Elme- és hallásszakértő a Képíró-perben

2011. 05. 20. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elnapolta a Fővárosi Bíróság tegnap a Képíró Sándor volt csendőrtiszt ellen háborús bűntett miatt folyó pert, és igazságügyi hallás- és elmeorvos szakértőt rendelt ki. Ennek előzménye, hogy a 97 éves vádlott úgy nyilatkozott: hallja, ami elhangzik, de nem érti. Mint fogalmazott: „öreg vagyok, az agyban van az elváltozás”. Ezután a vádat képviselő Falvai Zsolt ügyész elmeorvos szakértő kirendelését indítványozta, ugyanis a bizonyítási eljárás nem folytatható, ha a vádlott nem érti, ami elhangzik. Zétényi Zsolt ügyvéd viszont hallásszakértő kirendelését kérte, ugyanis tapasztalata szerint nem a mondatok megértésével van gondja a vádlottnak, hanem a hallásával.
A bíró az indítványoknak helyt adott. Kiemelte: ha a szakértők szerint Képíró nem képes kellően felfogni a külvilágból érkező ingereket, akkor a büntetőeljárást fel kell függeszteni. Az elmeorvos szakértők jövő hét kedden vizsgálják majd meg az idős férfit, aki a vád szerint 1942-ben, az újvidéki razzia idején közreműködött civilek kivégzésében.
Az elnapolás előtt Zinner Tibor jogtörténész szakértő részben ismertette szakvéleményét. Eszerint az 1944-ben Képíró Sándor ellen hozott (és később megsemmisített) vezérkari bírósági ítélet eredeti példánya nincs meg Magyarországon, az ügyészség által becsatolt, Izraelből és a volt Jugoszláviából származó fordítások hitelessége pedig erősen kérdéses. – Bár a rögtönítélő bírósági eljárások elvileg zártak voltak, a bíró megsértette a zárt eljárás szabályait, így kerülhetett külföldre az ítélet – tette hozzá.
A Képíró-per tegnap az Országgyűlésben is téma volt, ahol Mirkóczki Ádám jobbikos képviselő azt mondta: a volt csendőrtiszt elleni eljárás politikai indítékú, hazugságra épült és koholt vádakkal tűzdelt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.