Következő mérkőzések
Törökország
18:002024. június 18.
Grúzia
Portugália
21:002024. június 18.
Cseh Köztársaság

Gyanúsított lehet Weinek is

Weinek Leonárd, Zugló volt SZDSZ-es polgármestere is gyanúsított lehet abban a büntetőeljárásban, amelyben egykori erzsébetvárosi MSZP-s kollégáját, az ingatlanpanama-ügyben vádlott Hunvald Györgyöt meggyanúsították. A kerületeknek tízmilliós károkat okozó képviselői tanácsadói szerződések miatt indított nyomozást az ügyészség azért különítette el, mert annak nem csak VII. kerületi érintettjei vannak.

2010. 12. 01. 23:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Feldmájer elnéző Zoltaival. Mindenkinek vannak rossz mondatai, amelyeket később aztán lehet kritizálni – jegyezte meg a Hír TV kérdésére a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke Zoltai Gusztávról. Egy hete lapunk idézett a Hunvald-ügy nyomozásában lehallgatott 2008-as telefonbeszélgetésből, amelyben a szervezet ügyvezető igazgatója segítséget ígért Hunvald Györgynek a nyomozás „elsikálásában”. Zoltait Feldmájer nem ítéli el, és nem is kezdeményezi a leváltását annak ellenére, hogy zsidó értelmiségiek múlt pénteken aláírásgyűjtésbe kezdtek a Mazsihiszen belül a „jog és a tisztesség” tekintélyének visszaállítására.


Hamarosan gyanúsítottként hallgathatják ki Weinek Leonárdot – értesült lapunk. Zugló korábbi SZDSZ-es polgármestere két erzsébetvárosi politikust is tanácsadóként foglalkoztatott: Gál György volt frakcióvezetőn, a bűnszervezetben elkövetett bűncselekmények miatt már vádlott párttársán túl egy MSZP-s politikussal, Ripp Ágnessel is szerződött.
– A csak a VII. kerületi önkormányzatnak több mint 17 millió forintos kárt okozó ügyben egyelőre csupán Gál vádlott-társa, Hunvald György volt szocialista polgármester gyanúsított, hűtlen kezelés miatt – közölte lapunkkal Fazekas Géza.
*
A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) szóvivője a nyomozás érdekében újabb részleteket nem mondott a büntetőeljárásról, azonban kérdésünkre megerősítette: azért különítették el a nyomozást, mert abban más, Erzsébetvároson kívüli érintettek is vannak.
A XIV. kerület korábbi koalíciós képviselői közül várhatóan Weinek volt párttársának, Killik Jenőnek, továbbá az ottani MSZP-frakció volt vezetőjének, Kovács-Csincsák Lászlónak is be kell számolnia a nyomozó hatóságoknak.
Tőlük, akárcsak erzsébetvárosi kollégáiktól, azt kérdezhetik meg a nyomozók, hogy miért is kaptak jellemzően havi 400 ezer bruttó fizetést közpénzből. Az ingatlanpanama-ügytől elkülönített nyomozás adatai szerint ugyanis a jövedelmet érdemi munka nélkül szerezték 2007-ben és 2008-ban.
A KNYF a VII. kerületi önkormányzatnál lefoglalt dokumentumok alapján augusztusban Zuglóban is házkutatást tartott. Az eljárást hivatalból, még idén márciusban indították éppen a VII. kerületben megtalált dokumentumok alapján. Eszerint Hunvald György 2007. április 1-jén 2010. november 30-ig szóló, a városközponttal kapcsolatos tanácsadói szerződést írt alá Killik Jenő zuglói szabad demokrata politikussal. A megállapodást 2008 decemberében (Gál György előzetes letartóztatását követően – a szerk.) a felek megszüntették, de az ügyészség gyanúja szerint Killik az eltelt idő alatt nem végzett érdemi tevékenységet. Hunvald igazolta a szerződésben foglaltak teljesítését, amelynek alapján a képviselő havi bruttó 400 ezer forinthoz, összesen 8,4 millió forint extrajövedelemhez jutott, ami a 2,2 milliós közterhekkel növelve 10,6 millió forintjába került az önkormányzatnak.
Killik szerződését egy éve lapunk hozta nyilvánosságra. A politikus az előző ciklusban a zuglói pénzügyi, vagyongazdálkodási, valamint a vagyonnyilatkozatokat kezelő és összeférhetetlenségi bizottság tagjaként sokáig még a kerület városfejlesztési és integrációs tanácsnoki pozícióját is betöltötte. 2007 áprilisától 2010. decemberig oszthatta volna havi bruttó 400 ezer forintért az ingatlanhasznosítási tanácsokat Hunvaldnak, ha az ingatlanpanama ügyében nem kezdődnek meg a letartóztatások. Gál a zuglói önkormányzatot látta el tanácsokkal Killik javadalmazásához hasonló összegért. Ripp Ágnes volt VII. kerületi önkormányzati képviselő 2008-ban havi bruttó 300 ezer, összességében 2,7 millió forintért adott tanácsokat szociális ügyekben Weineknek. Hunvald 2007 novemberében szintén havi 400 ezres javadalmazással járó, közbiztonsági ügyekkel kapcsolatos tanácsadói megállapodást írt alá Kovács-Csincsák Lászlóval. Ezt a szerződést ugyancsak két éve decemberben bontották fel. Az ügyészség álláspontja szerint a szocialista politikus sem végzett érdemi tevékenységet, ennek ellenére Hunvald az ő esetében is igazolta a teljesítést, ami összesen 6,5 millió forinttal terhelte meg a VII. kerületi önkormányzat kasszáját.

Terézvárosi szálak. A politikusi szerződések ügyében a nyomozóknak Terézvárosban is lehet keresnivalójuk. A VI. kerületi ingatlanpanama miatt szintén több mint két éve tart a büntetőeljárás, amelyben a korábbi MSZP-s polgármestert, Verók Istvánt, a korábbi alpolgármestert és jelenlegi önkormányzati képviselőt, Hatvani Csabát, illetve tucatnyi volt koalíciós képviselőtársukat hűtlen kezeléssel gyanúsítanak. A Hunvald-ügy lapunk birtokába került nyomozati iratai szerint a polgármesteri sofőr, Golcsa József tanúvallomásában említette a terézvárosi szálat: „Ezek a megbízások (…) 2008 végén, vagy 2009 elejével meg lettek szüntetve. Ezen a listán (…) egy VI. kerületi önkormányzati képviselő is szerepelt, amellyel kapcsolatban a titkárnő mondta nekem, hogy mit keres ez a VII. kerületi polgármesteri kabinetben. (…) Azt is mondta, »ezeknek az isten pénze nem elég«. Ennek az önkormányzati képviselőnek a nevére nem emlékszem”.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.