Téli álmok, tavaszi remények

A magyar labdarúgás szempontjából 2010 a fontolva haladás évének számított, ráadásul némileg előre, ami mifelénk nem kis szó. Az MLSZ és a válogatott élén is változás történt, utóbbihoz köthetően a nemzeti gárda váratlanul jó pozícióban zárta az esztendőt az Eb-selejtezőkön. A hazai bajnokságban már sokkal nehezebb kedvező jeleket találni, a Debrecen mindenesetre újabb aranyérmét, majd a BL-fiaskót követően legalább az Európa-ligát nem hagyta ott pontok nélkül.

Deák Zsigmond
2011. 01. 08. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Meglepetéssel indult a 2010-es év a magyar labdarúgásban, persze jellemzően nem a zöld gyepen, hanem a zöld asztalnál: Kisteleki István ezúttal megtartotta egy korábbi ígéretét, és február 27-én lemondott az MLSZ elnöki tisztéről. Négyesztendős regnálását már többször elemeztük, s vele ellentétben nem aposztrofáltuk sikertörténetként, sőt… A helyére július 6-án Csányi Sándor érkezett, akit régóta emlegettek ideális, az üzleti életben bizonyított, s megfelelő politikai támogatással rendelkező jelöltként.
Fél év alatt még nem derült ki, mire jut Csányi a magyar futballal (vagy éppen fordítva, a honi foci vele…), a minden esetben kirakatnak számító válogatottnál viszont legalább kedvező változások történtek. Erwin Koeman szövetségi kapitánynak például az oroszok elleni 1-1, majd a németektől és a hollandoktól kapott két hatalmas pofon (0-3, 1-6) után, még az Eb-selejtezők rajtja előtt teljes joggal megköszönték a munkáját. A holland tréner távoli, zavaros panaszkodása azóta elhalkult, különösen az eredmények érkezte óta. Annál logikusabb döntést nem lehetett volna hozni, mint hogy Egervári Sándor legyen a szakvezető. A már hét éve kis híján kijelölt kapitány megtartotta Koeman kulcsembereit, visszaédesgette Gera Zoltánt, a fiatalabb korosztályból (részben az általa vezetett 2009-es U20-as vb-bronzérmes csapatból) beépítette a „nagyok” közé Koman Vladimirt, Szalai Ádámot, Elek Ákost, Lázár Pált. A Wembley-beli, angolok elleni tisztes indulást (1-2) egy sima stockholmi Eb-selejtezős vereség (0-2), majd a moldávok nyögvenyelős felülmúlása (2-1) követte.
Ekkor jött egy váratlan cezúra, Huszti Szabolcs – és „titkos tanácsadói” – levele, illetve lemondása. Kevesen gondolták volna, hogy Egervári ezt a traumát a maga, de főképp csapata javára fordítja, mégis így történt. A felszínre tört indulatokat kezelte, a nemtelen vádakat visszautasította, a jogos sérelmeket orvosolta, lelki egységet kovácsolt Huszti haverjai és az új emberek között. Ennek eredményeként a megújult nemzeti gárda Eb-selejtezőn kiütötte San Marinót (8-0), Dzsudzsák Balázs hajrágóljával drámai csatát nyert Finnországban (2-1), majd a litvánok barátságos megverésével (2-0) zárta az óévet. A csoport második helyén telelni önmagában nagyszerű érzés, az még inkább, hogy talán nem teljesen lehetetlen ott is maradni. A vb-ezüstérmes Hollandia ugyanis valóban kiemelkedik a hatosból – ez majd tavasszal velünk szemben is kiderülhet –, San Marinót idegenben ütni kell, a többiek ellen pedig nem légből kapott a győzelmi esély.
A válogatott légiósokra támaszkodva működött eredményesen, közülük 2010 kapcsán kötelező megemlíteni Dzsudzsák Balázs remeklését. A PSV Eindhoven középpályása gyakorlatilag kinőtte a holland bajnokságot, amelynek legjobbjává szavazták az őszi idényben, s végre piros-fehér-zöld mezben is megmutatta, mit tud. Már télen eligazolhat, de nyáron szinte bizonyosan, az érte kért 12 millió euró ellenére olyan sztárgárdák érdeklődnek iránta, mint például a Juventus.
Lehet, csak e viszonylagos pozitívumok láttatják velünk, de mintha a magyar NB I színvonala is emelkedett volna némileg, ám az tény, hogy továbbra is gyakorlatilag inkognitóban, helyszíni nézők nélkül zakatol. A 2009/10-es idény hajrájába a DVSC és a Videoton csatája csempészett izgalmat, végül a címvédő debreceniek örülhettek az aranynak, az utóbbi hat évben ötödször. A Bajnokok Ligájában ezúttal nem sikerült megragadniuk (többször írtunk már róla, hogy a BL-szereplésért kapott forintmilliárdok dacára gyengébb keret a mostani, mint az előző), az Európa-ligában pedig az utolsó, tét nélküli meccsen szerezték meg az első pontokat. Polekszics és Mészáros fogadási botrányba kever(ed)ése, illetve eltiltása, Máté Péter hibás benevezése, Kabát, Laczkó és Szakály harkivi balhéja, de főképp ezen ügyek kommunikálása árnyékot vet a hajdúságiak eredményeire. Talán nem véletlen, hogy Herczeg András klubmenedzser nem újította meg december 31-én lejáró szerződését, és szakmai igazgatóként az utánpótláshoz „vonul vissza”. A Loki itthoni botladozását a Videoton használta ki leginkább, hétpontos előnyt szerzett, nehéz elképzelni, hogy tavasszal nem születik meg az első székesfehérvári bajnoki cím.
Addig azonban még sok minden történhet a zöld gyepen, s az emlegetett zöld asztalnál egyaránt. Az Európát megrengető fogadási botrány hullámai például magyar „hordalékot” is partra vethetnek, de már csak jövőre. 2011 mindenesetre álmaink szerint arra szolgálhat, hogy a 2012-es értékelés során már ne lehessen az év nagy eseményeit, például a futball Európa-bajnokságot a magyar labdarúgástól külön kezelni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.