Nyomozás a ménesbirtok ügyében

2011. 06. 03. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával rendelt el nyomozást a napokban a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság a Mezőhegyesi Állami Ménesbirtok Rt. 2004-es értékesítése miatt – tudtuk meg Vargáné Szombati Andreától, a főkapitányság szóvivőjétől. Az ügyben Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos tett feljelentést múlt csütörtökön. A nyomozás első határideje július 19.
A mezőhegyesi ménesbirtok állami kézben lévő részvénycsomagjának értékesítését 2004 áprilisában hagyta jóvá az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Zrt. Azonban az egyetlen pályázó, az egy hónappal korábban alakult Határhaszon Zrt. által megajánlott kétmilliárd forintos vételár a kormánybiztos vizsgálata szerint eltörpült a társaság valós értékéhez képest, hiszen csak az eszközállomány hétmilliárd forintot ért. Az ÁPV annak ellenére készített egyre újabb értékbecsléseket, hogy az első, 2003. novemberi szakvélemény érvényességi ideje egy évre szólt, vagyis az ügylet idején is mérvadónak kellett volna tekinteni. Az újabb becslések szerint viszont a ménesbirtok már kevesebbet ért. Az első becslés és a végső vételár közti különbségből adódóan az államot mintegy félmilliárdos vagyonvesztés érhette. Ehhez azonban hozzáadódik az a csaknem 400 millió forint, amennyiért az állam később visszavásárolta a már eladott cég egyes „tradicionális értéket képviselő” vagyonelemeit. Vagyis a teljes kár mintegy 900 millió forintra rúg Budai Gyula álláspontja szerint.
A ménesbirtok vezetősége a napokban közleményben utasította vissza a vádakat. Úgy vélték, az értékesítés teljesen törvényesen zajlott, a pályázó cég nem követett el jogsértést.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.