Bízzunk abban, hogy az ultrahangos vizsgálatok nem mutatnak ki komoly szerkezeti károsodást a leállított fogaskerekű vasút hét szerelvényénél, összesen 14 kocsijánál – mondta lapunk kérdésére Tarlós István (Fidesz–KDNP) főpolgármester. Szerinte a budapesti járművek közül a hegyvidéki vasút esetében hatványozottan fontos a műszaki állapot, ugyanis akár felfelé, akár lefelé haladnak a szerelvények, hiba esetén még csak megállítani sem lehet őket. Ezt bizonyította a hét végi eset, amikor az egyik hegyi megállóba érkező szerelvény egyik kocsijának tengelye úgynevezett kagylós törést szenvedett, a jármű pedig kisiklott. Csak a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia, és senki sem sérült meg. – A fogaskerekű közlekedését Kocsis Istvánnal, a BKV Zrt. vezérigazgatójával együtt azonnal leállítottuk, keddig az összes kocsit kivontuk a forgalomból. Amennyiben a vizsgálatok eredményei lehetővé teszik, holnaptól valószínűleg elindulhat a minimális szolgáltatás. Ennek részleteit még pontosítjuk, de várhatóan reggel és este tudjuk majd szállítani az utasokat. A teljes üzemmenet a hét végétől állhat vissza, addig járnak a pótlóbuszok, és természetesen a menetrendszerű 21-es autóbuszjárat is közlekedik – fűzte hozzá Tarlós István, aki szerint ma már egyértelmű, hogy elődje, Demszky Gábor vezette MSZP–SZDSZ-es városvezetés Budapest-szerte roncsokat hagyott hátra. Kérdésünkre, hogy mi lesz akkor, ha az átvilágítás kideríti: a forgalomból kivont többtucatnyi metrószerelvényhez és az egyre sűrűbben lerobbanó buszokhoz, villamosokhoz hasonlóan a fogaskerekűnél is sokkal nagyobb a baj, a főpolgármester azt közölte: „mondjunk egy imát”.
A fővárosnak sok száz milliárd forintot kellene költenie csak a kötöttpályás járműállomány cseréjére, megújítására. A súlyos örökség miatti szűkös költségvetésben azonban erre nincs fedezet, sőt a tavalyi elszámoláskor összességében a város vezetői több mint 160 milliárdos hiányra bukkantak.
Két hete a 2-es és a 3-as metróvonalról 43 több mint negyvenéves kocsit vontak ki a forgalomból balesetveszély miatt. Az elmúlt hónapokban rendszeressé váltak az alagútban közlekedő járművekben felcsapó tüzek, meghibásodások. A közgyűlés idén októberig 154 három évtizednél is régebben gyártott metrókocsi teljes műszaki felülvizsgálatát rendelte el, jelenleg 10-15 másodperccel ritkábban közlekednek a járatok. A Budapesten közlekedő 1200 BKV-busz rossz állapota közismert, legutóbb a budai Várban is közlekedő járművek közül hibásodott meg több.
Tengelytörés miatt áll a fogaskerekű
Eltört egyik kocsijának tengelye és kisiklott szombaton a budai fogaskerekű. A városháza a baleset után leállíttatta a vasút közlekedését. Nemrég többtucatnyi metrószerelvényt vontak ki a forgalomból, a kormánypárti városvezetésnek pedig nem létező százmilliárdokból kellene lecserélnie a „roncsokat”.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!