Teljes a bartóki álom

Munkatársunktól
2010. 12. 16. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megjelent a teljes Új Pátria sorozat: az Utolsó Óra néven ismert gyűjtések hiányzó korongjai a EGT/Norvég Finanszírozási Mechanizmusok támogatásával, a Jövőnk öröksége elnevezésű projekt részeként készültek el; az ötvendarabos sorozatot tegnap mutatták be a Hagyományok Házában. A most ezer példányban kiadott lemezekből négyszáz darabot európai könyvtáraknak, száz kópiát pedig Kárpát-medencei intézményeknek juttatnak el, a többit a Fonó árusítja majd. Erről Kelemen László, az Utolsó Óra gyűjtés ötletadója, a Hagyományok Háza igazgatója beszélt, aki elmondta: a befolyó összeget a program továbbéltetésére fordítják, például terveznek egy néptáncgyűjtéseket tartalmazó kiadványt is. Szintén a norvég alapból került nyomdába négy szakmai jellegű könyv, illetve népzenei tankönyv is, további három kiadása pedig folyamatban van.
Szőcs Géza kulturális államtitkár az Utolsó Óra program értékmentését a repülőgépek fekete dobozaihoz hasonlította, és felidézte a XX. század végi népzenegyűjtés előzményeit és nagy elődeit, Vikár Bélát, Bartók Bélát és Kodály Zoltánt. Vegar Andreassen, a norvég nagykövetség első titkára arról beszélt, hogy a közel 800 ezer eurós támogatással a jövő iránti felelősségvállalásukat fejezik ki.
A norvég alapból a lemezek kiadása mellett gyűjteménybővítés és digitalizálás is zajlik, így a felvételek 2011 márciusára elérhetők lesznek a Hagyományok Háza adatbázisában, de addig is bele lehet hallgatni a gyűjtés anyagába a www.utolsoora.hu honlapon. Sebő Ferenc jegyzi a programhoz kapcsolódó Pátria néprajzi felvételek című könyvet, ehhez hangzó mellékletként csatolták az első Pátria sorozat részeként felvett népmeséket is. Sebő Ferenc többek között hangsúlyozta: a hangzó anyag, a kotta és a kép egyidejű hozzáférésével Bartók álma valósul meg.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.