
Vitorlázás: Berecz Zsombor (Velencei-tavi Vízisportiskola SC) 2. Péch Fanni (Winddance Sailing Team) 1.
Vívás: Boczkó Gábor (BHSE) 3. Szász Emese (Vasas SC) 1.
Vízilabda: Madaras Norbert (Pro Recco) 1. Takács Orsolya (Hungerit-MetalCom-Szentesi VK) 1.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.