Megannyi Rackajam

Varga Attila
2010. 12. 27. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Életrajzi ihletésű örömzenéjét tartalmazó CD-lemezét ezúttal könyvbe csomagolta Ferenczi György szájharmonika-művész, énekes, hegedűs, gitáros – és saját bevallása szerint is életművész. A rackák világa című parádés kivitelű képes album Ferenczi György és a Rackajam zenekar tagjainak mindennapjait mutatja be Lajtos István fotóriporter képeivel, aki két éven át követte a zenekart fellépéseire.
Ferenczi György 1968. október 12-én született Budapesten; 1985-ben a Kápa együttesben kezdte zenei pályafutását mint countryzenész, majd négy éven át a Rodeo zenekarral külföldön muzsikált. 1993-ban Németországban a trossingeni szájharmonika-fesztiválon a világ legjobb szájharmonikásának választották. 1995 óta professzionális zenész, korábban a Ferenczi György és a Herfli Davidson frontembere, jelenlegi formációja a Ferenczi György és a Rackajam. Úgynevezett fúziós zenét (rhytm and bluest, hiphopot, funkyt, groove-t) játszik, és az utóbbi négy évben egyre inkább a magyar népzene felé fordult. Zenei érdeklődése Jimi Hendrixtől a Muzsikásig terjed, és ilyen zenét is játszik. Sokrétű tevékenységére jellemző: Jancsó Miklós Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten című filmjéhez zenét írt, Fáradt Halak néven pedig saját néptánctársulatot működtet.
A rackák világa című zenei CD (mindegy, hogy csomagolásának tartjuk a könyvet vagy a könyv mellékletének a korongot) Ady Endre, Petőfi Sándor, Weöres Sándor és Lackfi János költészetét vette alapul cimbalommal, cajonnal, gitárral, hegedűvel, kürttel, szájzongorával és basszusharmonikával kísérve. A hattagú zenekarhoz ezúttal olyan nagy nevek is csatlakoztak, mint a tárogatós, furulyás, szaxofonos Szokolay Dongó Balázs, Roby Lakatos és Pál István „Szalonna” hegedűművész, valamint a cimbalmos Farkas Mihály.
Míg szól a lejátszóból a zene, és több mint hetven percig szól, addig figyelmesen átlapozhatjuk a több száz képpel illusztrált könyvet. Szöveg kevés van benne, de ami bekerült, az mélyen szánt az ember lelkében… „Nagyon vigyáztunk arra, hogy ne valamiféle öntömjénező kiadvány legyen, hanem inkább arról a szellemiségről szóljon, ami bennünket jellemez. Azt szeretnénk bemutatni, hogy milyen is ez a zenekar színpadon és színpadon kívül, de ügyeltünk arra, hogy egyetlen szót se szóljunk magunkról. A könyvben ezért nem kapott helyet sem a zenekar története, sem a tagok életrajza. A közösen kiválasztott fotókhoz a magyar, illetve világirodalom jeleseitől válogattunk rövid idézeteket. Az összhatás alapján szerintem pontosan meg lehet tudni, hogy milyen emberek is vagyunk” – vallja a kiadványról Ferenczi György. Én leginkább a 114. oldalról, Friedrich Nietzsche Ecce homójából idéznék. „Ismerem sorsom. Nevemhez egykoron valamiféle szörnyűség emléke fog tapadni. […] Én nem ember vagyok, én dinamit vagyok. […] Én nem akarok »hívőket«. […] Én sosem a tömegekhez szólok. […] Rettegek, hogy egy napon szentté avatnak.”
(Ferenczi György és a Rackajam. A rackák világa. Lajtos István fotóival. Cartaphilus Kiadó, Budapest. Ára: 4990 forint)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.