
origo.hu
Júliusban megváltozik az 1-es villamos útvonala
Ökojátszótér. Úgynevezett ökojátszótér épülhet a Margitszigeten a budapesti svéd kereskedelmi kirendeltség 10 millió forintos ajándékaként – erről is döntött nemrég a Fővárosi Közgyűlés. A város további 20 millió forintot szavazott meg a különleges játszó- és pihenőhely kialakítására, amely jellegével és építésével felhívja a figyelmet a környezetvédelem fontosságára.
Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt. vezérigazgatója kifejtette: az előző városvezetés idején veszélybe került fejlesztést az Európai Unió közel 32 milliárd forinttal támogatja, további 5,6 milliárd forinttal pedig az állam járul hozzá ahhoz, hogy a főváros két villamosvonala, az 1-es és a 3-as teljesen megújuljon. A Fővárosi Közgyűlés legutóbbi ülésén vállalta a szükséges 2,4 milliárdos önrész biztosítását. A fejlesztés részeként a Bécsi úttól induló, jelenleg a Lágymányosi hídig közlekedő 1-es villamost átvezetik a hídon, és elér a Fehérvári útig. A beruházásért felelős BKK elsőként az óbudai végállomás és a Puskás Ferenc stadion közötti, legrosszabb állapotú pályaszakasz teljes felújítását tervezi.
– A munkálatokat ezen a szakaszon jövőre megkezdhetjük, a többi szakasz felújítása 2013-ban indulhat és 2014 végére lezárható – mondta Vitézy Dávid. Kiemelte: mindkét villamosvonal akadálymentes lesz, átépítik, megemelik a peronokat, rámpákat és lifteket építenek, és ahogyan elsőként a Nagykörúton, jelzőlámpák áthangolásával és egyéb forgalomtechnikai megoldásokkal előnyben részesítik majd a villamosközlekedést városszerte. Ahol lehet, kizöldítik a villamospályákat: a tervek szerint Óbudán, a Vörösvári úton a rendelőintézet és a Flórián tér között, Újbudán a Lágymányosi híd budai lehajtójától a Fehérvári úti végállomásig, valamint Kőbányán a Liget tér és a Szent László tér megállók között füvesítenek.
Szintén az előző ciklusban jelentették be, hogy 900 millió forint uniós forrásból úgynevezett bérbiciklirendszert építenek ki. Ebből semmi nem lett, a főváros most azt tervezi, hogy 2013 végéig új felfogásban kiépíti az alternatív közösségi közlekedési szolgáltatást. Egymástól átlagosan 560 méter távolságra lévő 74 helyszínen összesen több mint 1000 kerékpárt lehetne kölcsönözni.
Bár a közlekedési központ tervei szerint a villamosokhoz hasonlóan, a jelzőlámpák átállításával a kerékpárbarát közlekedést erősítenék, Vitézy Dávid vezérigazgató elismerte: a bicikliseknél jóval nagyobb szigorral kell ellenőrizni a KRESZ betartását. Tovább építenék a belvárosi kerékpárút-hálózatot, és számos ponton közterületi kerékpártámaszokat is kiépítenének.
Júliusban megváltozik az 1-es villamos útvonala
Majdnem újabb európai csapat égett meg a klub-vb-n, de jött Bellingham
A Fradi nem érdekelte, Spanyolországban megőrülnek érte
Már jön is a válasz Irán részéről: Izrael az elszenvedője
Megkongatta a vészharangot a neves orvos: ha ezeket a tüneteket tapasztalod, azonnal hívd a mentőket!
Hálásan köszönjük, kedves Európai Unió: európai közpénzből cáfoljátok meg a magyar mindenszaristákat!
Hihetetlen égi jelenségnek lehetünk a szemtanúi
Óriási veszteség érte a Forma-1-es csapatot Brad Pitt új filmje miatt
Magyar Péterék lelőtték a Discord-szervert, ahol a tiszások lázadoztak + videó
Magyar Péter akkora lyukra futott, hogy rögtön bele is zuhant
A spanyolok nekimentek az UEFA-nak, óriási balhé az Anglia elleni meccsen
Amerikai támadás Iránban – Kövesse nálunk a legfrissebb híreket!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.