Forradalmi változások kétharmaddal

Jó az irány, de még semmi nincs rendben. Orbán Viktor mondta ezt egy konferencián április elején, hozzátéve, hogy a most éppen egy éve hivatalba lépett kormánya a szakadék széléről rántotta vissza az országot. Súlyos szavak egy miniszterelnöktől, aki a választási diadal mámora után, a kormány megalakulásának ünnepélyes pillanataiban elhangzottak szerint tisztában van vele, hogy politikai pályafutása, élete legnehezebb feladatába vágott bele.
A Magyarország belpolitikai térképét egy soha nem látott földrengés erejével átrajzoló tavaly áprilisi választás és a kétharmados felhatalmazást elnyerő pártszövetség megnyilatkozásai senkiben nem hagyhattak kétséget afelől, hogy forradalmi változások sora következik. A Fidesz–KDNP a parlament megalakulása után, még jóval a második Orbán-kormány eskütétele előtt imponáló lendülettel látott munkához. A kettős állampolgárságról hozott gyors döntés például a nemzetpolitikai fordulatot, a kisebb parlamentről született kötelező erejű határozat vagy a három csapásról szóló törvény a politikai akaraton múló választási ígéretek megvalósítását példázta. Az elmúlt egy évben a kormánytöbbség aztán elment a falig, gátlások nélkül élt demokratikusan szerzett széles jogosítványaival, de meg is tapasztalhatta a nép által ráruházott hatalma korlátait.
Az országnak kudarcos éveket hozó, a választók által a pokolba kívánt régi politika helyett valami merőben új következett. Tabuk dőltek meg. Magyarország az IMF diktátumai nélkül próbálja csökkenteni az elődök által az egekig növesztett államadósságot, kordában tartani a hiányt és beindítani a gazdaság motorjait; a teherviselésbe a kemény érdekütközéseket is vállalva bevonta az eddig kiváltságokat élvező multikat és bankokat; megszüntette az ebben a formában sehol máshol nem létező, abszurd magán-nyugdíjpénztári rendszert. Emellett olyan adórendszerrel próbálkozik, amely végre kedvez a munkájukból élő, gyermekeket nevelő családoknak. Valósággal sokkolta a bel- és külföldi véleményvezéreket, hogy a kormány nemcsak megfogalmazza, de képviselni is próbálja a nemzeti önérdeket. Magyarország az egyetlen hely a földkerekségen, ahol ez forradalommal ér fel. A nemzeti vagyon apasztása, kampányszerű kiárusítása helyett annak megvédése, visszaszerzése, netán gyarapítása például amennyire kézenfekvő, annyira újszerű törekvés ezen a tájon.
A kormányerők értékrendjének, filozófiájának, nemzetképének lenyomata az új alaptörvény, amely vállalja a történelmi folytonosságot, elhatárolódik a diktatúrák örökségétől, és egy szimbolikus gesztussal lezárja az átmenet korszakát. Nyilván messze nem tökéletes szöveg – a megalkotásra váró sarkalatos törvények elfogadásáig torzó –, amely minden ellenkező híreszteléssel szemben átalakítja, de nem bontja le a parlamentáris demokrácia épületét, és világnézeti vagy más alapon senkit nem rekeszt ki a nemzet közösségéből.
Bedőlő devizahitelek, robbanásveszélyes társadalmi konfliktusok (Gyöngyöspata!), szerzett jogként nyugdíjba menekülő középkorúak, külföldre távozó orvosok, vészjósló demográfiai folyamatok – ketyegő bombák sorát kell hatástalanítania a kormánynak, miközben az ellendrukkerektől is heccelt társadalom érthető módon türelmetlenül várja az eredményt. Elemi erejű az elszámoltatás igénye is: az akarat megvan rá, kételyeinket a magyar igazságszolgáltatás elmúlt húsz éve táplálja.
Egy év után komolytalan lenne ítéletet mondani a történelmi lehetőséggel és küldetéssel megáldott (megvert?) kormány felett. Az irány jónak látszik, a követett értékrend világos. A megvalósítás ugyanakkor sokszor akadozik, rengeteg szavazó elbizonytalanodott, de hiteles és komolyan vehető ellenzéki alternatíva hiányában inkább kivár. Nem tudhatjuk, hogy a megkezdett átalakítások elérik-e a kívánt hatást, biztos tudásunk arról lehet, hogy a korábban alkalmazott receptek csak kárt okoznak. Visszaút tehát nincs.
Magyarország megújítása, megújulása megkezdődött.