Csepeli esztergályos az Aranycsapatban

Nevét alig említik, pedig számos nagy csatában ott küzdött, támadott, cselezett, lőtt gólt legendás társai között az 1954-es labdarúgó-világbajnokságon. Az NSZK feletti 8:3-as csoportgyőzelemből góllal vette ki a részét, a brazilok elleni negyeddöntőn is kezdhetett, neki mégis jóval kevesebb jutott a dicsfényből. Úgy látszik, a csepeli gyárcsarnok messze volt a fővárostól

Temesi László
2011. 07. 14. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tóth II. József, az Aranycsapat tagja – ki vitathatja tőle el ezt a státust a Puskásékkal eltöltött tizenkét válogatottsággal a háta mögött? – ma is köztünk él, de neve csak ritkán kerül szóba. Holott nem akármilyen labdarúgó volt! Ő is világbajnoki ezüstérmes, mint a még szintén élő Buzánszky és Grosics, hisz ott volt az 1954-es svájci világbajnokságon, sőt gólt is lőtt a nyugatnémeteknek és remekül játszott a brazilok ellen is, amíg le nem terítették. (A legendás 7-1-es angol meccsen és 1955-ben az olaszok ellen szintén betalált.) A Csepelhez mindörökké hű lakos és játékos feleségével él szerény körülmények között. Nehezen lehet már kimozdítani csendes otthonából, hiszen 82 év súlya nehezedik amúgy is sérült lábára.
– Engem egy életre elintéztek a brazilok! – fogadott érdeklődésünkkor. – Nagyon idegesen és durván játszottak mindvégig, engem a második félidőben terítettek le, de akkor még nem volt cserelehetőség, így sípszóig ott ténferegtem a pályán. Ezzel számomra befejeződött a világbajnokság.
– Amit ötvenhét esztendeje veszítettünk el…
– Amit az angol bíró elcsalt tőlünk, revánsot véve a 6:3-ért és a 7:1-ért.
– Jó barátját, egykori csepeli klubtársát, Czibort pedig a megszokott balszélről a jobbszélre küldte Sebes Gusztáv szövetségi kapitány, amit szintén rossz taktikai húzásnak tartanak azóta is.
– Hülyeség! Róla kevesen tudják, hogy jobblábas volt, a Csepelben sokszor játszott jobbszélsőt, méghozzá remekül. Nem volt tőle idegen ez a poszt, bár kétségtelenül a világ legjobb balszélsője volt. Nem rajta ment el a meccs.
– Az ezüstérem ma már szépen csillog?
– Valahol biztosan, de nem nálam – tőlem ugyanis ellopták! Egyszer egy társaság járt nálam, és kérték, mutassam meg az érmeimet. A nagy kavarodásban aztán valamelyik elemelte. Már rég lemondtam róla, valaki biztosan boldog vele. Ha arany lett volna, az sokkal jobban fájna.
– Igaz, hogy már az is csoda volt, hogy egyáltalán kijutott a világbajnokságra, hiába dicsérte mindenki játékát, gyorsaságát, lövőkészségét, technikai tudását?
– Mindenki tudta rólam, hogy vallásos vagyok, cserkész is voltam, ráadásul egy nagynénim 1938-ban kiment Angliába. Így a rendszer többszörösen megbízhatatlan alakjának számítottam, és csak azután utazhattam nyugatra, hogy megszületett a kislányom 1953 végén. Attól kezdve tudták, hogy biztosan nem disszidálok. De korábban nem vittek ki a helsinki olimpiára és Londonba se, a 6:3-ra. Idehaza már játszottam az angolok ellen a visszavágón, meg is ajándékoztam őket egy góllal. Pedig nagyon lámpalázas voltam, mint egy vizsgázó kisdiák, először szerepeltem a legnagyobbak közt, és féltem, hogy annyi ember, százezer néző előtt le fogok bőgni. Hidegkuti Nándor ezekkel a szavakkal nyugtatgatott: „Ne rezelj be Bozsi! – ez volt a becenevem, csak egy k betű választott el Bozsiktól… – Ha magasan adod be a labdát, Kocsis Sanyi befejeli, ha laposan, Öcsi vágja be, ha netán hosszúra sikerül a beadásod, Czibor Zoli utoléri.” Jól sikerült a bemutatkozásom, a sportlap is megdicsért.
(A Népsort május 24-i száma így írja le az ötödik gól történetét: „Tóth II. éles szögből 10 méterről nagy erejű lövést küld kapura, a vetődő Merrick csak kiütni tudja a labdát, Tóth azonban a lövés után nem áll meg, teljes lendülettel ráfut a labdára, s közvetlen közelről a kapu jobb sarkába nyomja.” „Olyan teljesítményt nyújtott, mintha már legalább hússzor vagy huszonötször szerepelt volna a nagy válogatottban. Kitűnően megértette magát csatártársaival. Beadásai, keresztlabdái aranyat értek. Vérbeli klasszis szélsőalakítás volt a gólja.”)
– Kivel volt a legjobb viszonyban a válogatottban?
– Cziborral és Puskás Öcsivel, de a többiekkel is, bár rosszul esett, hogy a lerúgásom után volt, aki meg se látogatott a kórházban. Ez jobban fájt, mint a sérülésem…
– S mit érez akkor, amikor még élő csapattársai sorozatban kapják a kitüntetéseket?
– Ilyenkor érzem igazán, hogy mégsem az Arany-, hanem az Ezüstcsapat tagja voltam…
– Mennyi pénzből él?
– Havi nyolcvanhétezer forintból.
– A szerénység nem kifizetődő?
– Én a górékkal soha nem szoktam beszélni, nem az a típus vagyok. Boldog házasságban élek csaknem hatvan éve a feleségemmel, a többi nem számít.
– Mivel telnek a napjai?
– Reggel a szemetet leviszem, az újságokat elolvasom, segítek Ibolyának, a feleségemnek és nézem a tévét. Az itthoni focit kevésbé, az nem köt le, de a külföldi meccseket mindig. Nagy Barca-szurkoló vagyok, már csak Czibor, Kubala és Kocsis Sanyi miatt is.
– Nem bánta meg soha, hogy ilyen hűséges volt Csepelhez?
– Kölcsönjátékosa voltam az MTK-nak, az Újpestnek és a Fradinak, ide hívtak is, de nem engedtek. Nem baj, legalább közelebb voltam a családomhoz. Egyébként még válogatottként is dolgoztam esztergályosként az üzemben. Úgy látszik, Csepel mindig messze volt a fővárostól…

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.